Andrés észrevette.

– Ha a tesztek nem fejeződnek be, akkor elhalasztom. Nem fogom egyik ígéretet sem feladni a másikért.

-RENDBEN.

– Jimena és egy másik mérnök velem lesznek. Meg kell tanulniuk anélkül csinálni, hogy egyetlen emberre támaszkodnának. És senki sem fog aláírni olyat, amit nem tud bizonyítani.

Valeria beleegyezett. Másnap, miután átnézte a szerződést, Andrés egy látogatói kitűzővel tért vissza.

24-én reggel 7-kor kezdték. Jimena a feljegyzéseket ellenőrizte, Diego, egy fiatal mérnök, pedig a teszteket végezte.

Andrés nem diktálta nekik a mozdulatokat. Arra kérte őket, hogy magyarázzák el az egyes eredményeket.

– Ha holnap nem leszek itt, akkor tudnod kell, mit kell tenned.

Délelőtt közepére sikerült behatárolniuk a szinkronizációs hibát. Ebéd előtt találtak egy nem dokumentált módosítást, amelyet Esteban engedélyezett a riasztások csökkentése érdekében egy bemutató során.

Diego elsápadt.

–Én vittem. Azt mondta, hogy már ellenőrizték.

Andrés odahozott egy széket.

–Akkor kutassuk át. Tudnunk kell, mi történt, nem pedig a legfiatalabbat kell hibáztatni.

Valeria az ajtóból hallgatózott. Emlékezett rá, hányszor kérdezte meg, hogy „ki követte el a hibát”, mielőtt megkérdezte volna, hogy mi romlott el.

Miközben dolgoztak, felhívta a kórházakat, visszaállította a visszavont engedélyeket, és elmagyarázta a bizottságnak, hogy nyomást gyakorolt ​​egy alkalmazottra anélkül, hogy ellenőrizte volna a figyelmeztetéseit.

Nem használta fel Esteban megtévesztését arra, hogy eltörölje a saját felelősségét.

5:18-kor elkezdődött a nap utolsó tesztje. Diego lekapcsolta a főkábelt. A képernyő szürkére változott, és egy figyelmeztetés jelent meg: „Adatok frissítése függőben.”

Jimena ellenőrizte a független leolvasást. A rendszer helyreállította a kapcsolatot, és a helyes hőmérsékletet mutatta.

Minden megoldódni látszott.

Aztán Diego megnyitotta a biztonsági mentések naplóját.

—Hiányzik egy ellenőrzés a teljes újraindítás után.

Valeria az órára nézett. 17 perc múlva 6 volt.

-Mennyi ideig tart?

– Legalább 45 perc – válaszolta Jimena.

Andrés elkezdte összepakolni a holmiját.

A szoba elcsendesedett. Ez volt a lehetőségük, hogy bebizonyítsák, vajon a megállapodás valódi volt-e, vagy csupán udvarias módja annak, hogy rávegyék a visszatérésére.

Valeria elvette az eredménylapot.

– Akkor függőben marad. A korábbi eljárás holnap folytatódik. 26-án áttekintjük, hogy mi hiányzik.

Diego kifújta a levegőt.

Andrés most először nézett rá merev távolságtartás nélkül.

– Ez a projektmenedzsment.

Mielőtt elindult, megtalálta a régi jelvényét az asztalon egy nyitott borítékban. Valeria hozta el a tárgyalóból.

– A csillag a tiéd – mondta.

Andrés óvatosan kivette.

„Van valaki, akivel vacsoráznál?” – kérdezte.

Valeria a folyosó túloldalán lévő üres irodájára nézett.

– Felhívhatom a nővéremet.

– Hívd fel, mielőtt valami más sürgős dolgot találsz.

Amikor Andrés hazaért, Lucía kifűzött cipővel rohant felé.

– Itt vagy!

Nem kérdezte meg, hogy átmentek-e a teszteken. Nem tudta, mennyit ér a szerződés. Csak az érdekelte, hogy az apja ott legyen.

Teresa kihozta a tamalékat az asztalhoz. Miután megvacsoráztak, csillagszórókat gyújtottak az udvaron, és egy faágra tűzték a sárga csillagot.

Később Lucia a vállára hajtotta a fejét.

– Azt hittem, azt fogod mondani, hogy még 5 perced van.

Andrés megcsókolta a haját.

– Én is gondoltam rád, amikor eltűntek.

25-én sütikkel és higiéniai termékekkel teli zacskókkal érkeztek a közösségi konyhába. Teresa otthon maradt, és az ételt készítette.

Miközben a poharakat rendezgették, Lucia Valeriáról kérdezősködött.

Andrés azt mondta, hogy vacsorázott a húgával.

–Meghívhatjuk, hogy segítsen? Mrs. Rosa azt mondja, nincs elég kezünk.

Elküldte az üzenetet. Valeria egy órával később érkezett meg, farmerben és egy doboz új könyvvel a kezében. Idegesebbnek tűnt egy tányérokkal megrakott asztal előtt, mint a tanács tagjai előtt.

Lucia átnyújtott neki egy merőkanalat.

– Itt az első kérdés az, hogy hányan fognak enni.

Valéria elmosolyodott.

– Azt hiszem, meg tudom tanulni.

A délelőttöt felszolgálással, asztalokat takarítással és hallgatózással töltötte. Amikor egy nő megkérte, hogy tegyen félre egy adagot a férjének, aki még mindig dolgozott, Valeria talált egy dobozt, és gondosan megtöltötte.

Búcsúzáskor Lucia adott neki egy újabb papírcsillagot.

– Hogy emlékezzen, mikor kell valakinek hazamennie.

Valeria a kezében tartotta.

– Ezt oda fogom tenni, ahol jól látom.

A fennmaradó teszteket 26-án fejezték be. A rendszert 27-én indították el, Jimena vezetésével, Diego pedig az egyes rekordok ellenőrzésével. Andrés a megbeszélt időpontokban elérhető volt. A rendszer megfelelően működött.

Januárban a felülvizsgálat megerősítette, hogy Esteban bagatellizálta a kockázatokat és információkat titkolt el a bónusza védelme érdekében. Elbocsátották a cégtől. Valeria elvesztette javadalmazásának egy részét, és beleegyezett a további igazgatósági felügyeletbe.

Az eljárások is megváltoztak: a technikai figyelmeztetések közvetlenül azokhoz érkeztek, akiknek döntéseket kellett hozniuk, és minden kritikus funkcióhoz képzett tartalék személyzet tartozott.

Hetekkel később felajánlották Andrésnek a megbízhatósági vezető pozícióját. Nem válaszolt azonnal. Áttekintette a beosztást, megtárgyalta a határokat, és megkérte Jimenát, hogy felügyelje a munkáját.

Csak akkor fogadta el.

A bizalom Valeriában lassan visszatért. Először megbeszéléseken. Aztán könyvekről, testvérekről és receptekről szóló beszélgetésekben, amelyek sosem sültek el jól.

Egy délután, hónapokkal később, meghívta vacsorára.

„Ez egy munkahelyi megbeszélés?” – kérdezte Andrés.

– Nem. És mondhatsz nemet is.

Mosolygott.

– Akkor viszont szeretnék.

Nem voltak elhamarkodott ígéretek vagy kísérletek Mariana helyének átvételére. Valeria megtanulta hallgatni Lucía anyjáról szóló történeteit anélkül, hogy témát váltana. Andrés megtanulta, hogy valakit újra szeretni nem jelenti azt, hogy elfelejtjük.