–Alá fogja írni. Fél. Hétről hétre rosszabbul érzi magát. Többször is mondtam neki, hogy pihennie kell, és hogy én majd gondoskodom róla.

Mariana lehalkította a hangját.

– Néha még engem is megijesztesz.

Mauricio egy folyó.

– Túlzol. Nem teszek mérget a kávéjába.

Aztán hozzátett valamit, amitől Valeriának kirázta a hideg.

– Ráadásul, ami az irodáddal történt, jobban alakult, mint amire számítottál.

– A diffúzorok?

– A diffúzorok és az a nevetséges beltéri kert. Emlékszel arra az allergiavizsgálatra, amit nála találtunk? A tömény jázmin hörgőgörcsöt okozott neki. Rögtön utána beszereltettem az aromaterápiás rendszert. Mondtam neki, hogy segít csökkenteni a stresszt és tisztítja a levegőt.

Mariana letette a poharat az asztalra.

– Mauricio, ez már nem játék a számokkal.

„Senki sem tudja bizonyítani, hogy én tettem, hogy megbetegítsem. Csak irodai növények és légfrissítők. Mit fognak mondani? Hogy megpróbáltam megölni dekorációkkal?”

Valéria lehunyta a szemét.

Hetekig azt hitte, hogy a saját teste árulja el.

Kételkedtem a vezetői képességeiben.

Komolyan fontolóra vettem az egyesülés aláírását, mert hittem, hogy Mauriciónak talán igaza van.

És mindezt provokálták.

Lassan lélegzett.

Most először nem úgy viselkedett, mint egy feleség.

Úgy viselkedett, mint egy üzletasszony, aki a nulláról épített fel egy céget.

Csendben visszatért a teherautójához.

Elővette a számítógépet.

Először is megváltoztatta a vállalati rendszerek mesterkulcsait.

Aztán elrendelte Mariana összes hozzáférésének felfüggesztését.

Ezután visszavonta Mauricio azon hatáskörét, hogy a közös szerződésekhez kapcsolódó számlákat kezelje.

Ezután felhívta az információbiztonsági vezetőt.

– Szükségem van Mariana összes hozzáférési naplójának teljes másolatára az elmúlt tizenkét hónapból, valamint minden olyan felhasználóéra, aki Mauricio Salazarhoz kapcsolódó számítógépekről csatlakozott.

– Találtál valamit?

Valeria a ház felé nézett.

– Megtaláltam a kedvezményezettet.

Ügyvédei hónapok óta készítettek egy feljelentést a szabálytalan tranzakciókért felelős személy ellen. Már csak az volt hátra, hogy bebizonyítsák, kik álltak a pénzmosásra használt cégek mögött.

Most már tudtam.

Elküldte ügyvédjének a teherautóról, a helyszínről, a pénzügyi aktáról és egy hangfelvételről készült felvételt, amelyet a folyosón kezdett el készíteni.

Aztán felhívta Adriant.

Néhány másodpercig nem tudta, mit mondjon.

Hónapok óta gyanakodtam rá.

– Adrian, tenned kell valamit anélkül, hogy megkérdeznéd, miért. Blokkolj minden szerződésmódosítást. Senki ne írjon alá semmit, amíg vissza nem érek.

-Minden rendben?

Valéria nyelt egyet.

— Még nem tudom.

Mielőtt letette volna a telefont, Adrián így szólt:

– Valeria… ha ennek bármi köze van Marianához, akkor el kell mondanom neked valamit.

Mozdulatlan maradt.

-Milyen dolgot?

– Három héttel ezelőtt találtam egy feljegyzést, amit nem értettem. Mariana információt kért a részvénytulajdonodról és az ideiglenes cselekvőképtelenség esetén életbe lépő záradékokról. Azt hittem, ez a könyvvizsgálat része, de furcsának tűnt számomra.

Valeria érezte, hogy összeszorul a gyomra.

– Miért nem mondtad el nekem?

– Mert bizonyítékot akartam szerezni, mielőtt bárkit is megvádolnék.

Ugyanazért az okból, amiért eddig hallgatott.

Valeria ismét a házra nézett.

Bent a férje és a szeretője ünnepelték a győzelmet, amelyben még mindig biztosnak hittek.

Aztán üzenetet kapott az ügyvédjétől:

„Ne menjen el. Az ügyészség már folyamatban lévő eljárást indított az átutalások ügyében. Azzal, amit most küldött, minden megváltozik. Az egészségi állapotával kapcsolatos ügyeket is át kell tekintenünk.”

Valeria becsukta a számítógépet.

Hónapok óta kereste az ellenséget a századán belül.

Soha nem gondolta volna, hogy minden este egy ágyban alszik vele.

És amikor visszasétált abba a házba, már nem úgy lépett be, mint egy elárult feleség.

Tudta, hogy mire véget ér az éjszaka, Mauricio rájön, milyen messzire jutott a saját terve.

3. RÉSZ

Valeria anélkül nyitotta ki a nappali ajtaját, hogy bármit is eltitkolt volna.

Mauricio felugrott.

Mariana lebénult.

Néhány másodpercig senki sem szólt.

– Oké… – dadogta. – Mit keresel itt? Azt hittem, megbeszélésed van.

Olyan nyugalommal nézett rá, amiről nem is tudott, hogy birtokolja.

–És azt hittem, Celayában vagy. Úgy tűnik, ma mindannyian megváltoztattuk a tervünket.

Mariana sietve felkelt és a ruhái után kutatott.

– Ez nem az, aminek látszik.

Valéria majdnem elmosolyodott.

–Ez a kifejezés mindig is lenyűgözött. Két félmeztelen ember, bor, egy ház, ahol egyiküknek sem lenne szabad lennie… melyik rész nem az, aminek látszik?

Mauricio visszanyerte arroganciájának egy részét.

– Megbeszélhetjük négyszemközt.

– Persze. Beszéljünk mindenről.

Valeria az asztalon hagyta a telefonját.

– Marianától. A hamis számlákból. A közvetítő cégekből. A szerződésekből, amiket közvetítettek. A fúzióból, amivel át akartátok venni tőlem az irányítást a Rutas del Bajío felett.

Mauricio arca megváltozott.

– Nem tudom, miről beszélsz.

– Akkor talán el kellene magyaráznia az ügyvédeimnek. Vagy az Ügyészségnek.

Mariana elejtette az egyik cipőjét.

– Maga őrült.

– Nem. Két hónapig azt hittem, hogy mégis. Kiderült, hogy csak egy olyan légfrissítőt szívtam be minden nap, amire allergiás vagyok, mert a férjem volt olyan kedves, és felszerelte az irodámban.

Mauricio elsápadt.

– Ez abszurd.

– Pár perce te magad magyaráztad el.

Felvette a telefont.

– Megvan a felvétel.

Közelebb lépett hozzá.

– Add ide.

Valéria hátrébb lépett.

– Ne is gondolj rá.

Valami a hangjában megállította.

Nem sikított.

Nem sírt.

Nem kellett volna megtennie.