Elena felismerte az apját.

-Egyszerűen nem lehet.

– Apám azt mondta, hogy Julián Marín a karrierjét kockáztatta, hogy megakadályozza az üzletembereket abban, hogy nyomás alatt szerzett aláírásokkal megvegyék a völgyet.

Elena hátralépett.

– Beatriz mindig azt mondta nekem, hogy az apám azért veszített pénzt, mert rossz emberekben bízott.

– Talán a rossz embereket hívta fel, akiket a férfi a védelmére választott.

A leleplezés nem törölte el Tadeo kezdeti megtévesztését, de megváltoztatott valamit közöttük. Már nem két idegen voltak, akiket egy impulzív házasság kötött össze. Családjaik már jóval a leveleik előtt össze voltak kötve.

Azon a délutánon nyári vihar csapott le a ranchra. Elena kiment, hogy összeszedje a ruhákat a ruhaszárító kötélről, és megcsúszott a nedves verandán. Tadeo elkapta a derekát. Olyan közel voltak, hogy érezte a leheletét.

Először őt engedte el.

– Miért csinálod ezt folyton? – kérdezte Elena.

-Milyen dolgot?

– Tűnj el.

Tadeonak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

–Mert könnyű akarni téged. Tudni, hogy akarsz-e engem, az egy másik dolog.

– Megkérdezhetnél engem.

– Jobban szeretném, ha soha nem kellene válaszolnod, mert attól tartok, hogy csalódást okozok.

Azon az estén Elena megjelent a hálószobája ajtaja előtt.

– Nem akarlak továbbra is úgy kezelni, mint egy idegent.

Tadeo nem mozdult felé.

-Nekem semmit sem kell bizonyítanod.

– Nem bizonyítok semmit. Én választok.

Amikor Elena megcsókolta, a férfi még várt egy pillanatot, mielőtt viszonozta volna a csókot. Számára ez a kis másodperc többet ért bármilyen ígéretnél.

A nyugalom nem tartott sokáig.

Másnap reggel két furgon érkezett. Az egyikből Ramiro Salgado szállt ki. A másikból egy polgári bírósági jegyző szállt ki, akit a vasúti konzorcium ügyvédje kísért.

„Ideiglenes utasításunk van az északi sávval kapcsolatos dokumentumok felülvizsgálatára” – jelentette be az aktuárius.

Tadeo elolvasta a dokumentumot.

– Ez nem jogosítja fel őket arra, hogy bármit is visszavonjanak.

„Csak leltár és ellenőrzés” – válaszolta a tisztviselő.

Salgado elmosolyodott.

– Ha minden tiszta, akkor nincs mitől tartanod.

Elena felismerte egy pueblai ügyvédi iroda pecsétjét az egyik csatolt példányon. Évek óta látta Beatriz műtermében.

Míg az aktuárius térképeket és okiratokat fényképezett, Elena a szobájába rohant. Egy ládában egy doboz levelet cipelt apjától, olyan tárgyakat, amelyeket Beatriz mindig haszontalannak tartott.

Talált egy megsárgult borítékot, benne egy cetlivel: „Elenának, ha valaha is kérdezősködnének a Bacatete-völgyről.”

Benne volt a vagyonkezelői szerződés hitelesített másolata.

Elena állva olvasott, kezei jéghidegek voltak.

A telkeket soha nem adták el az előző konzorciumnak. Julián Marín segített Tadeo apjának egy magán földvédelmi alapba helyezni őket. Minden eladáshoz két engedély kellett: a kedvezményezett családok képviselete és Julián jogutódjának aláírása.

Az utód Elena volt.

Beatriz évekig kezelt néhány dokumentumot Elena gyámjaként Julián halála után, de nem volt joga a vagyonkezelés felett rendelkezni. Szüksége volt egy unokahúga által aláírt meghatalmazáson.

Ezért akartam, hogy visszajöjjön.

Ezért küldtem el a dokumentumot aláírásra készen.

Elena elment a másolattal.

—Tadeo.

Meglátta az arcát, és megkérte a recepcióst, hogy álljon meg.

– Mit találtál?

Elena átnyújtotta a papírt.

– Az apám nem segített eladni a völgyet. Védte.

Salgado lépett egyet.

– Ez egy értéktelen régi példány.

– Akkor nem kell aggódnod – felelte Elena.

Az aktuárius összehasonlította az aláírásokat és a jegyzőkönyvszámot.

—Ezt ellenőriztetni kell a származási hely közjegyzőjével.

Salgado abbahagyta a mosolygást.

Tadeo felolvasta az utolsó mondatot.

– Elena, itt azt írják, hogy örökölted a vétójogot.

– És a nagynéném hetek óta próbálja rávenni, hogy adja oda neki.

Tadeo most először látszott felfogni a veszély nagyságát.

Azon az éjszakán a másolatot és a régi könyveket egy fémdobozban tárolták az irodában. Elena fényképeket küldött egy Hermosillóba működő ügyvédnek, és sürgősen kérte a közjegyző archívumának átkutatását.

Hajnali 2:17-kor kutyák ugatása ébresztette fel.

Egy motor beindult a karámok mögött.

Tadeo másodpercekkel később megérkezett az irodába. Az ajtót betörték.

A fémdoboz eltűnt.

Elena az ablakhoz rohant, és megpillantott egy rendszámtábla nélküli furgont, ami elhajtott az úton.

Egy nyitott mappa hevert a padlón.

Egyetlen papírlap volt benne, amit senki sem látott az ellenőrzés során: egy banki átutalás Salgadotól Beatriznek, 11 nappal az esküvő előtt keltezve.

Tadeo ránézett.

– A nagynénéd nemcsak hogy tudta, hogy ki vagyok.

Elena érezte, hogy összeszorul a gyomra.

– Tudta, hogy jövök, és az esküvőmet egy lehetőséggé alakította, hogy meghódítsa a völgyet.

3. RÉSZ
Tadeo azonnal nyeregbe akart pattanni, de Elena elállta az útját.

– Ha figyelmeztetés nélkül követjük őket, Salgado azt mondhatja, hogy megtámadtad.

– Ők viszik a bizonyítékokat, amelyek megmenthetik ezt a helyet.

– És ezért nem fogunk neki még egy hazugságot adni.

Elena felhívta a 911-et, bejelentette a lopást, elküldte a hermosillói ügyvédnek a szállításról készült fotót, és megosztotta a teherautó hollétét egy farmmunkással, aki felismerte a járművet: az egy elhagyatott csomagolóüzemhez tartozott Salgadóban, kevesebb mint 30 km-re.

Amikor Tadeo és Elena megérkeztek, nem mentek be. Az ösvényen maradtak, távolabb, amíg mozgást nem hallottak a nagy fészerben. Tadeo összeszorította az állkapcsát.

– Apám fél életét ezen földek védelmével töltötte.

– Akkor ne kockáztass mindent 5 perc dühöngésért.

Ránézett.