Rogelio a folyosói asztalra csapódott.

– Egy föld és vezetéknév nélküli nő nem dönthet egy Cárdenas jövőjéről!

Esteban közéjük helyezkedett.

– A tanyámon ő dönt a fia felől.

Rogelio rámutatott.

– Nem tudja, kit véd.

–Tudom, hogy egy anyát fenyeget a házamban.

A férfiak elmentek, megígérve, hogy tekintélyt parancsolóan térnek vissza. Marisol remegett, miután a kapu bezárult.

– Ezért nem akartam megmondani, honnan származom. Úgy hiszik, hogy a szegénység azt jelenti, hogy nincs jogom anyának lenni.

Esteban egy megbízható mezőgazdasági munkást küldött a városba Salgado ügyvédért. Az ügyvéd még aznap délután megérkezett, áttekintette a dokumentumot, és elmagyarázta, hogy a levél nem szünteti meg Marisol szülői jogait. Továbbá egy szabálytalanságot is talált: a közjegyző, akinek a pecsétje szerepelt a dokumentumon, Marisol férje halála után kezdett el dolgozni a régióban.

„Ez lehet hamis” – vonta le a következtetést. „És ha fenyegetésekkel térnek vissza, tegyék azt legális úton. Senki sem vehet el tőled egy gyereket egy kétes levél alapján.”

Marisol lehunyta a szemét. Most először mondta ki hangosan egy tekintélyes pozícióban lévő személy azt, amitől hónapok óta félt.

De Evaristo megragadta a pillanatot.

– Főnök, azt is mondják, hogy Marisol férje nem a bányában halt meg.

Esteban ránézett.

– Ki mondja ezt?

— Emberek, akik tudják.

– A gyávák mindig mások nevét emlegetik.

A kifejezés így is megmaradt.

Azon az estén Esteban a konyhában találta Marisolt.

– Tőled kell hallanom. Meghalt a férjed?

Letette a kanalat.

– Igen. Láttam, ahogy egy takaróba csavarva kihozták a bányából.

– Akkor miért menekült el segítségkérés nélkül?

– Mert a családjának pénze, kapcsolatai és egy közjegyzője volt, aki hajlandó volt engedelmeskedni nekik. Nekem volt egy gyerekem, 19 pesóm, és féltem.

Elcsuklott a hangja.

– El kellett volna mondanom neki, de valahányszor valaki megtudja a történetemet, mindig azt kérdezi, hogy mit tettem, amiért ezt érdemeltem.

Esteban lesütötte a tekintetét.

– Majdnem ugyanezt csináltam én is.

Marisol nem válaszolt.

Másnap, miközben Esteban a szarvasmarhákat ellenőrizte, Evaristo összegyűjtött néhány farmmunkást az istálló közelében. Azt feltételezte, hogy Marisol esetleg El Encinóba vezette a Cárdenas családot, és hogy egy, a házhoz nem kapcsolódó vita által kiváltott tűz fogja leégetni a farmot. Amikor Marisol elsétált mellettük Nicóval a kezében, a beszélgetés elhalt.

Megértette.

Délután Lucerát leszakadt kötésben és egy vödör szennyes vízzel a karám mellett találta. Nem tudta bebizonyítani, ki tette, de Evaristo néhány méterre volt tőle, mosolyogva.

„Vannak állatok, amelyek nem tűrik az idegen kezeket” – mondta.

Marisol rámeredt.

– Az állatok figyelmeztetnek, ha félnek. A gyáva emberek elrejtik a kezüket.

A feszültség elérte Estebant, de ahelyett, hogy kirúgta volna a művezetőt, úgy döntött, hogy megvárja a bizonyítékot. Marisol ezt a várakozást a kétség újabb jeleként értelmezte.

Másnap reggel Esteban egy táskát talált a hálószobája ajtaja mellett. Benne két kis ing, egy takaró, egy kendő és egy játékló volt.

-Ez mit jelent?

— Holnap indulunk.

– Még 3 nap van hátra az akció végéig.

– Akkor mind a hármat megadom.

– Nem fogom kidobni őt.

– De habozott, amikor Evaristo megszólalt.

— kérdeztem.

– A kérdezés nem fáj. Ami fáj, az az érzés, hogy minden, amit itt tettem, kevesebbet nyomott a latba, mint egy pletyka.

Esteban meg akarta állítani, de a büszkesége ismét cserbenhagyta.

– Tedd azt, amit a legjobbnak gondolsz.

Marisol bólintott, könnyes lett a szeme.

– Köszönöm mindent, Don Esteban.

Az „ajándék” úgy hangzott, mint egy ajtó bezáródása.

Azon az éjszakán Esteban végigsétált a folyosókon, és újra maga előtt látta a hideg konyhát, az egyetlen tányéron álló asztalt és az elhagyatott kertet. Megértette, hogy nem a halál, hanem a gyávasága miatt veszíti el a nőt.

Hajnalban úgy döntött, hogy bocsánatot kér.

Nem jutott be a szobájába.

-Tűz!

A régi istálló lángokban állt. Marisol a vízkúthoz rohant. A mezőgazdasági munkások láncot alkottak, Esteban pedig átment a füstön, hogy kiszabadítson két lovat.

Amikor a lángok elültek, egy olajjal átitatott rongyot talált a fal mögött.

A rongy mellett ott volt a rézérem, amit Evaristo mindig az övére kötve viselt.

Esteban felnézett.

A brigádvezető eltűnt.

Nico is.

3. RÉSZ
Marisol felsikoltott.

– Nico!

A ház felé rohant. Az üres kiságy még mindig ringatózott, a baba takarója pedig a padlón hevert.

Esteban úgy érezte, mintha a világ omlana össze a csizmája alatt.

– Csukd be a kaput! Senki sem hagyhatja el a tanyát.

– Evaristo már elment – ​​mondta egy mezőgazdasági munkás. – Láttam, ahogy a patak melletti ösvényen elindul.

Marisol eltorzult arccal fordult Esteban felé.

– Rogelio és Mateo azt mondták, hogy visszatérnek.

A főnök egy pillanatot sem vesztegetett. Két embert küldött a városba a vidéki rendőrparancsnokhoz és Salgado ügyvédhez. Felpattant a lovára, és Marisollal követte a nyomokat, annak ellenére, hogy a lány arcán még mindig korom volt.

A sínek egy elhagyatott szivattyúházhoz vezettek a folyó közelében. Evaristo lova mesquite fák között volt kikötve.

Nico hangját hallani lehetett bentről.

Marisol ugrani akart, de Esteban megállította.

– Ha felfegyverzett, akkor így belépve veszélybe sodorhatja a gyereket.