– Tévedtem veled kapcsolatban.

– Még nem értük el a Crow’s Pass-t.

– Nem. De inkább beismerem, mielőtt újra megment minket.

A hatodik napon beléptek a szurdokba. Az ösvény egy sziklafal és egy szakadék között szűkült. A szél jeges süvítéssel ereszkedett le a csúcsokról.

Hirtelen egy fiatal tehén megállt. A szarvasmarhák elkezdtek mögötte préselődni. Az állatok bőgve lökdösődtek. Egyetlen rossz mozdulat is elég lett volna ahhoz, hogy többen leguruljanak a lejtőn.

„Mozogjon előre!” – kiáltotta egy cowboy.

„Senki ne nyúljon hozzá!” – parancsolta Micaela.

Odalovagolt a tehénhez, és leültette mellé a kancáját. Nem használta az ostort, és nem emelte fel a hangját. Mozdulatlanul maradt, lassan lélegzett, hagyva, hogy az állat érezze a nyereg nyugalmát.

Nyolc másodperc telt el.

A tehén tett egy lépést.

Aztán egy másik.

Az oszlop ismét megmozdult.

Aztán hangos csattanás hallatszott a sziklák között. Több szarvasmarha megpróbált hátrálni. Leandro leugrott a lováról, és egy kis lőporos eszközt talált az út szélén elrejtve. A földön egy ezüstcsat feküdt Prudencio Alcázar monogramjával.

Nem csak a vonatról hazudott. Küldött egy embert, hogy szétszórja a szarvasmarhákat, és rákényszerítse Gabrielt az eladásra.

Micaela két cowboyt utasított, hogy vigyázzák a sor végét, miközben ő vezette a menetet. Türelemmel mind a 320 szarvasmarhát kivezette a hágón anélkül, hogy egyetlen egyet is elveszített volna.

12-én érkeztek El Sauzba.

A szarvasmarhákat az elmúlt hét év legjobb ára miatt adták el. Az állomásvezető beleegyezett, hogy tanúskodjon a Prudencio által terjesztett hamis információkról, és egy végrehajtó azonosította a férfit, aki a puskaport vásárolta.

Amikor Micaela visszatért a haciendába, Gabriel a kapunál várt, még mindig bekötözve.

Centella felnyögött, amikor meglátta.

– Az orvos megtiltotta neki, hogy felálljon – mondta Micaela.

– Trinidad is. Hajnal óta emlékeztet rá.

– Mióta vársz már?

– Hajnal előtti idők óta.

Gabriel Leandrora nézett.

– Hány veszteség?

– Senki – felelte a brigádvezető. – Visszahozta az összes embert, és leleplezte az összes állatot. És ha valaha is tudni akarod, hogyan csinálta, kérdezd meg a nyolc segédről Crow’s Pass-nál.

Gabriel olyan büszkeséggel nézett Micaelára, hogy a lány lesütötte a tekintetét.

– Azt akarom, hogy maradjon – mondta, amikor kettesben maradtak.

– Nem fogok apró nővé válni, hogy beférjek a házába.

– Én nem kérdezném meg tőle.

– Nem leszek sem egy kényelmes titok, sem egy alkalmazott, akit csak akkor hallgatnak meg, ha problémák vannak.

– Azt akarom megtanulni, hogyan építsek olyan életet, amelyben soha nem kell visszahúzódnom.

Micaela hallgatott.

– Alig ismer engem.

– Két nap alatt találkoztam Centellával. Két évbe telt, mire elnyertem a bizalmát. Nem keverek össze semmit.

Mosolygott.

– Akkor kezdd azzal, hogy adsz nekem időt.

Gábriel engedélyezte.

Télen együtt dolgoztak. Micaela átszervezte a könyvelést, felújította az istállókat, és több fiatalembert is megtanított arra, hogyan bánjanak az állatokkal anélkül, hogy megütnék őket. Gabriel abbahagyta a döntéshozatalt anélkül, hogy megkérdezte volna őt. Voltak délutánok, amikor csendben lovagoltak; máskor vitatkoztak, amíg Trinidad meg nem fenyegette őket, hogy vacsorát szolgál fel nekik az irodában.

Márciusban Prudentius egy olyan dokumentummal tért vissza, amely állítása szerint állandó jogokat biztosított számára a keleti útra. Pénzt vagy a földek átadását követelte.

Micaela áttanulmányozta a papírt.

– Ez a pecsét az 1874-ben létrehozott csivavai anyakönyvhöz tartozik – mondta –. De a dokumentum 1869-ből származik.

Prudencio elvesztette a színét.

Micaela kinyitott egy fiókot, és elővett egy oklevelet, amit hónapokkal korábban kért. A hivatalos feljegyzések megerősítették, hogy az út mindig is az Arrayanes családé volt, és hogy az Alcázar család javára soha nem létezett szolgalmi jog.

Prudencio írnoka beismerte a hamisítást. Azt is felfedte, hogy ki helyezte a puskaport a folyosóra. Prudenciót csalás, szabotázs és fenyegetés miatt letartóztatták.

Amikor a végrehajtó elvitte, Gabriel Micaelát figyelte.

– Mielőtt elment, kérte az igazolást.

– Azt gondoltam, hogy egy napon szükséges lesz.

–Szinte mindig több lépéssel mások előtt gondolkodik.

„Valakinek meg kell csinálnia, amíg te a bordáid törésével vagy elfoglalva.”

Gabriel hangosan felnevetett. Aztán komoly lett.

– Gyere hozzám feleségül.

Micaela mozdulatlan maradt.

– Miért mentettem meg a földeket?

– Nem. Mert amikor mindenki megpróbálta ráerőltetni a saját akaratát Centellára, te tudtad, hogyan maradj mozdulatlan. Mert értéket láttál ott, ahol mások problémát láttak. Mert ez a ház működött az érkezésed előtt is, de nem volt élő.

Megfogta a kezét.

–Nem akarom, hogy maradjon, mert nincs máshová mennie. Azt akarom, hogy szabadon elmehessen, és akkor is engem válasszon.

Micaela szeme megtelt könnyel.

– Akkor én választom őt. De a hagyatékkal kapcsolatos döntéseket mindketten hozzuk meg.

—A 2 közül.

– És iskolát építenek a munkások lányai számára.

– A gyermekeikért is.

– És soha többé senki nem fog lovat megütni.

– Ezt el kell magyaráznod Leandronak.

– Már elmagyaráztam neki – vágott közbe a művezető a folyosóról. – Olyan hangosan beszéltek, hogy lehetetlen volt nem hallani.

Öt hónappal később összeházasodtak. Trinidad az egész völgynek ételt készített, Leandro pedig idegesebben cipelte a gyűrűket, mint amikor átkelt a Crow’s Pass-on.