„Láttam, hogy sír a dobozok mellett” – jelentette ki. „Azt mondta, hogy nem vehet gyógyszert engedély nélkül.”

Sergio elvesztette a türelmét.

– Ez a család senkinek sem tartozik magyarázkodással!

De Raquel már nem nézett rá.

Lucía már éppen választ akart követelni tőlük, amikor megszólalt a telefonja.

Banki alkalmazott volt, akit megkértem, hogy vizsgálja felül a gyanús tranzakciókat.

Épp most fedeztek fel valami mást.

Egy 24 000 eurós személyi kölcsönről digitálisan szerződtek Pilar nevére.

A pénz megérkezett a számlájára, és röviddel ezután szinte az egészet átutalták egy másikra.

A célszámla Sergióé volt.

A kérelmet Pilar telefonjával dolgozták fel, amíg a kórházban volt.

3. RÉSZ
Néhány másodpercig senki sem szólt egy szót sem.

Lucía Sergióra nézett. A férfi az asztalnál állt, keresztbe font karral és összeszorított állkapoccsal.

– Magyarázd el nekem, miért van kölcsön anyám nevén, és miért van a pénz a te számládon.

Sergio megpróbált mosolyogni.

– Pilar segített nekem egy befektetésben. Nincs ebben semmi furcsa.

„Milyen befektetés?” – kérdezte Raquel.

A férje hirtelen elfordította a fejét.

– Na, ne kezdd már te is!

Raquel a dokumentumokhoz lépett. Tudott az anyja kártyájával végrehajtott vásárlásokról, de erről a kölcsönről még soha nem hallott.

– Sergio, nézz rám. Anya adatait felhasználva kértél 24 000 eurót?

Néma maradt.

Ez a reakció elég volt.

Pilar, aki addig a szoba sarkában ült, lassan felállt.

– Azt mondtad, szükséged van a telefonomra, hogy letöltsd az orvosi alkalmazást – mormolta. – Akkor voltam kórházban az esés miatt.

Sergio lesütötte a tekintetét.

Az idős asszony kezdte megérteni.

Kórházi tartózkodása alatt Sergio hozzáfért a mobiltelefonjához, az üzeneteihez és a személyes dokumentumaihoz. Pilar felidézte, hogy felajánlotta, hogy elintéz néhány papírmunkát, amíg Raquel dolgozik.

Soha nem gondolta volna, hogy ez a segítség adóssággá válhat a nevében.

„Miért tetted ezt velem?” – kérdezte.

A hangja nem dühösnek, hanem kimerültnek tűnt.

Sergio azt válaszolta, hogy szüksége van a pénzre egy csődbe ment vállalkozás adósságainak fedezésére. Ragaszkodott hozzá, hogy visszafizeti, mielőtt bárki megtudná.

– Csak időre volt szükségem.

Lucia félbeszakította.

– Anyám nem adott engedélyt arra, hogy eladósítsd. Nem nevezheted „segítségnek” azt, amit a háta mögött tettél.

Jimena közbelépett, mielőtt a vita elmérgesedett volna.

Elmagyarázta, hogy őrizzék meg a banki nyilvántartásokat, és tegyenek hivatalos panaszt. A kölcsön érvényességét és az átutalásokat is meg kell vizsgálni.

Azt is világossá tette, hogy a pénzügyi kérdés független a lakás használatától.

Sergiót nem lehetett fenyegetéssel vagy erőszakkal kiutasítani, de nem is követelhette magától egy olyan ingatlan tulajdonjogát, amely jogilag Luciát illeti.

A vendégek elkezdtek távozni.

Raquel zavartan figyelte őket a folyosóról. Két éven át dicsekedett a barátainak ezzel a házzal. Azt mondta nekik, hogy Sergióval kemény munkájuknak köszönhetően kényelmes életet éltek.

Soha nem említette, hogy az anyja a garázs mellett aludt.

Amikor kettesben maradtak, Sergio visszatért tekintélyelvű hangneméhez.

– Mi is fektettünk be pénzt. Nem fogok csak egy bőrönddel elmenni, mert a húgod úgy döntött, hogy megmentőt játszik.

Raquel olyan arckifejezéssel nézett rá, amelyet Lucía nem ismert fel.

– Az anyám nevére írattál adósságot.

– Megcsináltam nekünk.

– Nem. Kérdezés nélkül tetted.

Sergio odalépett hozzá.

– Vigyázz, mit mondasz. Mindent, amink van, együtt építettünk.

Raquel sírni kezdett.

–Épült? A nővérem házában lakunk, anyám pénzét költjük, és úgy teszünk, mintha gazdagok lennénk.

Sergio most először nem talált azonnal választ.

De Pilar felemelte a kezét.

– Beszélni akarok.

Mindenki csendben maradt.

Az idős asszony leült a két lánya elé.

Azt mondta, hogy örömöt érzett, amikor Raquel és Sergio megérkeztek. A ház túl nagy volt neki, és imádott vacsora közben kihallgatni a beszélgetéseket.

Először a kedvenc ételeiket készítette el, és átengedte nekik a hálószobát, mert azt gondolta, hogy az csak átmenetileg lesz használatban.

Aztán elkezdődtek a követelések.

Sergio dühös lett, ha az étel nem volt kész. Raquel pedig kritizálta minden személyes vásárlása miatt. Amikor Pilar meg akarta hívni a barátait délutáni teára, azt a választ kapta, hogy nem fogadhatnak látogatókat, mert a házat makulátlanul tisztán kell tartani.

Egyik délután vettem egy szoknyát 39 euróért.

Raquel követelte, hogy adja vissza.

– Azt mondtad, hogy Lucia pénzét pazarolom – emlékezett vissza Pilar –. De ugyanazon a héten 600 eurót költöttél vacsorára.

Raquel eltakarta az arcát.

Az anyja folytatta.

„A takarítás nem zavart. Egész életemben dolgoztam. Ami zavart, az az volt, hogy úgy bántak veled, mintha minden tányér ételért meg kellene köszönnöm.”

Aztán egyenesen Sergióra nézett.

– És még jobban fájt, amikor elkezdtél szobalánynak nevezni a barátaid előtt.

A férfi elnézett.

Pilar mély lélegzetet vett.

„Nem akarom, hogy a lányaim gyűlöljék egymást. De azt sem akarom, hogy továbbra is félelemben éljenek.”

Lucia odalépett hozzá, hogy megölelje.

Raquel ezúttal nem próbálta félbeszakítani vagy mentegetni magát.

Rájött, hogy túl sokáig használta anyja szeretetét garanciaként arra, hogy mindig megbocsátást nyer.

Jimena ismét elmagyarázta a jogi lehetőségeket. Megállapodhatnak az önkéntes távozásban, és meghatározhatnak egy ésszerű időpontot a holmijuk átvételére, vagy megvárhatják, amíg Lucía megindítja a megfelelő jogi eljárást.

Raquel válaszolt először.

– Elmegyek.

Sergio a tenyerével az asztalra csapott.