–Amikor anyád megalázott, csendben maradtam. Amikor megütött, akkor is próbáltam meggyőzni magam, hogy kibírom. Amikor te nevettél, én pedig sírtam, azt mondtam magamnak, hogy talán egy napon eszedbe jut, hogy a feleséged vagyok. De miközben én próbáltam megmenteni a házasságunkat, te az elpusztításomat tervezted.
Mauricio oda akart közeledni.
Daniela hátrébb lépett.
– Soha többé ne érj hozzám.
Beatriz ököllel az asztalra csapott.
– Elég volt! Ebben a családban nem engedhetjük meg, hogy két szegény asszony odajöjjön és kioktasson minket.
Mauricio kétségbeesetten visszanyerte némi arroganciáját.
–Pontosan. És mit fogsz csinálni, Elena? Elmész a rendőrségre néhány fényképpel? Mauricio Salgado vagyok. Ez a cég évtizedek óta létezik. Te egy özvegyasszony vagy, aki egy zsíros műhelyt vezet.
Néhány családtag ismét bólintott.
Mauricio félelme még mindig felülírta az igazságot.
Az egyik még azt is mondta:
– Ha Daniela veszteségeket okozott, valakinek felelnie kell érte.
Beatriz felém tolt egy tollat.
– Aláírás. Adja át a műhelyt, és ejtjük a vádakat a lánya ellen.
Körülnéztem.
Azoknak az embereknek nem volt szükségük több bizonyítékra.
Tudniuk kellett, kinek van hatalma eldönteni, hogy kinek higgyenek.
Pontosan ez volt a legszomorúbb része.
Elővettem az utolsó dokumentumot.
– Mauricio, felismered ezt?
Ez volt a Salgado Equipos és a Grupo Herrera Industrial közötti kereskedelmi műveletek végleges felfüggesztésének hivatalos értesítése.
Remegni kezdett az ajka.
— Honnan szerezted ezt?
Beatriz idegesen felnevetett.
– Valószínűleg egy írószerboltban nyomtatta ki.
Mauricio ránézett.
– Anya… fogd be a szád.
-Mert?
-Kuss!
Beatriz most először tűnt félt a saját fiától.
Mauricio elvette a dokumentumot.
Pontosan tudtam, mit jelent.
Jövedelmük közel hatvan százaléka közvetlenül vagy közvetve a csoportunkhoz kapcsolódó szerződésektől függött.
– Ez nem lehet igazi – mormolta.
– Megkérdezhetünk valakit.
Ránéztem az órámra.
1:30-kor hallották, hogy egy autó megáll kint.
Mauricio az ablakhoz rohant.
Egy fekete szedán parkolt a ház előtt.
Percekkel később belépett Ricardo Navarro, a Grupo Herrera Industrial vállalati igazgatója, ügyvédünk kíséretében.
Mauricio hozzáállása teljesen megváltozott.
– Navarro úr! Örülök, hogy látom. Micsoda megtiszteltetés. Kérem, fáradjon be. Történetesen van egy apró családi ügyünk.
Beatriz azonnal elmosolyodott.
– Tudtuk, hogy egy olyan fontos vállalat, mint a Grupo Herrera, nem fog cserbenhagyni ennyi éves partnereit.
Navarro nem válaszolt.
Átment a szobán.
Mauricio a főülésre mutatott.
– Kérlek, ülj ide.
Navarro továbbment.
Amíg meg nem állt előttem.
Aztán lehajtotta a fejét.
– Jó napot kívánok, Herrera elnök úr. Megérkeztek a kért dokumentumok.
A csend teljes volt.
Mauricio arca kővé dermedt.
– Elnök asszony…?
Felálltam.
Navarro mindenki felé fordult.
—Elena Herrera asszony a Grupo Herrera Industrial alapítója és igazgatótanácsának elnöke.
Beatriz elejtette a poharát.
– Nem… van egy műhelye.
– Megvan – felelte Navarro –, ebből a műhelyből indult ki az az ipari csoport, amely ma is az ország több államában is működik.
Mauricio szaporán kezdett lélegezni.
Úgy nézett rám, mintha valaki mást nézne.
– Ön… Elena Herrera?
–Mindig is Elena Herrera volt a nevem.
– És miért nem szóltál soha semmit?
– Mert sosem kérdezted.
Odaléptem az asztalhoz.
– Hallottad a „műhely” szót, és arra jutottál, hogy szegények vagyunk. Láttad az egyszerű ruháimat, és úgy döntöttél, hogy lenézhetsz. Daniela sem dicsekedhetett azzal, amije van, mert tudni akarta, hogy szereted-e őt.
Ránéztem a lányomra.
– És most már megvan a válasz.
Mauricio elkezdte megváltoztatni a hangnemét.
– Herrera asszony… Elnök asszony… ezt meg lehet oldani. Danielával vannak problémáink, mint minden házaspárnak.
Problémák vannak?
Navarro kinyitotta a tárcáját.
– Cégalapítás feleséged adatainak felhasználásával engedély nélkül nem házassági probléma. Ahogy a céges pénzeszközök eltérítése sem. Ahogy a kétes aláírású garanciák benyújtása sem.
Az ügyvédünk egy újabb mappát tett az asztalra.
—A dokumentumok és pénzügyi tranzakciók hamisításával kapcsolatos panasz már elkészült. Hivatalosan is kértük Daniela Herrera nevében tett összes intézkedés hatályon kívül helyezését.
Mauricio egy székre rogyott.
-Nem…
Navarro így folytatta:
—A Grupo Herrera és leányvállalatai minden üzleti kapcsolatot megszüntetnek a Salgado Equiposszal. Minden fennálló fizetést és az alkalmazandó büntetéseket is követelni fognak.
– Ez tönkreteszi a cégemet!
„A céged gyakorlatilag már fizetésképtelen volt” – válaszoltam. „Egyszerűen felhagytunk a mesterséges életben tartásával.”
Beatriz odajött hozzám.
A nő, aki órákkal korábban még úgy bánt velem, mint a szemét, most könnyek szöktek a szemébe.
– Elena… kérlek. Mi család vagyunk.
Daniela ránézett.
Beatriz azonnal megváltoztatta a célját.
– Daniela, drágám, beszélj az édesanyáddal. Te ehhez a családhoz tartozol. Nem hagyhatsz el minket így.
A lányom hátrált.
-Család?
Beatriz mozdulatlan maradt.
– Ma reggel azt mondtad, hogy szégyent hozok a Salgado családra. Alig néhány órája még ki akartál rúgni egy általad generált adóssággal. Most, hogy pénzre van szükséged, újra családtag vagyok?
– Ideges volt…
Daniela elvette a hamisított válási papírokat.
– Mauricio válni akart.
Kettétörte őket.
–Lesz neki egy. De egy igazi lesz, és az én beleegyezésemmel.
Mauricio térdre rogyott előtte.
– Daniela, kérlek. Kezdhetjük újra.
Néhány másodpercig figyelte.
– Tekintett rám valaha is feleséget?
Nem tudott válaszolni.
–Amikor anyád megütött, elmosolyodtál. Amikor féltem, azt mondtad, gyenge vagyok. Magamra akartál hagyni az adósságaiddal, miközben te egy másik nővel kezdesz új életet. Ez nem hiba volt. Ez egy sor döntés volt, amelyeket egymás után hoztál meg.
