„Nem vagyok éhes” – hazudta, hogy megvédje az anyját. A hegyi cowboy azonban látta az üres tányérját.

–A házat eladták, hogy kifizethessék a kórházat. Anya azért van velem, mert elhagytad.

– Mindig a mártírt játszod.

Amália felvette a kagylót.

– Azt is akartad, hogy aláírjak egy meghatalmazást a föld eladására, amíg Julián haldoklik. Mondtam, hogy nem, és most a húgodat bünteted.

Arturo hallgatott. Aztán a legkegyetlenebb csapást mérte rá.

– Ha Valeria nem adja át azt a vagyont, Rogelio fogja behajtani tőlem. A pénz elment.

A hívás véget ért. Valeria nem sírt. Rendbe tette a papírjait, és kérte, hogy még aznap délután bevihessék a levéltárba. Mateo elkísérte a városi hivatalba, ahol kiderült, hogy Rogelio hat héttel korábban indította a pert, és hogy az eredeti iratanyag hiányos. Hiányzott egy 1987-es levél, amely Julián családjának legális foglalkozását igazolta. A jegyző, Efraín Lozoya azt állította, hogy a levelet esetleg egy másik levéltárba küldték.

Amalia ezután elárulta, hogy Arturo nem pusztán kétségbeesésből cselekedett. A temetés óta a három testvér nyomást gyakorolt ​​Valeriára, hogy küldje anyjukat egy olcsó idősek otthonába, és adja el a megmaradt vagyonát. Azt állították, hogy Amalia gondozása a legkisebb lány felelőssége, mégis egyenlő részt követeltek minden örökségből. Valeria eladta az ékszereit, takarítónőként dolgozott, és számtalan éjszakát töltött anyja ágya mellett. Egyikük sem jött el, amikor Amalia megbetegedett. Most, hogy a föld és a pénz illata terjengett, ismét családnak nevezték magukat.

„Kérem, írásban írja le, hogy én kértem azt a levelet, és hogy nem ott van, ahol lennie kellene” – követelte Valeria.

Efraín elsápadt, de engedelmeskedett.

Ahogy elhagyták az épületet, egy idegen lefényképezte őket egy kisteherautóból. Mateo követni akarta, de Valeria egy másik alakra mutatott bent: Arturora. A bátyja Zacatecasból érkezett, és még csak rá sem mert nézni. Rogelio letekerte az ablakot, hogy 150 000 dollárt és Arturo adósságának elengedését ajánlja fel neki, ha délután aláír egy megbízást.

– Édesanyád kezelését is én fizetem – tette hozzá. – Gondold át, hogy vajon a büszkeséged többet ér-e az ő egészségénél.

Valeria elolvasás nélkül széttépte a szerződést.

– Az anyám nem egy érme, és a bátyám abban a pillanatban megszűnt a hírnöke lenni, hogy eladta.

A teherautó elindult. Arturo elfordította a fejét, de Mateo látta, hogy fél, nem pedig megbánást érez. Rogelio már nem csak újságokat vásárolt: bedőlt a családok gyengeségeinek, és arra kényszerítette a tagjaikat, hogy elpusztítsák egymást.

Egy durangói ügyvéd segítségével előzetes intézkedést és felfüggesztő határozatot nyújtottak be, hogy megakadályozzák az eladást, amíg az örökség rendeződik. Valeria házassági anyakönyvi kivonatokat, halotti anyakönyvi kivonatot és a hagyatéki okiratot hozta magával. Azt is elárulta, hogy hónapokkal korábban egy unokatestvérének közjegyző által hitelesített másolatot küldött mindenről, beleértve az elveszett levelet is. Rogelio stratégiája nem lett volna elég, bár a korrupció bizonyítása három-hat hónapot is igénybe vehet.

Az út során Mateo elmesélte, hogyan halt meg Elena, Valeria pedig a 9 napról beszélt, amíg Juliánról gondoskodott a végéig.

„Bocsánatot kért, amiért adósságokkal hagyott” – mondta. „Megegyeskedtem neki, hogy mindent kézben tartok. Hazugság volt, de nem akartam, hogy félelemben haljon meg.”

– Mindenkit megvédtél, kivéve magadat.

– Soha nem hagytam teret senkinek, hogy megtehesse.

– Most feladod.

Visszatérve Amáliát épségben találták, de egy értesítés várt rájuk az asztalon. Rogelio megvásárolta az El Encino-n lévő jelzáloghitelt a banktól. Az értesítés fizetési haladékot szabott ki, aktiválta a korai visszafizetési záradékot, és a teljes fennmaradó összeget 30 napon belül követelte. Ha Mateo eladja a szarvasmarhákat, elveszíti a jövedelmét; ha nem fizet, Rogelio elveszi a ranchot, a 48 hektáros birtokhoz vezető utat és a mindkét birtokot ellátó forrást.

Valeria megértette, hogy nem az írást támadja, hanem a menedéket, amely lehetővé tette számára az ellenállást.

– Holnap elmegyek. Nélkülünk talán alkudozni fog veled.

– Pontosan ezt akarja.

– Nem hagyom, hogy elveszítsd Elena házát miattam.

„Ez a ház megszűnt mauzóleum lenni, amikor megérkeztél. Soha többé ne döntsd el egyedül, hogy mit védjek.”

Az egyetlen kiút az volt, hogy magánkölcsönt vesznek fel, a szakadék jövőbeli értékét fedezetként használva. Mateo ismerte Octavio Barragánt, egy jó hírű hitelezőt, akit Rogelio szintén átvert. Elutaztak hozzá, és megmutatták neki az összes dokumentumot. Octavio beleegyezett, hogy fedezi a jelzáloghitelt és három hónapnyi üzemeltetési költséget, amennyiben a bíróság érvényesíti az örökséget.

„Ez nem jótékonyság” – tisztázta. „Ez egy befektetés egy olyan ember ellen, aki 20 évet töltött azzal, hogy csendet vásároljon.”

Valeria távozóban hívást kapott Amaliától. Arturo éppen megérkezett El Encinóba, megverve és rémülten. Rogelio követelte, hogy lopja el a hitelesített másolatokat; amikor ő ezt elutasította, emberei magukra hagyták az autópályán.

– Azt mondja, be akar vallani – magyarázta Amalia –, de Rogelio erre jön. Azt mondja, ha nem írod alá éjfélig, felgyújtja a ranchot, és bűnösnek tünteti fel a bátyádat.

Mateo száguldott a hegyi úton. Amikor megpillantották El Encinót, egy fekete füstoszlop emelkedett már a ház mögött.
3. RÉSZ
A füst a szerszámoskamrából jött, nem a házból. Amalia kikapcsolta az áramot, Arturo pedig sérülései ellenére földet szórt a lángokra, amíg Mateo és Valeria meg nem érkezett. Együtt eloltották a tüzet, mielőtt az elérte volna a pajtát. A földön egy üveg benzint és egy rongyot találtak Rogelio egyik cégének logójával.