Amikor a ház lakhatóvá vált, Mercedes bejelentette, hogy visszatér a sajátjába.

Renata elkísérte, és megtalálta a tartályokat a lyukak alatt, egy ablak korhadt keretét és a nedvesség miatt bezárt szobát.

Azon az estén ellenőrizte a számláit.

Félretette, amire a szüléshez és a következő hónapokhoz szüksége volt. Aztán árajánlatot kért Saultól.

Nem tudtam mindent megjavítani, de azt igen, ami veszélyeztette a házat.

Mercedes sok kérlelés után beleegyezett a tető javításába. Amíg Renatánál lakott, a munkások kicserélték az ablakot és kijavították a sérült falat.

Renata arra kérte őket, hogy őrizzék meg a bútorokat, a fényképeket és a konyhát, ahol Mercedes oly sok éven át főzött.

Visszatérve az idős asszony megállt az ajtóban.

Ujjaival megérintette a falakat, mintha ellenőriznie kellene, hogy még mindig az övéi-e.

– Túl sokat költöttél.

– Félretettem, amire szükségünk van.

– Nem azért segítettem, hogy fizess nekem.

Renata megfogta a kezét.

– Tudom. Ezért nem fizetek neki. Gondoskodom róla.

Mercedes sírva fakadt, mielőtt válaszolhatott volna.

Azon a délutánon kinyitotta az évek óta használaton kívül álló szobát, és kivett egy bőröndben tartott takarót. Halványan faillatú volt.

Letette az ágyra.

Hosszú idő óta most először nem kellett a mennyezetre néznie, hogy eldöntse, hová tegye.

A szülés szinte hajnalban kezdődött, néhány héttel később.

Renata felhívta Mercedest a hálószobából. Az idős hölgy odajött, megtalálta a becsomagolt táskát, és felhívta Pilart, aki évek óta szülésznő volt, és elkísérte őket a vizsgálatokra.

Pilar akkor érkezett meg, amikor Saul előkészítette a teherautót, hogy kórházba vigye őket.

Útközben Renata megszorította Mercedes kezét.

— Ne menj el.

-Itt vagyok.

A gyermek aznap reggel megszületett.

Amikor a mellkasára helyezték, Renata az arcán keresett valami Emilianóra emlékeztetőt. Egy apró ráncot talált a szemöldökei között, és könnyein keresztül nevetni kezdett.

Santiagónak hívta.

Mercedes következett, kezében összehajtogatott kendőjével. Az ajtóban állt, nem mert túl közel menni.

Renáta felnézett.

– Gyere, és találkozz az unokáddal.

Az idős asszony mozdulatlan maradt.

—¿A mi…?

– Az unokájához.

Olyan gyengédséggel ölelte a gyermeket, ami elnémította Renatát. Mercedes megosztotta vele a kenyerét anélkül, hogy tudta volna, kitart-e másnapig. Most egy olyan életet tartott a karjában, amelyben helyet foglaltak neki.

A következő hónapok fárasztóak és boldogok voltak.

Renata megtanulta megkülönböztetni a sírást, dolgozni, miközben Santiago alszik, és segítséget kérni, mielőtt kimerülne. Idénygyümölcsökből lekvárt készített, és újra elkezdte könyvelni a kistermelőket.

Mercedes még mindig a házában lakott. Minden reggel valamilyen ürüggyel átkelt az úton: tojással, mentával, vagy azzal a sürgős kényszerrel, hogy ellenőrizze, mennyit nőtt a gyerek az előző délután óta.

Estela találkozni kért vele. Renata beleegyezett egy rövid látogatásba.

Nem történt azonnali kibékülés. Indoklás nélküli bocsánatkérés és további, mindig megszervezett látogatások következtek. Rogelio lassabban ismerte el az okozott kárt. Renata nem engedte, hogy ajándékokkal kerülje el a beszélgetést.

Santiago olyan emberek között nőtt fel, akik – némelyikük csak később – jobban szerették őt.

7 éves korában bontotta fel apja első levelét.

Lassan olvasott. Emiliano azt mesélte neki, hogy megpróbált lerajzolni egy lovat, és reméli, hogy felismeri majd.

Santiago a polcon lévő játékra nézett, és hangosan felnevetett.

Renata a szája elé téve hallgatta a nevetést.

Aztán a fiú el akarta vinni a levelet Mercedesnek.

Az új ablaknál ülve találták. Most már lassabban sétált, és Renata volt az, aki ellenőrizte, hogy van-e nála étel, gyógyszer és társaság.

Santiago odahúzott egy széket, és elkezdte felolvasni neki az elejétől.

Amikor befejezte, Mercedes megsimogatta a haját.

– Apád már azelőtt szeretett téged, hogy megismert volna.

A fiú egy pillanatig gondolkodott.

– Mint te, Nagymama.

Mercedes Renatára nézett.

Egyikük sem tudott megszólalni.

Santiago, aki még mindig nem értette, miért sírnak a felnőttek, amikor boldogok, felajánlotta nekik a zacskóban cipelt sütiket.

Renata leült melléjük.

Odakint elkezdett esni az eső. Mercedes néhány másodpercig megszokásból felnézett.

Aztán eszébe jutott, hogy a tetőt megjavították, ránézett a lányára és az unokájára, és újra meghallgatta a levelet.