1. RÉSZ
A megszökött ló két lányt készült eltaposni, amikor Magdalena Reyes eléjük vetette magát, pedig még aznap reggel a fél város gúnyolta a testét és szakadt ruháját.

Háromnapos gyaloglás után érkezett Creelbe a Sierra de Chihuahua-n keresztül, 38 dollárral a zsebében, egyetlen dróttal átkötött csizmával és üres gyomorral. Szülei az előző télen meghaltak; aztán Eulalia nagynénje alig 12 napig tűrte, mielőtt az egész család előtt közölte volna vele, hogy egy ilyen termetű nő túl drága ahhoz, hogy eltartsa, és soha nem fog férjet találni. Magdalena válasz nélkül távozott. Tudott főzni, varrni, sebet kezelni, és addig dolgozni, amíg remegett a keze, de minden üzletben elítélték, mielőtt egyáltalán meghallgatták volna.

Don Anselmo boltjában meglátott egy hirdetést: „Takarítónőt és gyermekfelügyelőt keresünk. Rancho La Cumbre.” Abban a pillanatban, hogy érdeklődött a pozíció iránt, a boltos hangosan felnevetett.

– A tulajdonosnak tisztességes jelenlétre van szüksége, nem pedig olyasvalakire, aki elriasztja a látogatókat.

Magdalena már indulni készült, amikor meghallotta a sikolyokat. Egy szürke kanca, melyet megijesztett egy száguldó teherautó, letépte a kötelet a vontatóoszlopról, és végigrohant a főutcán. Mindenki félreállt. A közepén két kislány állt mozdulatlanul, átölelve egymást.

Magdalena futott. Előlük termett, testével védte őket, és éppen akkor fordult meg, amikor a kanca válla nekiütközött. Térdre esett, de egyiküket sem engedte el. Az állat legelészett mellettük, és sértetlenül megállt néhány zsáknak dőlve.

Az idősebb lány felemelte az arcát, és sírt.

– Nem szöktél el.

– Nem, szerelmem. És jól vagy.

Egy magas, sötét kalapot viselő, visszafogott tekintetű férfi sétált át a tömegen. Felvette a fiatalabb lányt, és megvizsgálta a másik nő bokáját. Julián Castañeda volt az, a La Cumbre tulajdonosa, egy 3800 hektáros tanya, ahol szarvasmarhákat, erdőt és egy régi ezüstérre vonatkozó jogokat tartottak.

– Ők a lányaim – mondta. – Julián a nevem. Neki köszönhetem Elisa és Abril életét.

„Nem tartozik nekem semmivel. Csak nézd meg, hogy a kicsinek nincs-e láza az ijedtségtől.”

Magdalena felvette a táskáját, és a hirdetésre mutatott. Amikor Julián rájött, hogy takarítónői állást keres, megkérte, hogy másnap 7 órára jöjjön be. Don Anselmo megpróbált közbelépni, de Julián egy pillantással elhallgattatta.

Azon az éjszakán Magdalena feldagadt karral aludt a plébánián. 6:40-kor már a tanya kapujában várt. Az interjú során három levelet mutatott fel olyan családoktól, akiknek főzött és betegeket ápolt. Julián minden referenciát ellenőrzött. Mindhárom ugyanazt erősítette meg: Magdalenának hiányoztak a hivatalos képesítései, de soha nem volt hiány a becsületességből.

Magdalena három hétig próbaképpen dolgozott a La Cumbre-ban. A kilencéves Elisa újra elkezdett hangosan olvasni; a hétéves Abril abbahagyta az étel elrejtését az ágya alatt. Tomasa Luján, a házvezetőnő, gyanakodva figyelte, de tisztelni kezdte, amikor Magdalena átnézte a könyvelést, átrendezte a kamrát, és soha többé nem próbálta meg pótolni Verónica, a lányok anyjának emlékét, aki két évvel korábban halt meg.

Határokat szabott Juliánnal szemben is. Lemondatott vele két kirándulást is egy iskolai találkozó miatt, és figyelmeztette, hogy a lányainak apára van szükségük az asztalnál. Kirúghatta volna, de ehelyett engedelmeskedett. Az első este, amikor négyen együtt vacsoráztak, Abril kiöntötte a tejet, és várható volt a leszidás. Magdalena adott neki egy rongyot, a lány letörölte, és folytatták a beszélgetést. Elisa úgy nézte az eseményeket, mintha egy ablakot nyitottak volna ki.

Egyik délután Andrés Robles, Julián ügyvédje érkezett egy értesítéssel. Octavio Del Valle, Verónica testvére, ideiglenes felügyeletet kért. Azt állította, hogy egy özvegyember, aki a farmolásnak szenteli magát, nem tud két lánynak megfelelő otthont biztosítani, és hogy Magdalena egy idegen, akinek nincs iskoláztatása. Ha nyer, akkor a lányok La Cumbre-i birtokának tulajdonosaként működő vagyonkezelői alapot is ő fogja kezelni.

Julián behívatta Magdalenát az irodájába. Nem szépítette az igazságot: a családi értékelésre 30 nap múlva kerül sor, Octaviónak pedig befolyása, pénze és tanúi vannak. Aztán letett az asztalra egy Andrés által készített tervezetet: vagyonelkülönítés, független fizetés Magdalenának, szabadság a távozásra és a lányok teljes védelme.

– Nem olyan szobalányt keresek, aki mosolyog a bíró előtt – mondta Julian. – Stabil családra van szükségem, és ők már most is jobban megbíznak benned, mint bárki másban.

Magdalena elolvasta az első oldalt. Aztán felnézett.

– Pontosan mit javasolsz?

Julian úgy lélegzett, mintha a válasz elpusztíthatná azt a keveset, ami még megmaradt neki.

–Hogy feleségül jöjjön hozzám, és segítsen megakadályozni, hogy a feleségem bátyja elvigye a lányaimat.

Elfogadnál egy ilyen házasságot két lány védelméért? Mesélj róla, és keresd a 2. részt, mert a legkegyetlenebb árulás még hátra volt.

2. RÉSZ
Magdalena aznap este nem válaszolt. Követelte, hogy négyszemközt beszélhessen Andréssel, áttekintette az összes záradékot, és megkérdezte, mi történik, ha a bíró színlelt házasságnak minősíti a házasságot. Az ügyvéd egyértelmű volt: a házasság semmit sem garantál; a valódi stabilitás, a lányokkal való kötelék és a mindennapi viselkedés lesz a döntő. Arra is figyelmeztette, hogy Octavio a szegénységét felhasználhatja arra, hogy nyilvánosan megalázza.

Hajnalban Magdalena feltételeket szabott.

–Nem fogunk hazudni Elisának vagy Abrilnek. Nem fogjuk őket arra használni, hogy egy család látszatát próbáljuk eljátszani. Lesz beleszólásom a gondozásukba és a saját felelősségembe. Ha ez fáj nekik, akkor vége.