– Holnap akarom a dokumentumaimat. A dobozban vannak az asztalodon.
Eusebio bólintott. A lánya pontosan tudta, hol tartották őket ennyi éven át.
Másnap reggel az egészségügyi központ orvosa megvizsgálta, és megszervezte a szükséges időpontokat. Amalia felajánlotta neki a vendégszobáját, ameddig csak akarta. Nicolás elment ruhákért, könyvekért és a régi kosárért, ami még mindig a szomszéd konyhájában lógott. Hagyta, hogy Elena válassza ki, mit vigyen magával. A lány elkészítette a narancsfa alatti fényképet is. Nem akart visszamenni a ranchra.
Chato beköltözött hozzá. Az első éjszakán Amalia házában Chato a hálószoba ajtaja előtt állt és nyögdécselt, amíg Elena ki nem nyitotta. Aztán bement, kétszer megfordult egy szőnyegen, és elaludt, ahol láthatta Elenát.
A történtek híre hamarosan elterjedt a faluban. Amalia meghallgatta azokat, akik elkezdték ismételgetni a terhességgel kapcsolatos régi történetet, és elhallgattatta őket. Eusebio beszélt a hatóságokkal, és elmesélte, hogyan tartotta fogva a lányát. Rogeliónak felelnie kellett a tetteiért. Teresa vallomást tett a látottakról, és beismerte, hogy hallgatása hozzájárult a megpróbáltatások elhúzásához.
Amikor Rogelio Amalia házához ment bocsánatot kérni, Elena a folyosón fogadta. Chato a lábánál aludt.
„Szeretném jóvátenni, amit tettem” – mondta.
– Adj időt, hogy kitaláljam, mit akarok – felelte Elena.
Rogelio egy táskát hagyott a húga régi szobájában talált levelekkel és rajzokkal. Elena megvárta, amíg elmegy, mielőtt kinyitotta volna. A táskában egy rajz volt, amit Nicolás készített 12 éves korában: ő és Chato egy hatalmas fa alatt. Azon az estén elsírta magát a papír miatt. Másnap megkérte az unokaöccsét, hogy meséljen neki az iskolás éveiről.
Nicolás vasárnaponként elkezdte látogatni. Néha addig beszélgettek, amíg kihűlt a kávé; máskor Elena szívesebben ült és hallgatta az utca zajait. Megtanult elbúcsúzni, amint Elena azt mondta, hogy fáradt. Egyszer mangókat hozott a ranchról, és Elena megmutatta neki, hogyan válassza ki azokat, amelyek fogyasztásra készek. Amália udvarán felvágták őket, míg Chato orrát a mancsai közé dugva várt.
Ahogy teltek a hónapok, Elena elkezdett egyedül járni a piacra. Először korán ment, amikor kevés ember volt. Később beleegyezett, hogy segít Amaliának egy növénystanddal. Már azelőtt felismerte a gyógynövények illatát, hogy meglátta volna őket, és érzéke volt a dugványozáshoz. Vett egy jegyzetfüzetet, hogy leírja a rendeléseit, és egy pálmakalapot, amit Chato megpróbált a szőnyegére vinni.
Majdnem egy évvel azután az esős éjszaka után Elena kibérelt egy kis házat a piac közelében. Azért választotta ezt a házat, mert az ablak mellett egy narancsfa állt, és egy terasz, ahol Chato napozhatott. Kékre festette az ajtót. Nicolás segített neki cipelni a virágcserepeket; Amalia tamaléval érkezett; Teresa hozott egy kötött takarót, és megkérdezte, hová teheti. Elena egy székre mutatott, és meghívta, hogy maradjon ebédre.
Ahogy leszállt az est, Rogelio megjelent a járdán. A ranch narancsfájának egy ágát vitte magával, gondosan levágva, hogy megpróbálja elültetni. Elena kiment, hogy üdvözölje. Együtt megvizsgálták a leveleket, és megbeszélték, hogyan készítsék elő a talajt. Amikor végeztek, Rogelio elbúcsúzott az ajtóból, és bement az ággal a kezében.
Később Nicolás megtalálta a nagynénjét a konyhában. Chato kivett egy tortillát a kosárból, és a szájában vitte. A kutya lassan átment a szobán, Elena lába elé tette, majd leült várni.
Lehajolt, felvette a tortillát, és letört belőle egy darabot neki.
–Most itt eszünk, Chato.
A kutya letelepedett a nyitott ajtó mellett. Elena egy ideig mellette maradt, és a terasz túloldalán álló narancsfát nézte. Amikor Nicolás elment, meghallotta az énekét, miközben elpakolta a mosogatást.
