Izabella lehunyta a szemét.

– A félelem nem szeretet.

– Tudom. Ezért nem fogom még megkérni, hogy higgyen nekem.

Egy vihar három hétre elszigetelte a haciendát. Látogatók és táncok nélkül felhagytak a szerető házastársak szerepével, és elkezdték megismerni egymást.

Alejandro Isabel szobájában evett, megbeszélte vele a híreket, és úgy tett, mintha nem dobálna ételt Chispának az asztal alá. Amikor visszanyerte az erejét, Isabel segített neki átnézni a hagyatékok elszámolásait.

Egyik este furcsa kifizetésekre bukkant, amelyek a La Esperanza bányához kapcsolódtak.

– Ezek a jelentések nem egyeznek – mondta. – Apám azt állította, hogy a véna kimerült, de két éven át titokban fizetett a művezetőknek és a szállítóknak.

Alejandro átnézte a dokumentumokat.

– Azt akarod ezzel mondani, hogy a bánya soha nem vallott kudarcot?

– Arra célzok, hogy eltitkolta a produkciót. Meggyőzte Tomást arról, hogy elvesztette a vagyonát, miközben a befektetők háta mögött elsikkasztotta a pénzt.

Hivattak egy mérnököt Zacatecasból. Az ellenőrzés megerősítette az elképzelhetetlent: La Esperanza a régió egyik leggazdagabb ereivel rendelkezett. Rodrigo meghamisította a jelentéseket, eltérítette az ezüstöt, és pánikot szított, hogy nevetségesen alacsony áron vásároljon részvényeket.

Tomás nem egy ostoba fiatalember volt, akit egy rossz befektetés csapott be. Leleplezte a csalást, és azzal fenyegetőzött, hogy leleplezi. Rodrigo küldött neki egy hamisított levelet, állítólag Alejandro aláírásával, amelyben azzal vádolta, hogy meggyalázta a családot.

A fiatalember abban a hitben halt meg, hogy a saját testvére megveti őt.

Alejandro remegő kézzel tartotta a levelet.

– Tomás azt hitte, elhagytam.

Isabel megtalálta az apja által használt pecsét másolatát a feljegyzésekben.

– Nem az ő hibája volt.

– Két évet töltöttem azzal, hogy bosszút álljak rajtad, miközben az igazi bűntény ott rejtőzött az aktáimban.

Rodrigót letartóztatták. A könyvelési könyvek, a bányászok vallomásai és a hamisított levél bizonyították a csalást. Ezúttal Isabel nem avatkozott közbe, hogy megmentse.

A bányát visszaadták a jogos örökösöknek. Alejandro Tomás részesedését arra fordította, hogy kórházat építsen a munkások számára, és alapot teremtsen családjaik számára.

Amikor megérkezett a tavasz, Rodrigo levelet küldött a börtönből. Pénzt kért, bűnbánatot ígért, és kijelentette, hogy egy engedelmes lány nem engedheti meg, hogy az apja bezárva haljon meg.

Alejandro átadta a döntést Isabelnek.

– Ha segíteni akarsz neki, kifizetem az adósságot.

Akkor értette meg, mennyire megváltozott. Hajlandó volt szabadon engedni azt az embert, aki elpusztította a testvérét, csak hogy megkímélje őt a fájdalomtól.

Isabel közel tartotta a levelet a tűzhöz.

„Az apám meghalt számomra, amikor az életemet egy váltóvá változtatta. Az az ember, aki ezt írta, csak a saját adósságait fizeti.”

A levél hamuvá égett.

Alejandro megölelte.

– Amikor visszatérünk a fővárosba, beadhatod a válókeresetet. Adok neked egy házat, a bérleti díj egy részét, és a megállapodásunk révén szerzett ingatlanok felét.

– Azt akarod, hogy elmenjek?

– Nem. De nem akarom, hogy maradjon, mert egy adósság miatt hozzám kellett feleségül mennie.

Izabella hosszan figyelte.

– Akkor kérdezz meg újra.

Alejandro megértette.

Letérdelt elé.

– Isabel de Alarcón, adósságok, bosszú nélkül, és anélkül, hogy bármilyen apa alkudozna a jövőjéről, vajon feleségül venne hozzám?

Izabella szeme megtelt könnyel.

– Igen. De egy feltétellel.

– Amelyik akarja.

– Chispa ott alszik, ahol akar.

Alejandro a kutyára nézett, majd elhelyezkedett legjobb karosszékében.

– Gyanítom, hogy már most is ezt teszi.

A Valverde-kápolnában megújították fogadalmukat. Nem vettek hitelre csipkét, és nem volt több száz vendég sem. Csak a hacienda dolgozói és azok voltak jelen, akik megszerették őket.

Évekkel később két gyermekük született. Isabel a bányászok kórházát vezette, és soha többé nem engedte, hogy a családban egy nőt is adósságfedezetként használjanak fel.

Alejandro egy bőröndben tartotta a régi menyasszonyi ruhát, nem a bosszúja emlékére, hanem bizonyítékként arra a távolságra, amelyet mindketten megtettek.

Isabelt fegyverré akarta változtatni az apja ellen. Azonban ő volt az, aki lerombolta a neheztelés börtönét, ahová Alejandro évekig bezárva tartotta magát.

Házasságuk egy kegyetlen paranccsal kezdődött egy hideg kandalló előtt. Végül tűzzel, nevetéssel és gyerekekkel teli otthonná vált, ahol senki sem tévesztette össze többé a szerelmet egy visszafizetendő tartozásnak.