„Nem hagyott rám üres házat” – suttogta. „Egy olyan napot hagyott rám, amit nem tudott befejezni.”
Tölgyfák illata áradt be az ablakon. A virágok és a friss nevetés hangja még mindig ott lebegett a nappaliban.
Catalina leült, a kendőt a vállára vetette, a kulcsot a szíve mellé tette.
Az előtte lévő szék már nem tűnt úgy, mintha valakire várna, aki soha nem fog megérkezni.
És azon az estén, a negyven székes házban egy fiatal nő félelem nélkül vacsorázott másnap.
