– Ő a fiam.

– És ezért fogjuk élve kihozni.

Szembeszövő oldalakról közeledtek. Esteban megkerülte az épületet, és egy betört ablakon keresztül látta, ahogy Evaristo vitatkozik Mateo Cárdenasszal.

– Azt mondtad, hogy csak úgy el kell küldenünk – morgolódott Mateo. – Nem mintha felgyújtanád a pajtát!

– Ha békésen távozna, Don Esteban tovább keresné – felelte Evaristo. – Úgy kellett tennem, mintha az ő hibája lenne.

Nico egy takaróval letakart faláda belsejéből kiáltott.

Aztán minden a helyére került. Evaristo nem egyedül cselekedett. Pletykákat terjesztett, hogy rávegye Estebant Marisolt az iskolából, és felvette a kapcsolatot a Cárdenas családdal, megígérve, hogy átadja nekik a gyermeket. Cserébe Rogelio pénzt és támogatást ajánlott fel neki a közeli földterület megvásárlására.

Esteban benyomta az ajtót.

– Tartsd magad távol a gyerektől.

Evaristo egy régi pisztollyal a kezében megfordult.

„Főnök, nem érti. Az a nő teletömte a fejét hülyeségekkel. Mielőtt megérkezett, az El Encinót vezettem. Még csak rá sem kérdeztél a számlákra.”

– Ez volt az én hibám.

– Hét évig vezettem ezt a farmot.

– És elkezdted elhinni, hogy a tiéd.

Máté a fal felé hátrált.

Marisol megjelent a túloldalon.

– Add ide a fiamat.

Evaristo rámutatott.

Esteban közbelépett.

– Ha lő, akkor rajtam keresztül kell lőnie.

3 másodpercig senki sem lélegzett.

Kintről a parancsnok hangja hallatszott.

– Dobd el a fegyvert!

Evaristo megpróbált megfordulni. Esteban rávetette magát. A fegyver a földre esett, Mateo pedig felemelte a kezét. A rendőrök beléptek, és mindkettőjüket letartóztatták.

Marisol odalépett Nicóhoz, magához ölelte, majd térdre rogyott.

– Itt vagyok, anya. Itt vagyok én.

A fiú sírt, de nem sérült meg. Evaristo egy oldalsó ajtón keresztül kivitte, miközben mindenki más oltotta a tüzet. Az volt a terve, hogy átadja Rogeliónak, és elterjeszti a hírt, hogy Marisol elmenekült, miután tüzet gyújtott.

Rogeliót órákkal később letartóztatták a városban. Otthonában a rendőrség leveleket talált közte és Evaristo között, elismervényeket és a hamis gyámsági nyilatkozat tervezetét. Salgado ügyvéd is megerősítette, hogy Nico apjától származó állítólagos levelet hónapokkal a halála után készítették.

A fenyegetés, ami oly régóta gyötörte Marisolt, végre neveket, bizonyítékokat és tanúkat szerzett.

Miután visszatért El Encinóba, nem pakolgatott. A kandalló mellett ült, Nico a karjában aludt. Esteban, miután beszélt az ügynökökkel, bejött. A hintalovat cipelte.

– Elfelejtette a táskában.

Marisol ránézett.

– Azt hittem, már nem lesz rá szükségem.

Esteban leült vele szemben.

– Egy olyan fiamért tettem, akit sosem ismertem.

Először mondott el neki mindent. Beszélt Inésről, a születéséről, a kis koporsóról, és arról a délutánról, amikor a folyóba dobta azt a játékot, mert úgy érezte, hogy azzal, hogy megtartja, elfogadja, hogy elképzelt egy olyan életet, ami soha nem fog létezni.

Marisol megsimogatta a megégett csillagot a mancsa alatt.

– A férjem találta meg a folyóparton. Megtisztította, és meg akarta csinálni a fülét, de sosem volt rá ideje. Azt mondta, majd odaadja Nicónak, ha már a kezében tarthatja.

Esteban a babára nézett.

– Szóval ez a ló két szülőhöz tartozott, akik arról álmodoztak, hogy fiuknak adják.

– És végül ez hozta vissza őt hozzád.

Esteban mély levegőt vett.

– Bocsáss meg, Marisol. Nem azért, mert kérdeztem, hanem azért, mert néhány óráig azt hittem, hogy egy másik férfi félelme többet érhet mindennél, amit tőled láttam.

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Nekem is hamarabb kellett volna bíznom.

– Nem. A bizalmat nem kötelező érvényűnek kell tekinteni. Azt ki kell érdemelni.

Ott hagyta a kis lovat az asztalon.

– Holnap lejár a 30 nap.

Marisol a szoba felé nézett, ahol Nico aludt.

-Tudom.

– Nem akarom, hogy elmenjen.

Néma maradt.

„Nem ajánlok neked munkát vagy jótékonysági adományt. Azt akarom, hogy maradj, mert ez a ház él, mióta beléptél. Mert Nico átalakította a folyosóimat valami mássá, mint egy mauzóleum. És mert amikor azt hittem, hogy elvisznek, rájöttem, hogy már most is úgy szeretlek, mintha itt születtél volna.”

Marisol felnézett.

– És miért akarod, hogy maradjak?

Esteban, aki már szemrebbenés nélkül nézett szembe tűzvészekkel, aszállyal és felfegyverzett emberekkel, lassan válaszolt.

– Mert amikor itt vagy, már nem várom meg az éjszakát, hogy véget érjen a nap.

Marisol alig mosolygott, könnyein keresztül.

– Akkor kezd azzal, hogy Marisolnak hívsz, ne „señorának” vagy „mujernek”.

-Üzlet.

Nem aznap éjjel csomagolta ki a táskát. Hajnalban tette meg, darabonként.

A következő hónapokban Esteban áttekintette a számlákat, és olyan ellentmondásokat fedezett fel, amelyeket Evaristo évek óta titkolt. Megjavította a kerítéseket, és az egyik, a tűzvész alatt hűséges maradt munkásot művezetőnek nevezte ki.

Marisol nem vált díszes figurává a házban. Tovább dolgozott az állatokkal, egy kis veteményeskertet hozott létre, és megtanította két falusi lánynak, hogyan készítsenek alapvető gyógymódokat az állatsebek kezelésére. Lucera, a kanca, akit mindenki erőszakkal le akart fogni, ismét sántítás nélkül futott.

Jogi hírek is napvilágot láttak. Rogelio és Mateo ellen vádat emeltek dokumentumhamisítás és Nico elrablására tett kísérletükben való részvétel miatt. A bíró elismerte Marisol szülői jogait, és intézkedéseket rendelt el annak megakadályozására, hogy férje családja engedély nélkül újra megközelítse a gyermeket.