A legfurcsább az egészben az volt, hogy Rodrigo hamarosan egy másik épületbe vitte Zapopanban, ahol a cégemnek voltak lakásai a más városokból érkező alkalmazottak számára.

Megpróbált egy régi céges hitelesítő adatot használni, de az sem működött.

Az adminisztrátor elmagyarázta neki, hogy semmilyen szerződése, felhatalmazása vagy munkaviszonya nincs a céggel.

Daniela most hallotta először az igazságot.

„Nem maga az Axis Digital igazgatója?” – kérdezte.

Rodrigo elnézett.

— Ez bonyolult.

–Mi olyan bonyolult ebben? Anyukád mesélte, hogy te alapítottad azt a céget.

– A feleségem elintézett néhány dolgot.

Az adminisztrátor közbelépett.

—Az alapító és igazgató Mariana Serrano asszony. Ön nem szerepel a munkatársaink névsorában.

Daniela úgy lépett hátra, mintha épp most pofon vágták volna.

Azon a délutánon rájött, hogy a leendő férjének nincs sem kastélya, sem teherautója, sem a vagyona, amit neki ígért.

És a legrosszabb még csak ezután jött.

Négy órakor Teresa sírva hívott.

– Mariana, kérlek, beszélnünk kell. A bank letiltott egy kártyát, és Rodrigo azt mondja, hogy mindent elvettél tőlünk.

– Ez a kártya a személyes számlámhoz tartozik. Senki sem volt jogosult a használatára.

-De mi egy család vagyunk.

– Már jóval azelőtt felhagytál a családtagként való bánással, hogy úgy döntöttem, elválik.

Terézia zokogni kezdett.

—Van egy hatalmas problémánk. Már kifizettük az esküvői helyszín foglalóját, és kölcsönkértünk pénzt több rokontól is.

-Mennyi?

– Majdnem kilencszázezer peso.

Néma maradtam.

Kilencszázezer peso, hogy megünnepeljem a férjem házasságát azzal a nővel, akit hónapok óta megtévesztéssel tartott el.

– Ki akarta volna kifizetni azt a pénzt, Teresa?

– Rodrigo azt mondta, hogy részesedést kap a cégedből.

– És hittél neki?

Nem válaszolt.

Aztán megkérdeztem tőle valamit, ami napok óta gyötört.

–Mióta tudod, hogy Rodrigónak van egy másik nője?

Hallottam, hogy mélyeket lélegzik.

„Daniela egy jó lány. Csak azt akartam, hogy a fiamnak igazi családja legyen.”

Ez a válasz lerombolta az utolsó kedves emlékemet róla.

Öt éven át én vettem neki a gyógyszert, elkísértem a vizsgálataira, fizettem a házának javítási költségeit, és úgy bántam vele, mintha a saját anyám lenne.

És míg én a kimerültségig dolgoztam, ő segített a fiának eltartani egy szeretőt.

– Én is igazi családot akartam, Teresa – feleltem. – Azt hittem, te is része vagy.

Most először elcsuklott a hangom.

– De sosem szerettek lányként. Csak a pénzt akarták, amit adhattam nekik.

Terézia elkezdett bocsánatot kérni.

Már késő volt.

—A számlákkal és hamisított dokumentumokkal kapcsolatos mindent az ügyvédeink intéznek. Ne kérjenek tőlem többet pénzt.

Lefejtettem a hívást.

Néhány percre bezárkóztam az irodai fürdőszobámba és sírtam.

Nem Rodrigo miatt sírtam.

Sírtam azért a nőért, aki voltam, minden alkalommal, amikor hibáztattam magam, hogy nem vagyok elég szerető feleség, és azokért az évekért, amelyeket feláldoztam, hogy nagylelkűen megpróbáljak olyan szeretetet vásárolni, ami soha nem létezett.

Amikor kijöttem, Sofia egy pohár vízzel várt.

–Nem kell semmi mást bizonyítanod nekik, Mariana.

– Tudom. De most meg kell védenem, amit felépítettünk.

A következő hetekben Julián összegyűjtötte a szükséges dokumentumokat a vonatkozó panaszok benyújtásához.

Egy szakértő megvizsgálta Daniela lakásbérleti szerződését, és jelentős eltéréseket állapított meg a hiteles aláírásom és a garancián szereplő aláírás között.

Olyan állítólagos technológiai szolgáltatásokról szóló számlákat is találtunk, amelyekre a cégem soha nem kötött szerződést.

Néhány beszállító adatai megegyeztek a Rodrigóhoz köthető emberekkel.

Ez lehetővé tette számunkra, hogy kivizsgáljuk azokat a kifizetéseket, amelyeket állítólag hamisított dokumentumok felhasználásával teljesítettek. Már nem a családi kiadásokkal kapcsolatos gyanúkra, hanem konkrét szerződésekre és üzleti tranzakciókra támaszkodtunk.

Rodrigo elkezdett naponta hívogatni.

Először engem sértegetett.

Aztán azzal fenyegetőzött, hogy beperel.

Végül pénzt kért tőlem.

– Mariana, Daniela kétségbeesett. Nincs hol laknunk, mint régen.

—Van munkád és családod. Szervezd meg az életedet a saját erőforrásaiddal.

– Nem tudom eltartani őt tizennyolcezer pesóval!

– Akkor nem kellett volna milliomos életet ígérned neki.

De a legmeglepőbb beszélgetés egy héttel később történt.

Daniela találkozni kért velem.

Beleegyeztem, hogy Julian irodájában, az ügyvédem jelenlétében teszem.

Smink nélkül, egyszerűen öltözve és duzzadt szemekkel érkezett.

Már nem úgy nézett ki, mint az a nő, aki a fényképeken dizájnertáskákat mutogat.

– Nem tudtam, hogy Rodrigo nem a cég tulajdonosa – mondta, amint leült.

– Ez nem változtat azon a tényen, hogy tudtad, hogy nős.

Daniela lesütötte a tekintetét.

– Az anyja biztosított arról, hogy évek óta érzelmileg elszakadtatok egymástól. Azt mondta, hogy megaláztad, amiért kevesebb pénzt keresett.

Felháborodás és szomorúság keverékét éreztem.

– Soha nem aláztam meg Rodrigót a fizetése miatt. Ami fájt, az az volt, hogy hazudott, senkivel sem konzultálva költekezett, és úgy kezelt, mintha a munka valami hiba lenne.

Daniela hallgatott.

Aztán sírni kezdett.

– Van valami, amit be kell vallanom neked.

Juliannal összenéztünk.

– Mielőtt megismerkedtem Rodrigóval, kapcsolatban voltam Ivánnal. Soha nem szakítottunk teljesen. Eladósodott, és azt gondoltam, Rodrigo tudna segíteni nekem.

– Mi köze ennek a terhességedhez?

Daniela a hasára szorította a kezét.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ki az apa.

Csend telepedett a szobára.

– Rodrigo azt hiszi, hogy a baba az övé – mormoltam.

-Tudom.