Nem a plafont nézték.

Nem mászkáltak a szobában.

Engem néztek.

Fölé hajoltam.

Remegett az ajka.

-Apu…

Az ágy szélébe kellett kapaszkodnom.

Aztán majdnem egy percbe telt, mire kimondott egy szót.

– Garázs… szekrény… emelet… ponyva.

Mély lélegzetet vett.

-Doboz.

Várjon.

—Kombináció… anya születésnapja.

Éreztem, ahogy a szívem a bordáimban dübörög.

Aztán mondott valamit, amitől a csontjaimig kirázott a hideg.

– Tudta… hogy mindent én fedeztem fel.

Apránként elmagyarázta, mi történt.

Hetekkel a baleset előtt fedezte fel az áthelyezéseket.

Felismerte Mauricio számláját, mert évekkel ezelőtt a cége elvégzett neki egy felújítási munkálatot.

Diego szembeszállt Fernandával.

Sírt.

Aztán megkérte, hogy beszéljen a házon kívül.

Egy Querétarón kívüli csendes utcára irányította.

Egy órával később Diego balesetet szenvedett.

„Ő okozta a balesetet?” – kérdeztem.

Diego lehunyta a szemét.

-Nem tudom.

Aztán újra rám nézett.

– De tudta… hogy egyedül vagyok.

Megvártam, míg az egész ház elcsendesedett.

Hajnali háromkor léptem be a garázsba.

Egy ponyva mögött egy fémdobozt találtam.

A kombináció 1205 volt.

Május 12-én.

Elena születésnapja.

Bent bankszámlakivonatok, fényképek, dokumentumok másolatai és egy levél volt, amelyen a nevem szerepelt.

Kinyitottam.

Az utolsó mondatot sietve írta:

„Apa, ha ezt olvasod, az azért van, mert valami balul sült el. Használj fel mindent. Bízom benne, hogy tudni fogod, mikor kell megtenned.”

A levél alatt pedig valami olyasmi volt, amiről Fernanda soha nem gondolta volna, hogy Diego megtartja:

egy másolatot azokról az üzenetekről, amelyeket a baleset éjszakáján küldött neki.

Egyikük azt mondta:

„Menj egyedül. Senki másnak nem kell tudnia, hol fogunk beszélni.”

De a következő üzenet még rosszabb volt.

És amikor befejeztem az olvasását, tudtam, hogy a következő csütörtökön senki sem fog többé tehetetlen emberként tekinteni Diegóra abban a házban.

3. RÉSZ

A következő üzenet szólt:

„Menj a régi úton Huimilpanba. Ne az autópályán. Mauricio majd előrébb vár, mert neki is joga van elmagyarázni a történet saját verzióját.”

A garázs padlóján ültem, a dobozzal a lábam között.

Háromszor olvastam el ezeket a szavakat.

Nem bizonyították, hogy Fernanda okozta a balesetet.

Azt sem bizonyították, hogy Mauricio tette.

De valami fontosat bizonyítottak: mindketten pontosan tudták, hová vezet Diego aznap este.

Fernanda pedig soha nem említette, hogy Mauricio részt vett abban a beszélgetésben.

A rendőrségnek elmondott információk szerint Diego egyedül távozott egy házastársi vita után.

Mindent megmentettem.

Reggel hétkor írtam Santiagónak.

„Gyere el Querétaróba. Hajts ide. Ne mondd el senkinek. Gyere be az oldalsó ajtón. Három napra van szükségem.”

Négy perccel később felhívott.

– Diego?

Ránéztem az alvó fiamra.

– Visszajön.

Santiago hallgatott.

-Mire van szükséged?

– Hogy megbízol bennem.

-Megy.

Még aznap felhívtam Andrést.

Újra találkozunk.

Bankszámlakivonatokat, nyugtákat és a cég könyvelője által hitelesített belső nyilvántartásokat hozott magával.

Az átutalások pontosan megegyeztek azokkal a papírokkal, amiket Diego elrejtett.

Emellett Mauritiushoz köthető szállodai kifizetések, bútorok vásárlása és betétek is történtek.

Aztán beszéltem Ernesto Herrera ügyvéddel, aki Diego ügyvédje volt, mióta megalapította a cégét.

Mindent elmondtam neki.

Nem dramatizálta a dolgot.

Nem tett fel felesleges kérdéseket.

Egyszerűen csak annyit mondott:

– Ne szálljon szembe senkivel. Küldje el nekem a dokumentumok másolatait.

Amikor végzett az ellenőrzésükkel, felhívott.

– Vannak olyan cselekedetek, amelyek bizalommal való visszaélésnek, csalásnak és rossz gazdálkodásnak minősülhetnek. Ezenkívül át kell tekintenem egy meghatalmazást is, amelyet nyilvánvalóan Diego cselekvőképtelensége alatt használtak.

– Milyen hatalom?

Szünet következett.

– Az egyik, ami a házhoz kapcsolódik.

Aztán eszembe jutott az ügyvédi irodában készült fénykép.

Fernanda és Mauricio néhány papír előtt.

Az ügyvéd másolatot szerzett az iratokról.

Valaki tulajdonjogok átruházására irányuló eljárást indított egy olyan meghatalmazás felhasználásával, amelyet Diego évekkel ezelőtt írt alá nagyon konkrét adminisztratív ügyekben.

A dokumentumot valami olyasmire használták, amire Diego soha nem adott engedélyt.

És volt még egy szabálytalanság.

Az egyik nyomtatványon Fernanda Salgado neve állt.

Nem Fernanda Ortega, Diego vezetékneve.

Sós.

Mauricio vezetékneve.

Ez nem jelentette azt, hogy már összeházasodtak.

De megmutatta, hogy mennyire elképzelte már egy másik élet felépítését, miközben a férje mozdulatlanul áll néhány méterre tőle.

Az ügyvéd benyújtotta a dokumentációt az ügyészségnek.

Nem volt filmszerű jelenet, amelyben azonnal megérkeztek volna a járőrkocsik.

Az igazi igazságszolgáltatás lassabban működik.

Ellenőrizd.

Hasonlítsa össze.

Banki információk kérése.

Aláírásokat keres.

Dátumok ellenőrzése.

Csütörtökre azonban elég információ gyűlt össze ahhoz, hogy a Vagyon elleni Bűncselekmények Osztályának egyik ügynöke személyesen is beszélni akarjon Fernandával.

Dr. Lucia is beleegyezett, hogy eljön.

Diego már napok óta válaszolgatott egyszerű kérdésekre, mozgatta az ujjait és rövid mondatokat mondott. Úgy gondolta, hogy Diego eltölthetne néhány percet egy tolószékben ülve.

Santiago reggel öt negyvenkor érkezett meg.

Az oldalsó ajtón lépett be.

Amikor először látta ébren a testvérét, mozdulatlanul állt a folyosón.

Nem szólt semmit.

Diego lassan felemelte a kezét.

Santiago két lépéssel átment a szobán, letérdelt mellé, és homlokát arra a kezére támasztotta.

Elmentem.

Vannak pillanatok, amelyek csak két testvérre jellemzőek.

Fél nyolckor kávéillat terjengett a házban.

Fernanda esett le először.

Patricia bukkant fel mögötte.

Mindketten megálltak, amikor meglátták Mr. Herrerát az asztalnál ülni egy fekete mappával a kezében lévő nő mellett.

A fémdoboz középen volt.

– Mi a baj? – kérdezte Fernanda.