„A vállalati hozzáférésed blokkolva van” – folytatta. „Marianáé is. Minden engedélyt, amit adtam neked, visszavontak. Az egyesülési megállapodást soha nem írják alá.”

– Nem teheted ezt velem! – csattant fel Mauricio. – Vannak közös projektjeink. Az én pénzem is érintett.

– Akkor nagyon könnyű lesz jogilag elkülöníteni, ami a tiéd, attól, ami az enyém.

– Férj és feleség vagyunk.

– Valószínűleg még néhány hétig.

Mauricio biztonságérzete kezdett eltűnni.

Ekkor értett meg Valeria valami lesújtót.

A férfi sosem számított volna rá, hogy reagálni fog.

A terve a nő egy bizonyos változatán alapult: kimerülten, szerelmesen, betegen és ijedten.

Szüksége volt rá, hogy kételkedjen magában.

Mariana viszont egyre idegesebb lett.

– Mauricio, azt mondtad, hogy semmit sem tud.

-Csendben maradj!

– Azt mondtad, minden el van intézve!

– Megmondtam, hogy fogd be a szád.

Valeria nézte, ahogy vitatkoznak.

Addig a pillanatig még mindig ott bujkált benne egy nevetséges rész, ami valamiféle magyarázatra várt, ami enyhíthetné a fájdalmat.

Egyetlen sem volt.

Csak félelem.

A pénzvesztéstől való félelem.

A leleplezéstől való félelem.

Attól féltek, hogy felelniük kell azért, amit tettek.

Egyetlen szónyi sajnálat.

Mariana felkapta a táskáját és a kijárat felé indult.

– Én elmegyek.

– Nem – mondta Valéria.

– Nem tudsz visszatartani.

-Én nem.

Kívülről több jármű hangját lehetett hallani, amint megállnak az ingatlan előtt.

Mauricio az ablakhoz rohant.

Két nyomozóegység és egy járőrkocsi parkolt a kapu mellett.

Az átutalásokért felelősök elleni ügy hetek óta folyamatban volt. Valeria jogi csapata már átadta a bankszámlakivonatokat, e-maileket és módosított szerződéseket.

Addig a napig formálisan össze kellett kapcsolni a műveleteket azokkal, akik hasznot húztak belőlük.

Az aznap délután beküldött dokumentáció számos hiányosságot pótolt.

Ez nem jelentette azt, hogy a bíró már bűnösnek nyilvánított bárkit is.

De a játék már nem Mauricio irányítása alatt állt.

„Mit csináltál?” – kérdezte.

– Megvédtem a cégemet.

– Az én jövőm is az!

Valéria rámeredt.

– Ez volt a te hibád. Összekeverted a férjem lenni azzal, hogy a tiéd legyen az, amit én építettem fel, mielőtt megismertelek.

A tisztek Valeria ügyvédjének kíséretében léptek be.

Elkezdtek kérdéseket feltenni és áttekinteni a kapott információkat.

Mauricio el akarta magyarázni, hogy az egész egy házastársi konfliktusról szól.

Mariana kijelentette, hogy csupán adminisztratív utasításokat követett.

De a feljegyzések más történetet meséltek.

Nyolc hónapon keresztül három állítólagos tanácsadó cég állított ki számlákat.

Két megosztott adminisztrátor.

Az egyikük a pénz egy részét egy olyan cégnek utalta át, amely Mauricio egyik korábbi üzleti partneréhez kapcsolódott.

És ettől a cégtől több kifizetés is fedezte a személyes kiadásait.

Egy lakás.

Kirándulások.

Befektetési számla.

Még Mariana kiadásainak egy részét is.

Valeria mindent úgy hallgatott, mintha valaki másról beszélnének.

Emlékezett azokra az estékre, amikor Mauricio ágyba vitte neki a teát.

Azok az alkalmak, amikor fogta a kezét, miközben a lány panaszkodott, hogy nem kap levegőt.

– Lassítanod kellene, drágám – mondta neki.

Most már értette, miért hányingere lett ezektől a szavaktól.

Nem törődtek vele.

Felkészülésben voltak.

Ha meg tudná győzni arról, hogy képtelen vezetni, akkor a partnerek és a bankok előtt úgy mutatkozhatna be, mint aki „megmentette” a céget betegeskedő feleségétől.

Amikor a nyomozók elkezdték vizsgálni a telefonokat és a számítógépeket, Mariana elvesztette az önuralmát.

„Ezt nem én találtam ki!” – kiáltotta. „Ő mondta meg, hogyan kell csinálni!”

Mauricio felé fordult.

– Ne beszélj hülyeségeket.

– Akkor most kiderült, hogy az egész az én ötletem volt?

– Ön volt a könyvvizsgáló.

– Mert szükséged volt valakire odabent!

Valéria nem érzett megelégedést.

Csak fáradtság.

Az igazság nem győzelemként jött el.

Úgy érkezett, mint egy összeomló épület.

Minden egyes mondat egy újabb emléket rombolt le a házasságából.

A következő hetekben egyre fokozódott a botrány.

A Rutas del Bajío továbbra is működött, köszönhetően Valeria gyors izolációjának a feltört hozzáférési pontokon.

Adrian ideiglenesen átvette feladatainak egy részét.

A vizsgálat megállapította, hogy a szabálytalanságok nem korlátozódtak csupán néhány számlára.

Mariana a pozícióját arra használta fel, hogy megváltoztassa a belső jelentéseket, elrejtse a riasztásokat és igazolja a felvételi gyakorlatát.

Mauricio kívülről koordinálta a rendszer egy részét, és remélte, hogy a jövőbeni üzleti struktúrán keresztül megszilárdíthatja az irányítást.

Valeria egészségi állapotával kapcsolatos kérdések egy újabb nyomozási vonalat nyitottak.

A szakemberek átvizsgálták az irodáját.

Találtak egy automatikus aromatizáló rendszert, amit Mauricio közvetlen utasítására telepítettek hónapokkal ezelőtt.

A felhasznált termékek között volt egy koncentrált esszencia, amely olyan vegyületeket tartalmazott, amelyekre egy korábbi orvosi vizsgálat kimutatta, hogy Valeria különösen érzékeny.

Mauricio tudott a jelentésről, mert évekkel korábban elkísérte a nőt a vizsgálatokra.

Nem tudhatták pontosan, hogy mit képzelt el elérni, amikor megrendelte a rendszer telepítését.

De a közte és Mariana között talált üzenetek csak rontottak a helyzetén.

Az egyikben Mariana ezt írta:

„Ma is otthagyta a megbeszélést, mert nem kapott levegőt.”

Mauricio így válaszolt:

„Tökéletes. Minél inkább úgy gondolja, hogy már nem tudja kezelni a céget, annál könnyebb lesz számára aláírni.”

Valeria csak egyszer olvasta el az üzenetet.

Nem kellett volna újra megtennie.

Azon az estén megérkezett a lakásba, bement a hálószobába, és elkezdte kipakolni Mauricio ruháit a szekrényből.