Benyúlt a kabátjába.
Megfeszültek a vállaim.
De csak egy kis rézkulcsot tett az asztalra.
Meredten bámultam.
A tekintete távolivá vált.
„A nyomozó, akiben megbíztam, eltűnt az ügyből. Két héttel később valaki belépett a lakásomba.”
Megállt.
Vártam.
„Nem ékszereket loptak. Nem készpénzt. Csak iratokat vittek el.”
Hideg nehézséget éreztem a mellkasomban.
– Ezért tűntél el.
“Igen.”
„És most?”
„Preston talált rám.”
– Úgy érted, nem vetted fel vele a kapcsolatot?
“Nem.”
Mereven bámultam.
– Azt mondta, felvetted vele a kapcsolatot.
„Hazudott.”
Persze, hogy megtette.
A kérdés az volt, hogy miért.
Elena felém tolta a rézkulcsot.
„Preston azt akarta, hogy ezt odaadjam neked.”
Nem nyúltam hozzá.
“Amikor?”
„Három éjszakával ezelőtt.”
„Azon az estén, amikor a fénykép készült?”
“Igen.”
„Miért nem adja oda nekem személyesen?”
– Mert azt hitte, figyelik.
Visszakalandoztak Richard szavai a bíróságon.
Vigyázz, mit küldenek neked ismeretlenek.
Tudta.
Valahogy tudta.
Felvettem a kulcsot.
„Melyik bank?”
Elena átcsúsztatott egy összehajtott papírlapot az asztalon.
Aztán felállt.
“Várjon.”
Rám nézett.
„Miért csinálod ezt most?”
„Mert hét évvel ezelőtt csendben maradtam, amikor tovább kellett volna nyomnom.”
„Ez nem válaszol a kérdésre.”
A szeme könnyekkel telt meg, de nem sírt.
„Az öcsém az Orionnál dolgozott.”
Nem szóltam semmit.
„Ő volt az a technikus, aki megtagadta az egyik hamisított tesztsorozat jóváhagyását.”
Már azelőtt éreztem az igazságot, hogy kimondta volna.
„Hat hónappal később meghalt egy balesetben, amit mindenki balesetnek nevezett.”
Összeszorult a mellkasom.
Elena elnézett.
„Sosem hittem el, hogy az egyik.”
Nem kérdeztem a részleteket.
Nem volt rájuk szükségem.
A kabátja után nyúlt.
„Szerezd meg a feljegyzéseket, mielőtt Richard megteszi.”
„Elena.”
Megállt.
„Miért van Vivian neve a vagyonkezelői alapban?”
Elena arca megváltozott.
Félelem.
Valódi félelem.
„Mert Richardnak szüksége volt valakire, akit hibáztathat.”
Aztán kiment.
Másnap reggel öt perccel nyitás után érkeztem a bankba.
A doboz egy számomra ismeretlen vagyonkezelői név alatt volt bejegyezve.
A rézkulcs illett.
Három titkosított meghajtó, két papír alapú főkönyv és egy lezárt boríték volt benne.
A nevem volt ráírva az elején.
Kinyitottam.
A kézírás Prestoné volt.
Amelia, ha ezt olvasod, akkor nem sikerült távol tartanom téged ettől.
Leültem.
A következő mondattól kihűlt a kezem.
A válásnak sosem az volt a célja, hogy semmivel se maradj. Az volt a célja, hogy apám elhitesse veled, hogy semmit sem tudsz.
Tovább olvastam.
Preston mindent elmagyarázott.
Hat hónappal korábban fedezte fel az Orion archívumot.
Szembeszállt Richarddal.
Richárd tagadta.
Richard ezután azzal fenyegetőzött, hogy eltávolítja Prestont a Hale Dynamics-tól, ha folytatja a nyomozást.
Preston úgy tett, mintha meghátrálna.
De tovább ásott.
Három hónappal később felfedezte, hogy a Hale Strategic Holdings fiktív cégeken keresztül mozgatott pénzt.
Az egyik ilyen entitás Calvin Ruskhoz kapcsolódott.
Egy másik Vivian bizalmához kapcsolódott.
Preston úgy hitte, Richard menekülési tervet készít.
