A szertartást tökéletesen vezényelték le a birtok hatalmas hátsó kertjében. Több száz fehér fa szék sorakozott makulátlanul. Fehér rózsák kapaszkodtak fel egy egyedi építésű boltívre. Ahogy apám végigkísért a folyosón egy vonósnégyes hangjaira, kétszáz politikus, vezérigazgató és társasági hölgy nehéz tekintetét éreztem magamon. Catherine-t láttam az első sorban, ajkait rosszallóan összeszorítva. Láttam Amandát, amint egy koszorúslánnyal súg valamit.

De aztán megláttam Danielt.

Az oltárnál állt, lenyűgözően jóképűen, szabott szmokingjában. Amikor tekintete az enyémre szegeződött, arca tiszta, hamisítatlan áhítattal teli mosolyra derült. Abban a bizonyos pillanatban a tömeg eltűnt.

A fogadalmak könnyek és mély öröm homályában úsztak. Megígérte, hogy pontosan azért fog szeretni, aki vagyok. Én pedig megígértem, hogy pajzsként és partnerként állok majd az övéi közé. Amikor az ajkai az enyémekhez értek, hogy megpecsételjék a házasságot, szárnyaló diadalérzetet éreztem. Minden esély ellenére a szerelőnek megvolt a maga meséje.

A koktélóra elkezdődött a kastély hatalmas kőteraszán. A dzsesszzenekar lágy tempót játszott, pezsgőspoharak csilingeltek, a lenyugvó nap pedig élénk narancssárga és mélylila csíkokra festette az eget. Végre kifújtam a levegőt, és Daniel oldalának dőltem, miközben megköszöntük a befektetők megköszönését.

Aztán felállt a szőr a tarkómon.

A tekintetem egy csoport pincérre szegezte a tekintetemet, akik ezüsttálcákkal járkáltak. A testtartásuk alapvetően rossz volt. Túl merevek voltak. A válluk megfeszült. Egy igazi pincér végigsiklik a tömegen, üres poharakat keresve. Ezek a férfiak meneteltek, tekintetükkel a biztonsági őröket, a kijáratokat és a védőfalat követték.

Már láttam ezt a sajátos feszültséget a katonák szemében percekkel egy áttörés előtt.

A kezem Daniel bicepszére szorult. „Valami nagyon nincs rendben” – mormoltam, és továbbra is a vendégek felé mosolyogtam.

Zavartan rám nézett, és a homloka ráncba ráncolódott. „Hogy érted ezt, drágám?”

„Azok a pincérek a keleti bejáratnál. Nem catering személyzet. Nem ide valók.”

Daniel halkan felnevetett, és megpaskolta a kezem. „Sarah, te csak adrenalinnal foglalkozol. Ez egy hatalmas esemény. Teljesen normális, ha túlterheltnek érzed magad.”

Átkutattam a tömeget, és megtaláltam Jake-et. A bárpult közelében állt, a kezében egy skót whiskyvel, amit nem ivott. Tekintete ugyanazokra a pincérekre szegeződött. Elkapta a tekintetemet a teraszon keresztül, és megfeszült az állkapcsa. Egy éles, szinte észrevehetetlen bólintással fordult felém. Ő is érezte.

Mielőtt a ház felé húzhattam volna Danielt, a teraszt megvilágító erős reflektorok hirtelen kialudtak, és sűrű szürkületbe borultunk. Egy nő felsikoltott. Egy pezsgőspoharakkal teli tálca fülsiketítő csattanással a kőpadlóra zuhant. A dzsesszzenekar hirtelen elhallgatott.

Aztán a lézerirányzékok áthatoltak a sötétségen, tucatnyi vörös pontot festve a rémült vendégek mellkasára.

5. fejezet: Az ébredés

Egy mesterségesen felerősített, emberségtelen hang dübörgött a káosz felett.

„MINDENKI ARCRA A FÖLDRE! MOST!”

Hat férfi bukkant elő az árnyékból, sötét taktikai öltözékben, arcukat fekete símaszkok takarták. Hangtompítós géppisztolyokat cipeltek, és rémisztő, szinkronizált pontossággal mozogtak. Szétszóródtak, halálos övezetet hozva létre.

Pánik tört ki. A vendégek sikítoztak, és a kőpadlóra vetették magukat. Láttam, ahogy Catherine Harrison ájulástól fuldokolva rogy össze, mint egy elvágott zsinórokkal megkent bábu. Amanda hisztérikusan felnyögött, és magzatpózba kuporodva feküdt egy asztal alatt. William a teljes sokktól dermedten állt, kezeit megadva magát felemelve.

– Ez egy egyszerű vagyonátruházás – vakkantotta az első fegyveres, miközben puskája végigsöpört a tömegen. – Ékszerek, pénztárcák, telefonok a táskákban. Pontosan azt tedd, amit mondanak, és hazamehetsz.

Hazugság volt. Tankönyvi félrevezetés. Nem vezényelsz be egy hatfős taktikai osztagot hangtompítós fegyverekkel egy ékszerrabláshoz. Egy nagy értékű célpont miatt voltak itt. Daniel miatt voltak itt.

Daniel megragadta a vállamat, lehúzott a padlóra, és megpróbálta a saját testével betakarni. Remegett. „Semmi baj, Sarah” – lihegte rémülten. „Csak tedd meg, amit kérnek. Add meg nekik mindent.”

Már nem ugyanazt a levegőt lélegeztem, mint ő. A pulzusom lelassult. A látásom beakadt, a fenyegetésekre koncentráltam. Hat célpont. Testpáncél látszott a kabátjaik alatt. Hangtompítós MP5-ösök. Még nem biztosították a belső hozzáférést.

Egy nehéz harci bakancs állt meg pár centire az arcomtól.

– Te. A csinos menyasszony – morogta egy fojtott hang. Egy pisztoly csöve koppintott a vállamra. – Vedd le a gyémántokat. Csupaszítsd le őket.

Elkezdtem engedelmeskedni, lassan mozgottam, hogy kioldjam a nyakláncomat, a rémült áldozat szerepét játszva. Mellettem Daniel kétségbeesetten babrált az órája csatjával.

A fegyveres elvesztette a türelmét. „Azt mondtam, gyorsabban, ribanc!” – vicsorgott.

Lehajolt, és hevesen megragadta a karomat, megpróbálva felrántani. Nyers szorítása elszakította a ruhám finom fehér anyagát, és az ujját félig letépte a vállamról.

Abban a pillanatban, ahogy keze a húsom köré fonódott, a homlokzat darabokra hullott. A csendes milfieldi szerelő meghalt azon a kőteraszon.

Sarah Mitchell törzsőrmester felébredt.

Az izommemória félelmetes, gyönyörű dolog. Tizenkét évnyi brutális, könyörtelen különleges erők általi kiképzés felülírt minden tudatos gondolkodást. A félelem, a pompa, a milliárdos apósok – mindez hideg, kristályos fókuszba olvadt.

Egyetlen folyékony, robbanásszerű mozdulattal mindkét kezemmel a csuklójára szorítottam, megszorítva a karját. Hevesen elcsavartam a törzsemet, kihasználva a lefelé irányuló lendületét, hogy eltörjem a csuklóízületét. Ahogy hirtelen fájdalmasan felnyögött, cölöpverő erővel felfelé nyomtam a térdemet, egyenesen a napfonatába fúrva. A levegő nedves sikolyként szökött ki a tüdejéből.