Beatriz felfedezte az adósságokat, és ahelyett, hogy megállította volna, meglátott egy lehetőséget. Meggyőzte Mateót, hogy a nevére írja a ranchot. Szerinte jobb volt „megvédeni” az ingatlant, mielőtt bármelyik hitelező hozzányúlhatott volna. Ezután meghamisították a tulajdonjog átruházását. Ezután jelzáloggal terhelték meg a földet. Amikor ismét elfogyott a pénz, Beatriz eladta a bútorokat, szerszámokat, sőt még az idős pár holmiját is.

– Soha nem kértelek, hogy dobd ki a szüleimet a viskóból – mondta Mateo.

Beatriz hangosan felnevetett.

– De te sem hoztál vissza őket a házba.

Máté lehajtotta a fejét.

Ez a mondat teljesen lerombolta a megmaradt védelmet.

Gabriel megüthette volna. Egész éjjel erről álmodozott. A legyőzött férfira nézve azonban megértette, hogy egy ütés túl könnyű lenne. Mateónak szembe kellett néznie tettével.

– Azt akarom, hogy velem gyere.

-Hová mégy?

– Menjünk el a szüleinkhez.

A rendőr fürkésző tekintete alatt átkeltek az udvaron. Teresa és Don Jesús a viskó előtt álltak, új takaróikba burkolózva.

Amikor Teresa meglátta Mateót, egy lépést tett felé.

-Fiú…

Mateo sírni kezdett.

– Anya, én…

Don Jesús felemelte a kezét.

– Ne hazudj többé. Ha mondani akarsz valamit, mondd el igazat.

Mateo mozdulatlan maradt.

Aztán bevallotta. Beszélt az ellopott pénzről, a hamisított aláírásokról, a kölcsönről és a szerencsejátékról. Beismerte, hogy azért engedte, hogy Beatriz megalázza a szüleit, mert félt, hogy Gabriel rájön az igazságra. Amikor befejezte, alig kapott levegőt.

Terézia némán sírt.

– Kirúgtál minket a házunkból, hogy eltitkold az adósságodat?

-Igen.

– És amikor a takaróvarrógépemet kértem, tudtad, hogy Beatriz eladta?

Mateo lehunyta a szemét.

-Igen.

Don Jesús az üres karámok felé nézett.

– És Lucero?

-Én is eladtam.

Az öregember nyelt egyet. Nem sikított. Ettől Mateo még jobban összezsugorodott.

– Tehát nem a feleséged vette el tőlem a fiút – mondta Don Jesús –, hanem te döntöttél úgy, hogy nem akarsz többé fiú lenni.

Terézia megszorította a férje kezét.

-Jézus…

–Nem azt mondom, hogy abba kellene hagynom a szeretetét. Azt mondom, hogy valakit szeretni nem jelenti azt, hogy hagynod kell, hogy továbbra is tönkretegyen.

Gabriel az apjára nézett. Több igazság volt ebben a mondatban, mint bármilyen fenyegetésben.

Órákkal később a bíró helybenhagyta a jelzáloghitel befagyasztását, és elrendelte a hamisítás kivizsgálását. Anselmo vallomása, az elhunyt tanú jegyzőkönyve, a bankszámlakivonatok és a hamisított felhatalmazás megerősítette az ügyet. Veracruzból is érkezett egy távirat: Gabriel cége soha nem engedélyezte részvényeinek fedezetként való felajánlását.

Leandro Vives megpróbálta Mateo áldozatának beállítani magát, de a feljegyzések szerint Mateo illegális kamatot szedett be és dokumentumokat fogadott el anélkül, hogy ellenőrizte volna az állítólagos aláírók jelenlétét. A birtokra vonatkozó igényét felfüggesztették egy újabb vizsgálat idejére.

Beatriz volt az első, aki kiment a házból. Ékszereket, edényeket és két ruhásládát akart vinni, amelyeket Teresának és Don Jesúsnak küldött pénzből vett.

Gábriel csak azt engedte megtartani, amit bizonyítani tudott, hogy a csalás előtt szerzett.

– Nem hagyhatsz az utcán – tiltakozott a nő.

– A szüleim két telet töltöttek egy fészerben, és te egy pillanatig sem aludtál.

Mateo nem kért maradást. Átadta a kulcsokat, és elkísérte az intézőt, hogy hivatalos vallomást tegyen. Mielőtt beszállt volna a hintóba, Teresára nézett.

– Nem várom el tőled, hogy megbocsáss nekem.

Közelebb lépett hozzá, de nem ölelte meg.

– Akkor kezdd azzal, hogy nem úgy kérsz bocsánatot, mintha az egy menekülési útvonal lenne. Vállald a felelősséget. Aztán meglátjuk, mi marad.

Mateo bólintott és elment.

Amikor a hintó eltűnt, Gabriel visszafordult a szüleihez.

—Menjünk haza.

Teresa a bejárati ajtóra nézett, és nem mozdult.

– Bejöhetünk mi is?

A kérdés összetörte a szívét.

– Anya, sosem hagyták abba a ház birtoklását.

Don Jesús lépte át először a küszöböt. Levette a kalapját, és végighúzta a kezét a fa korláton.

–Én faragtam ezt.

– Emlékszem – felelte Gábriel.

Teresa belépett a nappaliba, és megállt egy szék előtt a kandalló mellett. Beatriz egy import anyaggal vonta be, de a kárpit alatt még mindig látszottak a tűk és ollók nyomai, amiket Teresa az évek során hagyott maga után a varrás során.

– Ez volt az én székem.

– Még mindig a tiéd.

Teresa leült. A tűz melege megcsapta az arcát. Lehunyta a szemét, és olyan mélyet sóhajtott, mintha két évet várt volna a sóhajjal.

Gábriel állva maradt.

– Mindent helyre fogok hozni.

Az anyja kinyitotta a szemét.

– Nem kell mindent ma megjavítani.

– Túl sok időt pazaroltunk.

– Akkor ne vesztegesd ezt a pillanatot azzal, hogy az elvesztegetett időről beszélsz. Ülj le.

Gábriel engedelmeskedett.

A következő hetekben Estebannak sikerült érvénytelenítenie a csalárd okiratot. A ranchot jogilag visszaadták Don Jesúsnak és Teresának. Gabriel csak a szülei által a csalás előtt felhalmozott jogos adósságokat fizette ki; Mateo fogadásait nem volt hajlandó fedezni.

Lucerót is megtalálta. A ló egy kis tanyán kötött ki Nombre de Dios mellett. Öreg volt, beesett hátú, de amikor Don Jesús meglátta a karámba belépni, felemelte a fejét, és fütyült, ahogy évekkel korábban. Lucero lassan odalépett hozzá, és orrát a mellkasára hajtotta.

Don Jesús nyíltan sírt.