Egy terv, amelyben Vivian olyan vagyontárgyakat ellenőriz, amelyek létezéséről soha nem is tudott.
És ha a szabályozó hatóságok valaha is keresni kezdenék őket, Richard azt állíthatná, hogy ő irányította őket.
Az utolsó oldal más volt.
Tudom, hogy utálni fogod, amit a bíróságon tettem veled. Meg is kellene utálni. Azért mutattalak kicsinek, mert szükségem volt arra, hogy apám elhiggye, még mindig kicsinek tartalak.
Lehunytam a szemem.
Düh öntött el.
Megértés következett.
Egyik sem törölte ki a másikat.
Aztán elolvastam az utolsó bekezdést.
Ne bízz Martin Vossban.
A szavakra meredtem.
Hét évvel ezelőtt az Oriont képviselte.
4. RÉSZ – AZ ÜGYVÉD, AKI TÚL SOKAT TUDOTT
Háromszor olvastam el Preston levelét.
Aztán átkutattam a régi katonai bőröndöt.
Martin Voss neve nem szerepelt vezető jogtanácsosként.
Csak egyszer jelent meg.
Külső tanácsadó.
Egy számla.
Egy találkozó.
Ez elég volt.
Délre mindenről másolatokat tároltam külön helyeken.
Délután 2 órakor Morrison bíró rendkívüli értekezletet hívott össze.
Martin érkezett meg elsőként.
Nyugodtnak tűnt.
Preston kimerültnek tűnt.
Richárd dühösnek tűnt.
Vivian úgy nézett ki, mintha egyik napról a másikra tíz évet öregedett volna.
Egyedül ültem.
Morrison bíró belépett.
„Jelentős megőrzési problémánk van” – kezdte.
Márton felállt.
„Bíró úr, mielőtt továbblépnénk, a cégem azonosított egy lehetséges összeférhetetlenséget.”
Figyelmesen néztem rá.
Morrison bíró összevonta a szemöldökét.
„Kapcsolatban áll?”
Márton rám nézett.
„Egy elődszervezetet érintő történelmi reprezentáció.”
Ott volt.
Tudta, hogy megtaláltam.
„Orion Aerotech?” – kérdeztem.
Preston szeme elkerekedett.
Richard arca meg sem rezzent.
Martin arca nyugodt maradt.
“Igen.”
Morrison bíró hangja élesebbé vált.
– És mikor fedezte fel ezt az összeférhetetlenséget?
Márton habozott.
“Tegnap este.”
Szinte csodáltam a választ.
Technikailag óvatos.
Potenciálisan hihető.
Morrison bíró Prestonra nézett.
„Mr. Hale, szándékában áll továbbra is Mr. Voss-szal megbízni Önt jogtanácsosként?”
Mielőtt Preston megszólalhatott volna, Martin megszólalt: „A cégem visszavonul.”
Preston felé fordult.
“Mi?”
Márton nem nézett rá.
Morrison bíró alaposan áttanulmányozta a helyzetet.
„Rendben van. Adja be a megfelelő beadványt még ma.”
Martin elkezdte összeszedni a papírjait.
Azt mondtam: „Tisztelt Bíróság, mielőtt Mr. Voss elmegy, kérem a gyártási folyamattal kapcsolatos tisztázást.”
Márton megállt.
Morrison bíró bólintott.
„Röviden.”
Felálltam.
„Mr. Voss, a cége közvetlenül Richard Hale-től kapta a Hale Dynamics lemezeit?”
Rám nézett.
“Néhány.”
„Kaptál bármilyen lemezt Calvin Rusktól?”
Richard feje feléje fordult.
Ez hasznos volt.
Márton szünetet tartott.
„Nem emlékszem.”
„Megjelennének a számlázási adatai?”
“Esetleg.”
„Kommunikált Mr. Ruskkal a válóper alatt?”
– Tiltakozom – mondta Richard.
A bíró szeme felcsillant.
„Ön nem jogtanácsos, Mr. Hale.”
Richárd hátradőlt.
Márton válaszolt.
„Korlátozott szakmai kommunikációs lehetőségeim voltak.”
Preston rámeredt.
– Ismerted Ruskot?
