Amikor Mariana megérkezett a lakásába, a telefon nem Daniel nevét mutatta.

A santiagói sem.

Most először nem volt férfi, aki hajlandó lett volna megmondani neki, hogy helyes döntést hoz-e.

3. RÉSZ

Mariana nem tört össze ez alatt a 3 hónap alatt.

Nem is varázsütésre változott át kétségek nélkül nővé.

Egyszerűen csak élt.

Elfogadta a szálloda szerződését. Méridába, San Miguel de Allendébe és a Riviera Nayaritba utazott. Eltévedt a repülőtereken, rossz fájllal küldött számlát, és egész éjszakákat töltött a tervek összehasonlításával.

Néhány vacsora békésen telt egyedül. Mások mintha örökké elhúzódtak volna.

De a magány nem pusztította el.

Mariana rájött, hogy lehet rossz napja anélkül, hogy Danielnek kellene elmagyaráznia, miért téved, vagy Santiagónak, hogy viccet csináljon a katasztrófából.

Rájött, hogy jó a döntéshozatalban.

És végül váratlan következtetésre jutott: nincs szüksége Santiagóra.

Pontosan ezért tudta, hogy szereti.

Egészen más volt valakire vágyni, hogy elkerüld az üresség érzését, mint választani valakit, amikor már tudtad, hogyan kell egyedül lenni.

Terézia is megváltozott.

Egyik délután annyi élelemmel jelent meg, hogy 8 embert el tudott volna etetni, és segített Marianának anyagmintákat rendelni.

– Gondolkoztam a kérdéseden, amit feltettél – mondta.

-Melyik?

– Örültem, hogy apádra bíztam a döntéseket.

Marianna abbahagyta a munkát.

– Néha biztonságban éreztem magam mellette – folytatta Teresa. – Máskor egyszerűen nem tudtam, hogy jogom van valami mást akarni. Apád szeretett engem, de én megtanultam a hallgatást „harmóniának” nevezni.

– Nem akartalak megbántani.

– Nem tetted. Talán csak arra próbáltalak tanítani, hogyan éld túl az egyetlen házasságot, amit megértettem.

Marianna megfogta a kezét.

– Többet akarok, mint pusztán túlélni.

– És igazad van.

Eközben Santiago szembesült a saját félelmével.

Lucía egy második könyvesboltot szeretett volna nyitni. Az első reakciója az volt, hogy elutasítja az ötletet: drága, kockázatos és kudarcot vallhat.

Miközben hallgatta magát, ahogy felsorolja az okokat, hogy miért tart mindent pontosan ugyanúgy, rájött, hogy a válása még mindig döntéseket hoz helyette.

Olyan kontrollált életet épített fel, hogy semmi sem árthatott neki mélyen.

De azt sem engedte, hogy bármi új örömet okozzon neki.

Beleegyezett a második fiók megnyitásába.

Három hónappal később, miközben bezárta a Kék Oldalt, kapott egy üzenetet a kapcsolattartótól, amely még mindig „187 szó” néven jelent meg.

– Három hónapig próbáltam kitalálni, hogy szeretlek-e, vagy csak félek az egyedülléttől.

Santiago megállt a mozdulatlanul.

Újabb üzenet érkezett.

– Kiderült, hogy egész jól bírom az egyedüllétet. Jobban szeretem az életemet, ha te is benne vagy.

Santiago írt egy választ, törölte, majd újra próbálkozott.

Végül elküldte:

– Ezt még ne küldd el.

– Komolyan mondod?

– Mondd el személyesen.

– Akkor fordulj meg.

Santiago megfordult.

Mariana a kirakat mögött állt, kezei zsebre dugva, idegesen mosolyogva.

Kinyitotta az ajtót.

„Ezúttal valóban a megfelelő számra küldtem az üzenetet” – mondta.

– Ez egy jó kezdet.

Marianna mély lélegzetet vett.

–Nem azért szeretlek, mert szükségem van valakire, aki eldönti, milyen legyen az életem. Azért szeretlek, mert te vagy az első ember, akit anélkül szerettem, hogy úgy éreztem volna, kisebbé kell tennem magam.

Santiago lesütötte a tekintetét.

–Elmentem, mert féltem. Ha ez igaz volt, az azt jelentette, hogy megint van mit veszítenem.

– Ez általában benne van.

– Ez egy szörnyű tulajdonság.

– El kellett volna olvasnod a feltételeket.

Santiago nevetett, és megfogta a kezét.

— Mit csináljunk most?

– Mielőtt végigéltük volna a középső részt, abbahagytuk a befejezés eldöntését.

A könyvesbolt közepén csókolóztak. Ezúttal nem voltak rossz számok, nem voltak expartnerek, és nem volt félelem az ésszerű tanácsok mögött.

Egy évvel később Mariana még mindig önállóan dolgozott. A szállodai szerződés megnyitotta előtte az utat, és lehetővé tette számára, hogy két fiatal tervezőt alkalmazzon.

Santiago és Lucía megnyitották második könyvesboltjukat. Mariana tervezte meg a vállalkozás teljes arculatát, és elküldte a teljes számlát.

„Nincs valami kedvezmény a friss házasoknak?” – kérdezte.

– Nem keverem a romantikát a költségvetéssel.

–Elküldted nekem a szakításodat, mielőtt tudtad volna a vezetéknevem.

– Ez egy szokatlan marketingstratégia volt.

Folyton pénzről, utazásról, filmekről és arról vitatkoztak, hogy hány könyvespolc legyen egy lakásban. A különbség az volt, hogy egyiküknek sem kellett mindig nyernie.

Mariana néha meggondolta magát.

Santiago néha megtette.

És néha nem jutottak megegyezésre, de mégis együtt vacsoráztak.

Két évvel később Santiago előkészített egy kis dobozt, és megvárta Marianát abban a kávézóban, ahol szakított Daniellel. Nem azért választotta ezt a helyet, hogy kitöröljön egy emléket, hanem hogy megmutassa, mennyit fejlődött azóta.

„Nincs olyan tervem, amiben helyet foglaltam volna le neked” – mondta. „Azt akarom, hogy együtt építsük meg a tervet. Hozzám jössz feleségül?”

Mariana a könnyein keresztül mosolygott.

– Igen. De nem lesz nálad a végső szavazás.

– Még a torta kiválasztására sem.

– Főleg a sütemény kiválasztásakor. Képes vagy megengedni nekik, hogy mazsolát tegyenek bele.

Az esküvő egyszerű volt. Teresa elkísérte a lányát, és a szertartás előtt átadta neki azt a régi telefont, amelyen az első üzenet még mindig el volt mentve.

„Majdnem rossz számra építetted a jövődet” – mondta.

Marianna mosolyogva rázta a fejét.