– Az apám ezt sem írta alá.

Ramiro mély levegőt vett.

– Van még valami. Tizennégy hónappal ezelőtt Mateo kölcsönt vett fel, a ranchot fedezetként használva. A tranzakciót egy Leandro Vives nevű közvetítő bonyolította le.

Esteban, aki épp akkor lépett be, komoly maradt.

– Vives pénzt kölcsönöz kétségbeesett szerencsejátékosoknak. Aztán elveszi a vagyonukat, amikor nem fizetnek.

A darabkák kezdtek a helyükre kerülni. Mateo nemcsak ellopta a család pénzét. A ranchot egy uzsorásra bízta, aki hajlandó volt mindent elvenni.

Azon a délutánon Gabriel vastag takarókat, kenyeret, szárított húst, kávét, egy petróleumfőzőt és befőttes őszibarackos üvegeket vásárolt. Megvárta a sötétet, majd egy mellékúton tért vissza.

Kopogott a kunyhó ajtaján.

„Ki az?” – kérdezte Don Jesús ijedten.

Gábriel nyitotta ki.

– Én vagyok az, apa.

Terézia olyan gyorsan felpattant, hogy majdnem elesett.

– Gábriel…

Sikerült megtartania. Az anyja mintha könnyebbnek tűnt volna, mint a zsák, amit gyerekkorában cipelt.

– Bocsáss meg, anya.

-Mert?

– Mert összekevertem a pénzküldést azzal, hogy itt vagyok.

Terézia megsimogatta a fejét.

– Eljöttél. Ez számít.

Don Jesús nem tudott ránézni.

Gabriel bekapcsolta a tűzhelyet, elrendezte a takarókat, és felvágta az őszibarackokat. Amikor Teresa megkóstolt egy kanálnyit, becsukta a szemét.

– Régóta nem ettem már ilyen édeset.

Ez a kifejezés jobban fájt neki, mint bármelyik elveszett alak.

A földön ülve a szüleik az elmúlt két évről meséltek nekik. Beatriz eladta Teresa varrógépét, hogy ruhákat vegyen. Mateo eladta Lucerót, Don Jesús kedvenc lovát, töredékáron. Aztán megtiltották nekik, hogy engedély nélkül belépjenek a konyhába. Amikor Don Jesús tiltakozott a tulajdonjog ellen, Mateo ragaszkodott ahhoz, hogy a bank már mindent birtokol, és hogy hálásak legyenek, hogy a telken maradhatnak.

„Miért nem írtál nekem?” – kérdezte Gabriel.

– Mert a fiunk voltál, nem a megmentésünk – felelte Teresa. – Nem akartuk, hogy bűntudattal teli térj vissza.

Gábriel összeszorította az állkapcsát.

– Nos, tele dühvel tértem vissza.

Hajnalban átvágott az udvaron a nagy ház felé, és kitárta az ajtót. Mateo fürdőköpenyben jött le a lépcsőn, arca feldagadt az alkoholtól. Amikor meglátta, falfehér lett.

– Azt hittem, karácsonykor eljössz.

– Azt hittem, a szüleink új fedél alatt alszanak.

Beatriz csipkébe burkolózva jelent meg az emeleten.

– Milyen botrány ez?

Gábriel készítette a másolatokat.

– A botrány egy halott tanúval, egy másik megvesztegetett tanúval és egy hamis banki engedéllyel járó tett.

Mateo igyekezett nyugodt maradni a hangjában.

– Apa nekem adta a ranchot.

– Apu azt sem tudta, hogy jelzáloggal terhelted meg.

Beatriz lement két lépcsőfokot.

– Ez a ház a miénk. Az újságok ezt írják.

– Talán még néhány órára.

Mateo a feleségére nézett.

– Mit csináltál?

A kérdés meglepte Gábrielt.

Beatriz arca megkeményedett.

– Ne kezdj bele.

– Megkérdeztem, mit csináltál.

– Mi kell ahhoz, hogy megmentsenek minket az adósságaidtól?

Gabriel rájött, hogy az árulás még mélyebbre nyúlik vissza. Mateo kezdte a csalást, de Beatriz olyasmit szervezett, amiről nem tudott.

Ebben a pillanatban lépett be Esteban egy bírósági végrehajtó kíséretében.

„A végrehajtást felfüggesztették” – jelentette be az ügyvéd. „A bíró pedig elrendelte az összes aláírás felülvizsgálatát.”

Beatriz szárazon felnevetett.

-Túl késő.

Egy lezárt borítékot vett elő a fiókból.

– A ranchot már más úton elkobozták.

Gábriel figyelte őt.

— Mit jelent ez?

Beatriz letette a borítékot az asztalra.

– Leandro Vives nem kölcsönadta a pénzét a földért. Azért adta kölcsön, mert Mateo megígért neki valamit, ami Gabrielé volt.

Mateo felé rontott.

-Csendben maradj!

A seriff lefogta, mielőtt megérkezett volna.

Beatriz megvetően mosolygott.

– Kérdezd meg a bátyádat a céged veracruzi részvényeiről. Kérdezd meg tőle, mit hamisított a neved felhasználásával.

Gabriel kinyitotta a borítékot, és egy tökéletesen utánzott aláírású szerződést látott.

Amióta visszatért, most először értette meg, hogy Mateo nemcsak a szülei múltját próbálta ellopni.

Gábriel jövőjére is fogadott.

3. RÉSZ
A szerződésen egy veracruzi kereskedőház pecsétje díszelgett, és Gabriel cégének egy részét biztosította Mateo személyes adósságának fedezetéül. Az aláírás jó volt. Túl jó.

Gábriel sokáig nézte őt.

— Honnan szerezted ezt?

Mateo abbahagyta a küzdelmet a végrehajtóval.

– Nem akartam odáig elmenni.

– Ez nem válasz.

Beatriz keresztbe fonta a karját.

– A bátyád megőrizte a leveleidet, a bizonylataidat és a szerződéseidet. Hónapokig gyakorolt. Amikor Vives abbahagyta az ígéretek elfogadását, Mateo felajánlott neki valamit, amit lehetetlennek tűnt visszautasítani.

Mateo gyűlölettel nézett rá.

– Felbérelte a közjegyzőt.

– És aláírtad.

Csend telepedett a szobára.

Esteban óvatosan átvette a dokumentumot.

„Ha ezt a szerződést Durangón kívül használták, akkor ma táviratokat kell küldenünk. De egy hamisított aláírás nem teszi Vivest a cég jogos tulajdonosává.”

Gábriel nem vette le a szemét a testvéréről.

– Mennyit vesztettél?

Mateo egy székre rogyott.

Eleinte apró tétekkel játszottak kártyajátékokban. Aztán jöttek a versenyek, a kölcsönök, a kamatok. Valahányszor Gabriel pénzt küldött, Mateo azt mondta magának, hogy csak egy részét veszi el, és később visszafizeti. Soha nem tette meg. Amikor Don Jesús megkérdezte, miért hiányoznak a szarvasmarha-támogatások, egy történetet talált ki az aszályról. Amikor Teresa a javításokról kérdezett, az anyagköltségeket hibáztatta.