A szomszédasszony, Doña Remedios, hallotta a vitát az ajtóból. Kölcsönzött cseréppel érkezett, és azért maradt, hogy visszanyerje józan eszét.

– Nos, ideje volt, hogy valaki felismerje, mit művel ez a lány.

Isabel dühöt érzett, amit nem tudott megnevezni. A kapott pillantások alapján építette fel önbecsülését. Most a környék legelismertebb férfija kelt át a falun, hogy meghallgassa a húgát.

A híd mellett utolérte.

– Attól tartok, hogy kihasználnak téged, Don Julián.

– Luz María a farmjáról beszél, amikor azt hiszi, senki sem figyel rá.

A lova gyeplőjét fogta.

– Mesélj nekem a farmról is.

– És neki köszönhetően már nem fizetek olyan dolgokért, amiket soha nem kaptam meg.

Isabel megalázva tért vissza. Délután elment Eusebio boltjába, ahol már több eladás is elmaradt, mivel Julián tiszta számlákat követelt. Veszélyes párbeszéd bontakozott ki Isabel sebzett büszkesége és a boltos neheztelése között.

Eusebio levett egy papírlapot a pultról.

– A húgod azt hiszi, hogy mindenkinek megtaníthat üzletelni.

– De nézd csak, mit ír le!

Egy állítólagos előlegfizetési bizonylat volt, Luz María nevével az alján. A dokumentum szerint Luz María többször is pénzt vett ki Juliántól.

Isabel felismerte a nővéréhez hasonló aláírást. Nem kérdezte, miért hiányoznak teljes dátumok, vagy miért nincs a hagyaték bélyegzője egyik nyugtán sem. Hinni akart neki.

Alkonyatkor az apja elé tette a lepedőt.

– A lányod a látogatásokért kér pénzt, nem a számlákért.

Agustín elsápadt. Felhívta Luz Maríát, és Catalina előtt magyarázatot követelt.

Lassan olvasta a dokumentumot.

– Ez hamis.

Izabella ököllel az asztalra csapott.

– Mindig van kész válaszod.

Agustín azt mondta, hogy a látogatásoknak vége, amíg az ügyet nem tisztázzák. Luz María érezte, hogy visszatér a teraszra, kezében remegő tányérral, apja a földet bámulja.

Ezúttal sem maradt mozdulatlanul.

– Holnap elmegyünk a boltba.

– Velem jössz, apa.

– Ha ítélkezni fog felettem, akkor hallgatni is fog rám.

Julián üzenetet kapott Doña Remediostól, és éppen akkor érkezett meg, amikor Eusebio felhúzta a bolt függönyét. Luz María kezében a jegyzetfüzetét, a fizetési bizonylatokat és azt a higgadtságot vitte, amelyet egész éjjel küzdött, hogy összeszedje magát.

Összehasonlította az aláírásokat. A hamisítás egy korábbi számla hibájából történt: a vezetéknevét írta össze, amit mindig elválasztott. Aztán elkérte a kereskedő pénztárkönyvét.

Eusébio visszautasította.

Julian letette a nyugtáját a pultra.

– Az újság szerint a pénz az itteni számlámról jött.

– Mutasd meg, mikor engedélyeztem.

A szomszédok sót és kerozint vettek. Senki sem mozdult. Konkrét kérdések szorításában Eusebio beismerte, hogy azért hamisította a papírlapot, hogy megijessze, és rávegye, hogy hagyja abba a számláinak ellenőrzését.

Agustín leült egy zsákra. Catalina sírni kezdett. Isabel senkire sem nézve távozott.

Luz María követelte a boltostól, hogy helyesbítse a hazugságát azok előtt, akik hallották. Julián kivonta a boltból a boltot. Nem volt erőszak; volt valami, amitől Eusebio jobban félt: a tanúktól, a tiszta vallomásoktól és a kérdéseket feltevő vásárlóktól.

Hazafelé menet Agustín meg akarta fogni a lánya karját.

-Bocsáss meg.

Megállt.

– Nincs szükségem arra, hogy gondolkodás nélkül megvédj.

– Mielőtt meghallgatnál, hagyd abba, hogy a legrosszabbat hidd rólam.

Az apja bólintott. Most először értette meg, mennyi mindent kell még megtennie, hogy újra elnyerje a bizalmát.

Ezután Julián és Luz María megtanultak olyan dolgokról beszélgetni, amelyeket nem lehetett a könyvelésben rögzíteni. Julián elmesélte Luz Maríának, hogyan örökölt egy eladósodott vagyont, és miért élt egyedül ennyi éven át. A lány bevallotta, hogy arról álmodik, hogy saját asztalánál dolgozhat, egy ablak mellett.

Néha szó nélkül fejezték be a délutánt. Már nem volt kínos csend. Mindketten hétfőn elkezdték várni a vasárnapot.

Nem minden látogatás volt könnyű számára. A korkülönbség nyugtalanította, és egy délután ki merte mondani. Julián nem sértődött meg, és ajándékokkal sem próbálta megnyerni a szívét. Azt mondta neki, hogy ígéretek nélkül megismerkedhetnek, és hogy joga van bármikor befejezni a látogatásokat. Ez a szabadság lehetővé tette számára, hogy ne a vágy, hanem a hála vezérelje.

Apróbb felfedezések is történtek. Megtudta, hogy Luz María énekel mosás közben, bár elhallgatott, amikor valaki belépett. Felfedezte, hogy Julián egy fémdobozban tartja anyja leveleit. Elkezdtek könyveket kölcsönadni egymásnak, és megbeszélni a levelek befejezését. Luz María abbahagyta az olyan válaszok kidolgozását, amelyek esetleg tetszenének neki, és elkezdte kimondani, amit gondol, még akkor is, ha nem értettek egyet.

Aztán megérkezett a hideg.

Egy kora reggel a szél letámadott a csúcsokról, és a dér megperzselte a kávéültetvényeket a legmagasabb parcellákon. Hajnalra a levelek sötét rongyoknak tűntek. Julián a munkásaival végigsétált a sorok között, és térdig érő sárban tért vissza.

Kölcsönt vett fel a farm helyreállítására, és a termésből származó bevételre számított. A veszteségek miatt nem lesz képes tartani a határidőt, és nem tudja megtartani az összes munkást a helyreállítási időszak alatt.

Kalapját a kezében szorongatva ment Luz Maríához.

– Egy időre abbahagyom a jövetelezést.

– Nem lenne tisztességes arra kérnem, hogy kísérj el egy romhoz.

Közelebb húzta a székét.

– Már eldöntötted, hogy csődbe mentél, vagy már átnézted a számláidat?

Julian megpróbált válaszolni, de nem tudott.

– Megtanítottál magasra emelni a fejem.