Izabella lehunyta a szemét.

– A félelem nem szeretet.

– Tudom. Ezért nem fogom még megkérni, hogy higgyen nekem.

Egy vihar három hétre elszigetelte a haciendát. Látogatók és táncok nélkül felhagytak a szerető házastársak szerepével, és elkezdték megismerni egymást.

Alejandro Isabel szobájában evett, megbeszélte vele a híreket, és úgy tett, mintha nem dobálna ételt Chispának az asztal alá. Amikor visszanyerte az erejét, Isabel segített neki átnézni a hagyatékok elszámolásait.

Egyik este furcsa kifizetésekre bukkant, amelyek a La Esperanza bányához kapcsolódtak.

– Ezek a jelentések nem egyeznek – mondta. – Apám azt állította, hogy a véna kimerült, de két éven át titokban fizetett a művezetőknek és a szállítóknak.

Alejandro átnézte a dokumentumokat.

– Azt akarod ezzel mondani, hogy a bánya soha nem vallott kudarcot?

– Arra célzok, hogy eltitkolta a produkciót. Meggyőzte Tomást arról, hogy elvesztette a vagyonát, miközben a befektetők háta mögött elsikkasztotta a pénzt.

Hivattak egy mérnököt Zacatecasból. Az ellenőrzés megerősítette az elképzelhetetlent: La Esperanza a régió egyik leggazdagabb ereivel rendelkezett. Rodrigo meghamisította a jelentéseket, eltérítette az ezüstöt, és pánikot szított, hogy nevetségesen alacsony áron vásároljon részvényeket.

Tomás nem egy ostoba fiatalember volt, akit egy rossz befektetés csapott be. Leleplezte a csalást, és azzal fenyegetőzött, hogy leleplezi. Rodrigo küldött neki egy hamisított levelet, állítólag Alejandro aláírásával, amelyben azzal vádolta, hogy meggyalázta a családot.

A fiatalember abban a hitben halt meg, hogy a saját testvére megveti őt.

Alejandro remegő kézzel tartotta a levelet.

– Tomás azt hitte, elhagytam.

Isabel megtalálta az apja által használt pecsét másolatát a feljegyzésekben.

– Nem az ő hibája volt.

– Két évet töltöttem azzal, hogy bosszút álljak rajtad, miközben az igazi bűntény ott rejtőzött az aktáimban.

Rodrigót letartóztatták. A könyvelési könyvek, a bányászok vallomásai és a hamisított levél bizonyították a csalást. Ezúttal Isabel nem avatkozott közbe, hogy megmentse.

A bányát visszaadták a jogos örökösöknek. Alejandro Tomás részesedését arra fordította, hogy kórházat építsen a munkások számára, és alapot teremtsen családjaik számára.

Amikor megérkezett a tavasz, Rodrigo levelet küldött a börtönből. Pénzt kért, bűnbánatot ígért, és kijelentette, hogy egy engedelmes lány nem engedheti meg, hogy az apja bezárva haljon meg.

Alejandro átadta a döntést Isabelnek.

– Ha segíteni akarsz neki, kifizetem az adósságot.

Akkor értette meg, mennyire megváltozott. Hajlandó volt szabadon engedni azt az embert, aki elpusztította a testvérét, csak hogy megkímélje őt a fájdalomtól.

Isabel közel tartotta a levelet a tűzhöz.

„Az apám meghalt számomra, amikor az életemet egy váltóvá változtatta. Az az ember, aki ezt írta, csak a saját adósságait fizeti.”

A levél hamuvá égett.

Alejandro megölelte.

– Amikor visszatérünk a fővárosba, beadhatod a válókeresetet. Adok neked egy házat, a bérleti díj egy részét, és a megállapodásunk révén szerzett ingatlanok felét.

– Azt akarod, hogy elmenjek?

– Nem. De nem akarom, hogy maradjon, mert egy adósság miatt hozzám kellett feleségül mennie.

Izabella hosszan figyelte.

– Akkor kérdezz meg újra.

Alejandro megértette.

Letérdelt elé.

– Isabel de Alarcón, adósságok, bosszú nélkül, és anélkül, hogy bármelyik apja alkudozna a jövőjéről, vajon feleségül venne hozzám?

Izabella szeme megtelt könnyel.

– Igen. De egy feltétellel.

– Amelyik akarja.

– Chispa ott alszik, ahol akar.

Alejandro a kutyára nézett, majd elhelyezkedett legjobb karosszékében.

– Gyanítom, hogy már most is ezt teszi.

A Valverde-kápolnában megújították fogadalmukat. Nem vettek hitelre csipkét, és nem volt több száz vendég sem. Csak a hacienda dolgozói és azok voltak jelen, akik megszerették őket.

Évekkel később két gyermekük született. Isabel a bányászok kórházát vezette, és soha többé nem engedte, hogy a családban egy nőt is adósságfedezetként használjanak fel.

Alejandro egy bőröndben tartotta a régi menyasszonyi ruhát, nem a bosszúja emlékére, hanem bizonyítékként arra a távolságra, amelyet mindketten megtettek.

Isabelt fegyverré akarta változtatni az apja ellen. Azonban ő volt az, aki lerombolta a neheztelés börtönét, ahová Alejandro évekig bezárva tartották.

Házasságuk egy kegyetlen paranccsal kezdődött egy hideg kandalló előtt. Végül tűzzel, nevetéssel és gyerekekkel teli otthonná vált, ahol senki sem tévesztette össze többé a szerelmet egy visszafizetendő tartozásnak.