Attól a naptól kezdve nem szólították meg egymást hivatalosan.

Baltasar majdnem két hónapnyi közös munka után jelent meg. Egy fehér furgonnal érkezett, makulátlan bakancsban és nyugodt mosollyal.

– A nagybátyáddal barátok voltunk – biztosította a nőt. – Ha úgy döntesz, hogy eladod, sok bajtól megkímélhetlek.

Emiliano azt mondta, még nem döntött.

Baltasar a vízikerék felé nézett, mielőtt visszafordult volna rá.

Gondolj bele. Némely örökség végül drága lehet.

A figyelmeztetés ott motoszkált az elméjében.

Talán ezért akarta bebizonyítani, hogy képes a tanyát jobbá tenni.

A tető sürgős javításra szorult. Egy falusi ács újrahasznosított deszkákat ajánlott fel neki az öreg mesquite fa fájáért és egy kis pénzért cserébe.

Emiliano kiszámolta. Kiváló üzletnek tűnt.

Vacsora közben jelentette be.

Lucia letette a kanalat.

– A nagybátyád soha nem akarta, hogy bárki hozzáérjen ahhoz a fához.

-Mert?

– Nem tudom pontosan. Azt mondta, hagyjam ott, ahol van.

—Félig száraz a törzse.

– Kérdezd meg Jacintót. Pénteken visszajön.

De az ács csak csütörtökön mehetett.

Emiliano úgy döntött, nem vár.

Kidöntötték a fát, kitépték a tuskót, és lehúzták a rönköket a domboldalon. Amikor végeztek, elégedetten szemlélte a megtisztított területet.

Egy héttel később a tetőn már nem voltak lyukak.

Lucia megérintette a szobája falát, végre megszáradt.

-Köszönöm.

Emiliano elmosolyodott. Úgy gondolta, tett valami jót.

A vihar még aznap éjjel megérkezett.

Órákig esett az eső. Lefeküdt, hallgatta a csempékre csapódó víz zuhogását, és büszke volt, hogy egyetlen csepp sem esett bele.

Hajnalban egy vödörrel jött le.

Az óriáskerék eltűnt egy földcsuszamlás alatt.

Ahol egykor víz csillogott, most sár, kövek és szétroncsolt gyökerek voltak. Az oldalfal egy része beomlott.

Lucia mögötte érkezett.

– Nem – suttogta.

Pár lépésnyire letérdelt a szélétől, kezét a lábára téve, és halkan sírni kezdett.

Emiliano még soha nem látta sírni.

Jacinto röviddel ezután megérkezett. Megfigyelte a domboldalt, a tuskó eltávolításával megnyílt barázdát és a mélyedést, ahol a mesquite fa állt.

– Ki tépte ki a fát gyökerestül?

-Azok.

Az öregember lehunyta a szemét.

– A gyökerek segítettek a helyén tartani a talajt. És az egész lejtőt felborzolták az eső előtt.

-Nem tudtam.

Lúcia felkelt.

– Ezért kértem, hogy kérdezd meg.

Nem kiabált. Emiliano jobban szerette volna, ha kiabál.

A következő napokban vizet hoztak a faluban lévő víztározóból. Olyan utakat fizettek, amelyeket alig engedhettek meg maguknak. Abbahagyták a sajtkészítést, és a fogadóban is elvesztették a rendeléseiket.

Emiliano addig cipelte a vödröket, amíg a karjai remegni nem kezdtek.

Lucía mellette dolgozott, de már nem kereste őt.

Baltasar még a hét vége előtt visszatért.

– Mindent megveszek 320 000 pesóért.

Emiliano érezte, hogy a mellkasa elszorul. Fizetni, elmenni, lélegezni tud.

– És Lúcia?

–Maradhat vezetőként. Mindig szükségünk van valakire, aki ismeri az állatokat.

– Írásban kellene lennie.

Baltazár elmosolyodott.

– Persze. Holnap megnézzük a részleteket.

Emiliano kezet rázott vele.

Lucia már az ajtó mögött volt, amikor belépett.

– Eladtad?

– Még nem írtuk alá. Hagynám, hogy itt dolgozz.

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Felajánlottad neki az állásomat is?

– Igyekeztem megbizonyosodni róla, hogy nem maradsz hajléktalan.

– Anélkül, hogy megkérdeztem volna.

Emiliano kinyitotta a száját, de nem talált védekezést.

„Először úgy döntöttél, hogy ezt nekem adod. Aztán kivágtad a fát. Most már azt is eldöntötted, hogy ki lesz a főnököm. Mikor tervezted, hogy meghallgatsz?”

Azon az estén nem vacsoráztak együtt.

Emiliano hajnalig ült az udvaron. Volt egy kiút. Csak egy aláírás kellett hozzá, hogy maga mögött hagyja az adósságát és a katasztrófát.

De a kilépés Lucia egy másik döntésén alapult.

Hajnalban kopogott a hálószobája ajtaján.

– Le akarom mondani az adásvételt. Mielőtt bármi mást tennék, tudnom kell, mit akarsz.

Duzzadt szemekkel jelent meg.

– Meg akarom próbálni visszanyerni a vizet.

– Még akkor is, ha nem sikerül?

– Tudni akarom, mennyibe kerül, mik a lehetőségek, és minden információ birtokában döntést akarok hozni. Veled együtt, ha tényleg meghallgatsz.

Együtt mentek segítséget keresni.

Egy, a városi tanács által ajánlott szakember szemlét tartott a helyszínen. Elmagyarázta, hogy lehetőség van a vízvételi hely helyreállítására, de először stabilizálni kell a rézsűt és újjá kell építeni a sérült szakaszokat. Senki sem mehet le a gödörbe, amíg fennáll az újabb omlás veszélye.

A költségvetés szóhoz sem jutott nekik.

Jacinto munkanapokat ajánlott fel. Lucía letette az asztalra a megtakarításait és a jegyzetfüzetet, amibe a ranch minden kiadását feljegyezte.

Emiliano felhívta a húgát, hogy megkérje, küldje el neki az apja szerszámosládáját, mivel az ács volt. Bent egy vésőkészletet és egy gyalut tartott, amelyeket halála óta megőrizett.

Amikor megérkezett, egy egész délutánt azzal töltött, hogy megtisztította őket.

Lucia könnyes szemmel találta meg.

– Nem kell eladnod az egyetlen dolgot, ami még megmaradt belőle.

Emiliano megsimogatta a kopott fogantyút.

– Nekem is megvan, amit ő tanított nekem.

Eladta a szerszámokat egy bútorrestaurátornak a városban. Aztán Baltazárt kereste.

– Nem fogom eladni a farmot.

A férfi mosolya eltűnt.

– Már elrendeztük.

– Meggondolatlanul cselekedtem. Nem írtunk alá semmit, és nem kaptam pénzt sem. Azért jöttem, hogy ezt egyenesen elmondjam neked.