1. RÉSZ

– Ha munkát keres, a személyzeti bejáraton keresztül jöjjön be. A szobalány takarítja az udvart, és megmutatja, hol tároljuk a készleteket.

Ezek a szavak Sergio szájából jöttek ki, miközben becsukta egy 580 000 euró értékű ház ajtaját a sevillai Mairena del Aljarafe-ben. Amit a férfi nem tudott, az az volt, hogy a nő, akit az előbb kiközösített, Lucía Morales, a ház valódi tulajdonosa. A szobalány, akiről beszélt, pedig a saját anyósa volt.

Lucía 38 éves volt, és éppen akkor tért vissza Spanyolországba, miután hat évig pénzügyi igazgatóként dolgozott Dubaiban. Senkinek sem szólt róla. Meg akarta lepni 65 éves édesanyját, Pilart, és együtt tölteni az első karácsonyukat ennyi hosszú időszak után.

Két évvel korábban vette meg azt a házat, kifizette a teljes árat, hogy Pilar nyugodt nyugdíjas éveket élhessen. Emellett havi 2400 eurót küldött neki a kiadásaira.

Amikor azonban megérkezett, olyasmivel találkozott, amire soha nem számított volna.

Körbejárta a házat, és belépett egy kis oldalsó ajtón. Az udvaron, a sevillai napsütésben, egy idős asszonyt fedezett fel, aki egy beépített grillsütő mellett térdelt.

Foltos kötényt és elnyűtt cipőt viselt, a keze pedig vörös volt a mosószertől.

Lucia azonnal felismerte azokat az ősz hajszálakat.

– Szemek?

A nő felemelte a fejét. A súrolószivacs kiesett az ujjai közül.

-Lucía? Tényleg te vagy az?

Megpróbált felállni, de a térdei alig reagáltak.

Lucía odaszaladt, hogy megölelje. Érezte a vállcsontjait, amelyek túlságosan kiálltak a régi ruhák alatt.

– Anya, mit csinálsz? Miért takarítasz így?

Pilar jön a llorarhoz.

Néhány perc múlva sikerült elmagyaráznia, mi történt.

Raquel, a másik lánya, állítólag 15 napig érkezett Sergióval, amíg találnak egy albérletet. De soha nem mentek el.

Először a hálószobát foglalták el. Aztán Pilar holmiját átvitték egy kis szobába a garázs mellett. Végül elkezdték használni a bankkártyáit, és követelték, hogy takarítson, főzzön és szolgálja ki a vendégeit.

– Azt mondják, mivel már nem dolgozom, tennem kell valamit, hogy megérdemeljem, hogy itt éljek – suttogta Pilar.

Lucia úgy érezte, eltűnik a talaj a lába alól.

–Ez a ház a tiéd, anya! Neked vettem!

Pilar tagadta a fő-val.

–Raquel azt mondta, hogy ha elmesélem neked a problémáinkat, eladod a házat. Hogy egyedül fogok kikötni egy idősek otthonában.

Ez a vallomás jobban fájt neki, mint bármilyen sértés.

Lucía megfogta anyja kezét, és egyenesen a nappaliba ment.

Raquel egy dizájner kanapén feküdt és a telefonját nézte. Sergio egy pohár bort ivott a kandalló mellett.

Mindketten mozdulatlanul maradtak.

– Holnapig kell keresned egy másik helyet – jelentette be Lucia. – Az anyám soha többé nem fog senkit kiszolgálni a saját otthonában.

Sergio hangosan felnevetett.

– Két éve élünk itt. Nem rúghatsz ki minket csak azért, mert mintaképnek érzed magad.

Raquel lassan felállt.

– És van még valami, amit tudnod kell, mielőtt fenyegetsz minket.

Kinyitott egy fiókot, és kivett belőle egy mappát.

Belül egy dokumentum volt, amelyet nyilvánvalóan Pilar írt alá.

– Anya felhatalmazott minket, hogy intézzük az összes ügyét, amíg távol vagy – mondta Raquel –. Beleértve a pénzét és ezt a házat is.

Lucía megvizsgálta az aláírást, és felfedezett egy részletet, amitől megdermedt a vér a vérben.

A dátum egybeesett azzal a héttel, amikor az édesanyja kórházban volt.

Pilar pedig remegve biztosította, hogy soha nem írta alá azt a papírt.

2. RÉSZ
Lucía nem sikított. Lefényképezte a dokumentumot, megtartott egy másolatot, és kikísérte anyját a házból.

Azon az estére két szobát foglalt egy sevillai szállodában. Amíg Pilar pihent, felhívta Jimena Ortegát, egy polgári ügyekre szakosodott ügyvédet.

Jimena átvizsgálta az ingatlan okiratát, és megerősítette, hogy Lucía továbbra is az egyetlen tulajdonos. Figyelmeztette, hogy nem cserélheti ki a zárakat, és nem lakoltathatja ki erőszakkal azokat, akik ilyen régóta laknak az ingatlanban.

– Követelhetjük, hogy távozzanak, és ha ezt megtagadják, bírósághoz fordulhatunk. De először is ki kell derítenünk, mit tettek az édesanyáddal.

Másnap reggel Pilar beleegyezett, hogy átnézi a bankszámláit.

Lucía arra számított, hogy túlzott kiadásokra bukkan. Ehelyett 31 700 eurót fedezett fel átutalások, luxuscikkek és az elmúlt 18 hónapban teljesített kifizetések formájában.

Voltak drága éttermek, kirándulások a tengerpartra, új háztartási gépek, sőt, még egy jármű részletfizetése is, amelyet Sergio naponta használt.

Pilar eközben hónapok óta nem járt fogorvosnál, mert Raquel biztosította arról, hogy nincs pénze.

„Miért nem mondtál nekem semmit?” – kérdezte Lucia.

–Mert a húgod. Mert azt hittem, meg fog változni. Mert féltem, hogy elveszítlek mindkettőtöket.

Lucia szóhoz sem jutva ölelte át az anyját.

Délután Jimena kíséretében hazatértek.

Sergio több barátját is meghívta vacsorára. Amikor meglátta Lucíát belépni egy ügyvéddel, felhangosította a tévét, hogy közömbösséget színleljen.

Jimena nyugodtan elmagyarázta, hogy a Raquel által bemutatott dokumentum nem igazol semmilyen tulajdonjogot, és hogy Pilar által állítólagosan adott felhatalmazást ellenőrizni kell.

Aztán Lucia letette a bankszámlakivonatokat az asztalra.

– Hol van anya pénze?

Raquel elsápadt.

– A ház karbantartására használjuk.

– Az autód és az utazásaid költségeit is fedezni kell?

Az egyik vendég letette a poharát.

Aztán Carmen, egy szomszéd, aki évek óta ismerte Pilart, megjelent az ajtóban. Miután meghallotta a vitát, jött.