„Nem loptam semmit. És ha azt hiszi, hogy a pénzéért jöttem, akkor most azonnal elmegyek.”
– Várj – parancsolta Matthew.
Átnézte a folyosó biztonsági kameráinak képét. A felvételen Aurelia látható volt, amint 5:42-kor belépett a konyhába, mielőtt Elena megérkezett, bár a belső tér kimaradt a képből. Ez nem bizonyította, hogy elrejtette a számlákat, de lerombolta a történetét, miszerint nem járt a környéken.
– Add vissza a pénzt a kasszába, néni.
– Először egy idegennek hiszel, mint a családodnak?
– Abban fogok hinni, amit be tudok bizonyítani.
Aurelia kiviharzott. Elena megpróbált elmenni, de Mateo elé lépett anélkül, hogy hozzáért volna.
– Nem tudom, mit akar csinálni a nagynéném. Azt tudom, hogy nem fogadtad el azt a pénzt.
– Attól fél, hogy felfedezel valamit.
Mateo bevezette az irodába, és becsukta az ajtót. Elena az ujjlenyomat-papírt az asztalra tette. A dátumot látva Mateo kinyitott egy fiókot, és kivett belőle egy lezárt borítékot.
– Az örökbefogadó anyám adta nekem, mielőtt meghalt. Azt mondta, ez magyarázza a származásomat, de sosem tudtam kinyitni.
– Apám azt állítja, hogy te voltál a gyerek, akit 28 évvel ezelőtt átadott.
Máté hátrébb lépett.
– Azt mondták, hogy egy guadalajarai gyermekotthonból származom.
– Akkor valaki hazudott.
Mielőtt kibonthatta volna a levelet, egy munkás rohant oda: Don Jacinto összeesett otthon. Mateo odahajtott, és bevitte a Regionális Kórházba. A kardiológus elmagyarázta, hogy folyadék gyűlt fel a tüdejében, és felvételre szorul.
Aurelia megjelent a folyosón a fia, Bruno kíséretében, aki a család ügyvédjeként dolgozott.
– Vége van – mondta. – Ezek az emberek manipulálnak téged. Az öreg kitalált egy történetet, hogy a lányát tegye meg örökösévé.
Don Jacintónak sikerült meghallania a nőt az ágyából.
– Ott voltál azon az estén.
Aurelia mozdulatlan maradt.
– Tébolyodott.
– Octavio testvéreddel és a feleségével érkeztél. Antonia akkor halt meg. Te írtad a megállapodást, és megígérted, hogy egy napon a gyerekek megtudják az igazságot.
Elena Mateóra nézett.
– Octavio volt az örökbefogadó apád?
Bólintott anélkül, hogy levette volna a szemét Aureliáról.
– A bátyám mentette meg azt a babát – felelte a nő. – Senkinek sem tartozott semmivel.
– Tartoztam neki az igazsággal – felelte Elena.
Bruno azzal fenyegette Don Jacintót, hogy feljelenti zsarolásért. Mateo követelte, hogy nézze át a régi akták, de rájött, hogy Aurelia hat hónappal a szülei halála után több dobozt is elvitt a raktárból.
Azon az estén visszatért a haciendába, magával vitte az öt évig őrzött borítékot, és visszament a kórházba. Elena és Don Jacinto előtt bontotta ki. Benne egy levél volt, Antonia fényképe, amint két csecsemőt tart a karjában, és egy másik, fából készült bika, ugyanolyan, mint az öregemberé.
Mateónak le kellett ülnie.
A levelet az örökbefogadó anyja írta. Bevallotta, hogy soha nem volt gyermekotthon. Ő és Octavio közvetlenül egy kétségbeesett özvegyember karjaiból kapták a fiút, de valami rosszabbat is mondott: éveken át leveleket és pénzt küldözgettek, hogy a testvérek kapcsolatban maradhassanak. Don Jacintóhoz azonban nem érkezett segítség.
A végén egy figyelmeztetés jelent meg: „Ha nem jelenünk meg, ne bízz Auréliában. Úgy véli, hogy a húgoddal való találkozás veszélyezteti a Ledesma család vagyonát.”
Mateo lesújtva felnézett.
–A nagynéném nem csak úgy szétválasztott minket. Évekig lopta, amit a szüleim küldtek nekik.
Abban a pillanatban kialudtak a folyosói lámpák. Bruno belépett a szobába, kikapta Don Jacinto kezéből a bikát, és a szolgálati lépcső felé rohant. Elena követte kifelé. A parkolónál utolérte, de Bruno felkapta a bikát, és a földhöz csapta.
A fa két helyen nyílt ki. Belülről egy apró, rozsdás kulcs és egy banktrezor számát tartalmazó tábla esett ki.
Don Jacinto, akit Mateo támogatott a kórház ajtajában, kimondta azt a mondatot, ami végleg megtörte Aurelia hangját:
–Ott tartottam az eredeti dokumentumot. Azt, amelyik bizonyítja, hogy Elena és Mateo együtt születtek… és hogy ki gyűjtött be minden egyes fillért, ami nekünk szólt.
3. RÉSZ
Bruno megpróbálta felvenni a kulcsot, de Elena a lábával elállta. Egy kórházi őr, akit felriasztottak a kiabálások, visszaszorította. Mateo nem kérte azonnali letartóztatását. Tudta, hogy egy tárgy összetörése és a gyáva viselkedés nem elég az évek óta tartó csalás bizonyításához. Először is meg kellett őrizniük a bizonyítékokat.
– Soha többé ne menj apám közelébe! – mondta Elena. – Legközelebb nem azzal a nővel kell majd dolgod, aki munkát keresett.
Aurelia megfogta a fiát a karjánál fogva.
„Menjünk. Nem veszünk részt ebben a cirkuszban.”
„Holnap átadod a hagyaték számláit” – rendelkezett Mateo. „Ettől a pillanattól kezdve felhagysz a kezelésével.”
– Én vagyok az egyetlen családtagod, aki megmaradt.
Mateo feltartotta a fényképet, amelyen a babák megjelentek.
– Pontosan ettől féltél, hogy rájön: sosem voltál egyedül.
Don Jacinto állapota stabilizálódott, és az éjszakát elmesélte. Amikor visszanyerte az erejét, elmondta az egész igazságot. Antonia egy viharban megindult a vajúdás, amely elvágta a közösséget. Egy bába segítségével ikreknek adott életet, de vérzésben meghalt. Don Jacinto, egy föld és szűk család nélküli napszámos, megpróbálta hígított tejjel etetni őket. Néhány napon belül mindketten megbetegedtek.
