Délutánonként visszatért a kis házába.
Nicolás néha megvárta a kis teherautójával. Máskor Rosario hívta meg vacsorázni. Mateo kicsit tovább várt, mire odament hozzá, de végül sikerült helyet foglalnia neki, amikor rajzolt.
Esteban túl sok okot kezdett találni arra, hogy iskolába járjon.
Egyik kedden csavarokra volt szüksége. Pénteken állati takarmányra. A következő héten egy olyan alkatrészért ment, amit visszaküldtek, és ottfelejtettek a pulton.
– Az ő ügyintézésük gyakran egybeesik az én távozásommal – jegyezte meg Teresa.
— Ez egy kisváros.
– És van egy nagyon praktikus órád.
Nevetett.
Teresa rájött, hogy tetszik neki így látni, ahogy az aggodalmak néhány másodpercre eltűnnek az arcáról.
Soha nem állt szándékában vezetni a házat, vagy átvenni a gyerekek anyjának a helyét.
Amikor Mateo megmutatta neki a saját fényképét, Teresa leült, hogy meghallgassa.
– Anyukám szokott énekelni, miközben fésülködött.
– Emlékszel valamilyen dalra?
Mateo dúdolni kezdett.
Esteban az ajtóból közbeszólás nélkül hallgatózott.
Azon az estén vacsora előtt egy pillanatra egyedül kellett maradnia.
De a haciendán kívül elkezdődött a morajlás.
A boltban az egyik nő azt mondta, hogy Teresa talált egy gazdag özvegyembert. Egy másik megkérdezte, hogy tényleg fizet-e lakbért.
Doña Pilar csillogó szemekkel látta megérkezni.
„Ne hagyd, hogy szégyent hozhassanak a munkádra” – mondta neki.
Teresa bólintott, bár a szavak még mindig fájtak.
Esteban születésnapja szeptemberben volt. Rosario vacsoravacsorát szervezett a fák alatt, vakondhalral, rizzsel és asztalokkal a haciendán dolgozó családok számára.
Nicolás végül liszttel borult be. Mateo háromszor számolta meg a szalvétákat. Lucerito elaludt Teresa karjaiban, mielőtt felszolgálták volna a tortát.
Aztán egy fehér furgon állt meg.
Verónica édesapjával, Don Rogelióval, az iskolát anyagilag támogató igazgatótanács elnökével érkezett.
Több boríték volt nála, amiket zsinórral kötött át.
– Elnézést a közbeszólásért. Szerintem mindenkinek tudnia kell, ki lakik itt.
A zene elhallgatott.
Teresa felismerte a kézírását a borítékokon, és érezte, hogy a kezei kihűlnek.
Veronika felvette a kártyákat.
–Ez a nő Jaliscóba jött, hogy feleségül menjen egy másik férfihoz. Eladta a holmiját, és egyenesen a férfi megkereséséhez ment.
Rosario felkelt.
– Ez nem a megfelelő hely erre.
– Csak azt szeretném tudni, hogy Esteban tudott-e róla.
Óvatosan letette a kezében tartott tányért.
– Az első éjszakától kezdve.
Veronika pislogott.
-Hogy?
– mondta Teresa, mielőtt megérkeztem a házamba.
Csend telepedett az asztalok közé.
– Akkor majd megtudod, hogy…
–Tudom, hogy valaki ígéretet tett neki, aztán megbánta. Ettől még nem hazug.
Teresa átadta Luceritót Rosariónak, és felállt.
El akart rejtőzni, de nem tette.
– Azok a levelek az enyémek – mondta. – Jóhiszeműen írtam őket. Nincs jogod idehozni őket, hogy megalázz engem.
Veronika kissé leengedte a kezét.
– Attól a férfitól kaptam őket, akinek küldte.
– Ez nem változtat azon, amit csinál.
Esteban Teresa mellett állt.
– A beszélgetés véget ért.
Don Rogelio, aki nem avatkozott közbe, közelebb lépett, mielőtt elment.
—A felvételét a következő igazgatósági ülésen felülvizsgáljuk. Kérjük, hozza magával a dokumentumait.
Terézia ránézett.
– Majd én viszem őket.
A buli korán véget ért.
Azon az estén a konyhában sírt, próbálta halkan csinálni.
Esteban az ajtóban maradt.
–Nem kell elmennie a történtek miatt.
– Nem akarok úgy élni, hogy rád van bízva a védelmem.
-Értem.
Nem próbálta meg engedély nélkül megölelni. Odahúzott neki egy széket, és várt.
A következő napokban Teresa referenciákat kért korábbi munkaadójától, és összegyűjtötte a szükséges dokumentációt. Doña Pilar elkészítette a felvételi dokumentumokat, az anyák pedig aláírtak egy levelet a foglalkoztatásukról.
Terézia úgy döntött, hogy részt vesz a találkozón.
Azt is írta egy guadalajarai unokatestvérének, hogy kérjen egy szabad szobát.
Megvédhette volna a nevét, és akkor is választhatta volna a távozást.
Amíg a válaszra vártak, Julián megjelent az iskola kijáratánál.
Beleegyezett, hogy egy padon hallgatja meg.
– Verónica keresett – vallotta be –. Elkérte a kártyákat, és azt javasolta, hogy próbáljam meg újra veled.
Teresa megszorította a zacskót.
– Hogy elmenjek innen?
Julian zavartan bólintott.
– Odaadtam neki a leveleket, azt gondolva, hogy igazolni akarja a történetet. Aztán megértettem. Azért jöttem, hogy elmondjam, ha szükséges, elmagyarázom, hogy én szegtem meg a szavát.
– Nem akarlak többé feleségül venni, Julian.
-Tudom.
Mielőtt elvált, meghagyta az elérhetőségét, hogy a testület megtalálhassa.
Terézia keserű bizonyossággal tért vissza az iskolába.
Veronica nemcsak zavarba akarta hozni.
Úgy próbálta megszervezni az indulását, mintha az élete egy útban lévő bútordarab lenne.
És még mindig volt egy függőben lévő megbeszélése, ahol elvehetik az állását.
3. rész
Az iskola aula tele volt, amikor Teresa megérkezett a mappájával.
Esteban a háttérben maradt. El akart kísérni, de aznap reggel rajta volt a sor, hogy megszólaljon.
Don Rogelio nyitotta meg az ülést.
Doña Pilar bemutatta a betöltetlen álláshelyre vonatkozó engedélyt, a képesítéseit és a referenciáit. Ezután Teresa elmagyarázta a feladatait, megmutatta a rendszerezett iratokat és a kölcsönnyilvántartást.
Egy anya felállt.
„A lányom nem akart hangosan olvasni. Teresa asszony vele marad iskola után. Most már a piacon is felolvassa nekem a feliratokat.”
Néhányan elmosolyodtak.
A barkácsbolt tulajdonosa megerősítette az adományokat. Egy másik anyuka átadta a könyvtárat támogatók listáját.
