– Ő mérnök, ugye?

Katalin bólintott.

Régóta nem kérdezte már tőle senki, hogy mit tud.

Az első néhány hét nehéz volt. Emilia gyakran felébredt, Catalina töredékesen aludt, és bármilyen apró feladat lehetetlennek tűnhetett.

Egyik reggel sírt, mert elfogyott a kávéja. Később szégyellte magát, hogy sírt emiatt, és felhívta Luciát.

– Nagyon szeretem – mondta, Emiliára nézve. – De szomorú vagyok. Úgy érzem, most nem kellene annak lennem.

Lucia sietség nélkül hallgatta a választ.

–Szeretheted őt és lehetsz szomorú. Nem kell választanod.

Catalina abban reménykedett, hogy a születés eltörli az árulás emlékét, mintha a lánya iránti szeretete megakadályozhatná abban, hogy bármi mást érezzen. Ez a mondat lehetővé tette számára, hogy ne úgy tekintsen minden könnyre, mint egy vétkre.

Amikor a húga megérkezett, talált valakit, aki már túl régóta próbálta megmutatni, hogy neki kevésre van szüksége. Felszolgálta neki a levest, felvette Emiliát, és megkérdezte tőle, hol tartja a törölközőket.

Addig maradt, amíg Catalina fürödni és aludni tudott.

– Nem kell minden alkalommal megköszönnöd valakinek, amikor segít – emlékeztette a lányt.

Catalina megváltoztatta a telefonszámát, és kérte, hogy Julián minden kommunikációját Alejandra közvetítésével intézzék. Az ügyvéd elmagyarázta, hol kell lefolytatni a válási eljárást, és hogyan lehet Emilia ügyeit koordinálni.

Megvolt a maga módja a beleavatkozásra. Catalina bezárta az ajtót a magánélete elé, de a lányával kapcsolatos hivatalos csatornákat nem.

Julián azonban továbbra is ismerősökön keresztül próbálta felkutatni a feleségét. Felbérelt valakit, aki csak azt tudta megerősíteni, ami már a dokumentumokban is szerepelt: mindketten jól vannak, és a válóper megkezdődött.

Az anyja, Mercedes, meglátogatta. Átsétált a házon, és megállt az üres szoba előtt.

– Mondd el, mit csináltál.

Julian Vanessáról és az utazásról beszélt.

– Nem tudtam, hogy vajúdni fog.

Mercedes ránézett.

–38 hetes terhes voltam. Nem kellett tudnod a pontos időpontot ahhoz, hogy megértsd, szükségem lehet rád.

Lehajtotta a fejét.

– Meg akarom javítani.

–Most abba akarod hagyni a bűntudatot. Ennek a megoldása azzal kezdődik, hogy elfogadod, hogy lehet, hogy nem akar visszajönni.

Mercedes nem ölelte meg, hogy enyhítse a csapást. Mielőtt elment, világossá tette, hogy senkinek sem fog hazudni érte.

Julian véget vetett a kapcsolatának Vanessával, és terápiára kezdett. Egy ideig többet beszélt arról, hogy mit vesztett, mint arról, hogy mit nyert. Nehezen tudta felismerni a különbséget.

Catalina pszichológiai támogatást is kért. A foglalkozások során beszélhetett a bizalommal járó szégyenről, a haragjáról és a hibák elkövetésétől való félelméről Emilia nevelése során.

Nem minden nap volt a haladás napja. Voltak napok, amikor hiányzott neki a férfi, akivel zöldre festette a falakat, és dühös volt magára, amiért ezt megtette.

Megtanulta hagyni, hogy létezzen ez az emlék anélkül, hogy okot csinálna belőle a visszatérésre.

A válást hónapokkal később véglegesítették. Pénzügyi megállapodásokat kötöttek, és elintézték, hogy Emilia az édesanyjával lakhasson. Julián nem kérte, hogy részt vegyen a mindennapi gondozásában.

Az aláírás nagylelkű cselekedetnek tűnt számára, mígnem be kellett vallania, hogy egy olyan hiányt ismer el, amit ő maga teremtett.

Catalina eltette a dokumentumokat, megetette a lányát, és előkészítette, amire másnap szükség volt.

Levelet írt Beatriz Castañedának, egy pueblai mérnöki cég igazgatójának, ahol házasságkötése előtt dolgozott. Elmondta neki, hogy gyermeket vár, és szeretné folytatni a projekteket, amikor készen áll.

Beatriz másnap reggel válaszolt.

– Van egy munkánk a számodra. Azzal kezdjük, amit el tudsz viselni. Nem kell úgy tenned, mintha nem lett volna egy lányod.

Katalin többször is elolvasta az üzenetet.

Fokozatosan visszatért, először otthoni látogatásokkal, majd csökkentett órarenddel. Talált egy közeli bölcsődét, amelyet Clara, egykori ápolónő vezetett, és úgy üdvözölte Emiliát, mintha a dadogása egy fontos beszélgetés lenne.

Catalina időben fizetett és zárás előtt megérkezett. Amikor egy projekt több órát igényelt, ahelyett, hogy megígérte volna, hogy mindent meg tud csinálni, a nővérétől kért segítséget.

Emilia történetek, parkok és szavukat tartó emberek között nőtt fel.

Kétéves korában Beatriz részesedést ajánlott Catalinának a cégben. A lány alkudozott a fizetésről és a munkaidőről anélkül, hogy bocsánatot kért volna az igényeiért.

Új eszközöket vásárolt. Visszatért a kedvenc ételeihez, és rájött, hogy soha nem szűnt meg fokhagymát fogyasztani szinte mindenben.

Az első projekt, amit irányított, egy régi épület felújítása volt. Egy felülvizsgálat során felfedezett egy módosítást, amelyet senki sem vett fel a tervekbe. Kérte, hogy ellenőrizzék a folytatás előtt, bár az ügyfél panaszkodott a munka időtartamára.

Beatriz támogatta a döntését. Később megköszönte neki, hogy megszólalt.

Catalina visszament az asztalához, és néhány másodpercig ott maradt, keze a jegyzetfüzetén nyugodva. Éveket töltött azzal, hogy finomítsa a véleményét, hogy elkerülje az otthoni vitákat. Ebben a helyzetben az a precizitás, amit Julián túlzásnak nevezett, amikor az ellentmondott neki, pontosan az volt, amire szükségük volt tőle.

Délután édes kenyeret vett, és Lucíával ünnepelt. Emilia végül cukorral borítva ült kettejük között.

Amikor Emilia 4 éves lett, miközben segített törölgetni, az apja felől kérdezősködött.

–Van nekem olyan apám, mint Renata?

Katalin letette a poharat az asztalra, és leült mellé.

– Igen. Juliánnak hívják. Nem él velünk, és nem vett részt a gondoskodásodban.

– Valami miatt, amit tettem?