Felemeltem egy újabb ujjamat.

– Másodszor: abbahagyod mások költségeinek kifizetését, miközben személyes adósságaid vannak, amelyek hatással vannak a házunkra.

Más.

– Harmadszor: Raúl aláír egy adósságelismerő nyilatkozatot arról, hogy valójában mennyivel tartozik neked. Nem azért, hogy holnap bíróság elé állítsd, hanem hogy véget vessen annak a „majd meglátjuk” fantáziának.

Sergio nagyot nyelt.

– Nem fog akarni.

– Ez már nem az én problémám.

– És negyedik?

– Eladod a teherautót.

Felemelte a fejét.

-Nem.

Automatikus volt.

Két nap óta először majdnem nevettem.

– Akkor van válaszunk.

– Mariana, a teherautó…

–Az a teherautó minden hónapban felemészti a pénzforgalmadat. Hogy megtarthasd, ATM-et csináltál belőlem. Aztán kölcsönt vettél fel, hogy finanszírozd a bátyádat.

– Más dolgokat is tudok igazítani.

– Már fél éve változtattam. Étel, ruházat, kimozdulás, extra projektek. Te semmit sem változtattál.

Néma maradt.

– És ötödikként – folytattam –: párterápia, ha meg akarjátok menteni ezt. Nem azért, hogy Raúlról beszéljek. Hogy megértsem, miért döntöttetek úgy, hogy hazudtok nekem, ahelyett, hogy felbosszantanátok a családotokat.

Sergio majdnem egy percet vett igénybe.

– Adj egy hetet.

„Három napod van, hogy elmondd, mit akarsz. Nem fogom függőben hagyni az életemet, amíg te eldöntöd, hogy a házasságot választod-e, vagy továbbra is a testvéred támogatását választod.”

Ugyanazon az estén Raúl megjelent a lakásunkban Brendával.

Nem hívtam be őket.

A folyosóról beszéltek.

– Ez kicsúszott az irányítás alól – mondta Raúl –. Testvérek vagyunk.

Sergio mögöttem állt.

– Pontosan ezért nem kellett volna engem felhasználnod.

Brenda röviden felnevetett.

–Használni téged? Felajánlottad a segítségedet.

Felvettem a mobilomat.

– Megvannak a bankszámlakivonatok. Nem kell az értelmezésekről beszélnem.

Rám nézett.

– Mindig is szűkmarkú voltál.

– És mégis én fizettem ki két élelmiszerét.

– Mert jól megélsz.

– Én is jól dolgozom.

Raúl egy lépést tett előre.

– Sergio, mondd meg neki, hogy ne avatkozzon bele.

Várjon.

Ez volt az a pillanat, amire hat éve várt.

Sergio mély levegőt vett.

– Ő a feleségem. Persze, hogy beleavatkozik, ha nincs pénzünk a házunkban.

Raúl széttárta a karját.

– Ne találd ki a dolgokat. Most te vagy a futárfia?

Sergio elsápadt, de nem hátrált meg.

– Nem. Végre úgy viselkedem, mint egy férj.

Brenda felém fordult.

– És mit akarsz? Hogy a gyerekeink fizessenek?

–A gyerekeidnek nem kellene semmit fizetniük. Az enyémeknek sem.

Raúl összeszorította az állkapcsát.

– Nincs hetvenezer pesónk, amit visszaadhatnánk.

– Ma este nem kértem készpénzt.

Elővettem egy mappát.

Laura útmutatásával elkészítettem egy egyszerű átruházási ütemtervet. Ez még nem volt jogi megállapodás, és nem is tettettem, hogy az lenne.

– Sergio elismeri, hogy ezek az összegek kölcsönadtak Önnek. Ellenőrizheti, hogy egyeznek-e. Ha egyetért, jogi tanácsadóval hivatalosan is elismerheti az adósságát. Ha nem, Sergio eldönti, hogy jogilag követeli-e a bizonyítani tud összeget.

Raúl a testvérére nézett.

– Beperelsz engem?

Sergio így válaszolt:

–Először is, azt akarom, hogy hagyd abba, hogy úgy viselkedj, mintha támogatnom kellene téged.

Brenda a szemét forgatta.

– Micsoda dráma a pénz körül!

Aztán rámutattam a kabátjára, amit viselt.

„Szombaton megpróbáltad elvenni a fiamtól a ruhákat, miközben pénzt osztottál össze földvásárlásra. Az nem szegénység volt, Brenda. Ez bizalommal való visszaélés volt.”

Az arca megváltozott.

Nem tagadott semmit.

Teresa húsz perccel később érkezett meg, mert Raúl felhívta.

Mielőtt az ajtónkhoz ért volna, belépett a folyosóra beszélgetve.

–Elég volt. Testvérek. Sergio, tudod, hogy Raúlnak mindig is több támogatásra volt szüksége.

Sergio megfordult.

– Anya, nekem is vannak gyerekeim.

– De te jobban vagy.

– Mert Marianával dolgozunk.

Terézia összevonta a szemöldökét.

—Raúl is dolgozik.

– Akkor hadd fizesse ki a holmiját.

Anyósom arckifejezése szinte komikus volt.

Évekig senki sem hallotta ezt Sergiótól.

– Mindezt a fejedbe ülteti?

Sergio rám nézett.

Aztán visszafordult az anyjához.

– Nem. A probléma az, hogy évekig azt sulykoltátok a fejembe, hogy ha nemet mondasz, az rossz testvér.

Terézia panaszkodni kezdett.

Hogy a család.

Hogy az áldozatok.

Hogy amikor gyerekek voltak, Raúl közös játékokat használt.

Hogy egy anya soha nem gondolta volna, hogy a gyerekei pénzért veszekednek.

Nem vitatkoztam.

Beléptem a lakásba.

Öt perccel később Sergio is ugyanezt tette.

„Elmentek” – mondta.

-JÓ.

– Anyám dühös.

– Ő is túléli.

Két nappal később Sergio eladásra kínálta a teherautót.

Nem romantikus gesztus volt. Pénzügyi döntés volt.

Az eladási érték nem fedezte a teljes összeget, amit kifizetett, de lehetővé tette számára, hogy további kamatfelhalmozás nélkül visszafizesse a kölcsönt, és jelentős havi összeget szabadítson fel.

Ezzel elkezdte törleszteni a hitelkártyáját és a személyi kölcsönét.

Raúlnak majdnem három hétbe telt, mire beleegyezett, hogy leüljön egy ügyvéddel.

Végül 58 000 pesót ismert el közvetlen kölcsönként. Sergio elismerte, hogy a többi összeg egy részét önként és egyértelmű visszafizetési megállapodás nélkül adta, így nem gyártottunk olyan adósságot, amit ne tudnánk bizonyítani.

Dühös voltam, hogy elvesztettem azt a pénzt.

De én egy valós alakot részesítettem előnyben a büszkeségen alapuló háborúval szemben.

Raúl havi fizetéseket fogadott el.

Az első kettő időben megérkezett.

A harmadik hat napot késett.

Sergio volt az, aki telefonált.