Elena kétszer is elolvasta a levelet.

– Öt évig azt hittem, senki sem fogja kimondani.

Mateo leült vele szemben.

– Amit veled tettek, attól nem lesz kevésbé igazságtalan, ha valaki későn ismeri be.

– Nem. De ne érezd úgy, mintha csak az emlékeimben léteznék.

Sofia elküldte a nyilatkozatot és az e-maileket. Mariana úgy döntött, megtartja őket. A tárgyalás már folyamatban volt, de ha Victor megtámadta Elena hitelességét, többé nem fogja megtalálni azt az űrt, amire számított.

A védekezésük előkészítése során a gazdasági indíték is felmerült. Egy Víctorhoz tartozó állattenyésztési kölcsönnel kapcsolatos kereskedelmi aktákban Mariana talált egy értékbecslést, amely a 42 hektárt „tervezett bővítési területként” tüntette fel. Enélkül a projektje elveszítené a vízhez való hozzáférést és a befektetőknek ígért kapacitás egy részét.

– Ezért siettem annyira – mondta Elena.

Ez nem bizonyította a tüzet, de azt igen, hogy Victor hónapok óta terveket szőtt idegen földön.

A tárgyalás reggelén a Polgári Bíróság zsúfolásig megtelt. Roque frissen vasalt fehér ingben érkezett. Ernesto Paredes mérnök hitelesített terveket vitt magával. Két szomszédnak kellett volna tanúskodnia a legelő folyamatos használatáról. Mariana három mappát cipelt.

Victor az ügyvédjével érkezett, és mosolya eltűnt az arcáról, amikor meglátta a tanúkat.

A bíró áttekintette az okiratot, a földhivatali bizonyítványt, a vázlatokat, a fényképeket és a háznyilvántartásokat. Aztán meghallgatta Roque-ot.

– Látta már Salgado szarvasmarháit azon a 42 hektáron belül?

– Igen, hét év alatt kétszer.

Viktor ügyvédje felállt.

– Tehát elismeri, hogy az ügyfelem használta a földet.

– Elismerem, hogy kétszer is áttörtek egy kerítést, és visszaadtuk a jószágaikat. Feljegyeztem a dátumokat és a javításokat.

A mérnök megerősítette, hogy a kerítés, a csatorna és az ellenőrző pontok Mateo tanyájához tartoznak. A nyugták és a fényképek a folyamatos karbantartást és jó állapotot igazolták.

Aztán Victor azt tette, amire Elena számított.

Szólni kért, és személyes támadásba lendítette az érvelését.

„Az egészet az a nő szervezi. Néhány hónapja érkezett, ő kezeli a könyvelést, és most kiderült, hogy minden dokumentum Rivasnak kedvez. Már korábban is kirúgták Pueblában becstelenség miatt.”

Mateo érezte, ahogy a karjaiban megmerevednek az izmok. Elena két ujját a csuklójára tette.

Nem védelem iránti kérelem volt.

Ez egy emlékeztető volt.

Marianna felállt.

– Tisztelt Tisztelt Bíróság! Duarte asszony munkaviszonya nem változtat az okiraton. Tekintettel azonban arra, hogy az ellenérdekű fél úgy döntött, hogy megkérdőjelezi a hitelességét, kérjük Sofía Beltrán közjegyző által hitelesített nyilatkozatának és az e-mailek csatolását, amelyek megmagyarázzák a vád eredetét.

Viktor arca megváltozott.

Elena később tanúvallomást tett. Elmondta, mikor érkezett, hogyan rendszerezte a dossziékat, és mely dokumentumokat mentette meg a tűzvészben. Amikor az ügyvéd azt sugallta, hogy esetleg hamisított naplókat, Mariana számlákat, fényképeket és feljegyzéseket mutatott be, amelyeket évekkel azelőtt állítottak ki, hogy Elena találkozott Mateóval.

„Ms. Duarte nem gyárthatott dokumentumokat az érkezése előtt” – jelentette ki a bíró.

A döntő csapást Víctor saját verziója jelentette. Keresetében azt állította, hogy folyamatosan az övé volt a föld, de a hiteldokumentációjában a 42 hektárt jövőbeli bővítésként, nem pedig a tulajdonaként tüntette fel. Emellett nem tudott elegendő bizonyítékot szolgáltatni a kifizetésekről, kerítésekről, vízszerződésekről, fejlesztésekről vagy bármilyen más dokumentációról, amely alátámasztaná tulajdonjogát.

A bíró lezárta a bizonyítási szakaszt. Hetekkel később elfogadhatatlannak nyilvánította a birtokbavételi keresetet.

A 42 hektár Mateóé maradt.

A tűzről szóló jelentés elkészítése tovább tartott. Az övcsat önmagában nem volt elég Víctor megvádolásához, és senki sem állt elő csodával határos vallomással. De a fenyegetéseket, a zaklatást és az ellentmondásokat dokumentálták. Víctor nem ment a ranch közelébe, és végül lemondta a földterülettől függő bővítési projektet.

Mateo számára azonban a legfontosabb pillanat a tárgyalás napján, a bíróság épülete előtt történt.

Roque a mérnökkel beszélgetett. Mariana a mappáit pakolta el. Elena a lépcsőn volt, amikor Mateo odaért.

– Azt mondtad, hogy utána beszélhetünk.

– Azt mondtam, megkérdezheted újra.

Mateo úgy lélegzett, mintha ez a beszélgetés jobban megrémítette volna, mint a tűz és a tárgyalás együttvéve.

– Amikor beleegyeztem, hogy találkozunk, azt gondoltam, szükségem van egy nőre, aki tud házat vezetni. Valakire, aki hatékony. Valakire, aki nem követel tőlem semmilyen érzést.

Elena várt.

„Tévedtem. Nem azért akarom, hogy maradj, mert aláírtunk egy megállapodást, vagy mert ismered a számlákat. Azért akarom, hogy maradj, mert amikor nem vagy egy szobában, üresnek érzed magad. Csak akkor akarom, hogy ez legyen az otthonod, ha te is úgy döntesz, hogy annak kell lennie.”

Elena lesütötte a tekintetét. Évekig megtanulta, hogyan éljen anélkül, hogy bárkitől is függne. Mateóval együtt rájött, hogy a bizalom nem azt jelenti, hogy feladja az irányítást az élete felett.

– Egy feltételem van.

-Tízcentes.

—Soha többé ne „védj” meg egy olyan döntéssel, amit rám kell hárítani.

-Elfogadott.

– És a könyvelést úgy vezetik, ahogy mondom.

Mateo röviden felnevetett.

– Ezt már megértettem.

Elena elmosolyodott.

– Akkor maradok.

Másnap nem házasodtak össze. Kivárták a megbeszélt három hónapot, majd együtt mentek a cuauhtémoci anyakönyvi hivatalba. Roque és Doña Meche voltak a tanúk. Nem volt semmiféle elegáns terem vagy 200 vendég. Vacsora volt a ranchon: grillezett hús, frissen sült tortilla, bab, zene és a szomszédok, akik már nem szólították többé „megállapodás szerinti feleségnek”.