Az orvosok tették a dolgukat.

A teste tette a magáét.

De tudok valamit, mert ő maga mondta nekem:

Amikor eltévedt, tudnia kellett, hogy valaki még mindig várja.

És én ott voltam.

Nem azért, mert bátor volt.

Voltak éjszakák, amikor féltem.

Nem azért, mert tudtam volna, mit kell tennem.

Sokszor abszolút semmit sem tudtam.

Azért maradtam, mert az apja voltam.

Néha valakit szeretni nem jelenti azt, hogy meg kell mentened.

Néha egyszerűen csak annyit jelent, hogy leülünk, megfogjuk a meleg kezet, és minden nap ismételjük:

„Itt vagyok”.

Mígnem egy napon, valahonnan túl távolinak tűnő helyről, az a kéz újra megszorítja a tiédet.

Aztán rájössz, hogy talán sosem beszéltél magaddal.