Mateo kihasználta a figyelmetlenséget, megragadta a karját és leütötte. A revolver a kerék mellé esett. Magdalena elmozdította, mielőtt Rodrigo felvehette volna.
Eusebio pillanatokkal később megérkezett.
Együttesen bénították meg a kereskedőt.
Magdalena bent hagyta a puskát a házban, és utat nyitott a legtávolabbi karámhoz. Eusebióval kivezette a lovakat a füstből, miközben Mateo megkondította az udvari csengőt, hogy figyelmeztesse a szomszédokat.
Senki sem tudta megmenteni a pavilont.
Sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz elérje a házat.
Amikor a tető leszakadt, Magdalena már a kamrában volt, és átölelte az ikreket.
Mateo a földön ülve találta. Korom volt a homlokán, és egy kis égési sérülés a csuklóján.
Letérdelt eléjük.
– Azt hittem, nem fog sikerülni.
Magdalena megpróbált válaszolni, de nem tudott.
Addig titokban tartotta a félelmét, hogy a gyerekek ne lássák.
Most a férje mellkasához simulva sírt, miközben az hármukat ölelte.
A tűz nem csak hamut hagyott maga után.
Rodrigo zsebében egy cetlit hordott, amelyen az összeg volt, amit Beatriz fizetni fog neki. Miután a helyszínen elfogta és Magdalena azonosította, Rodrigo végül felfedte, ki győzte meg.
Egyedül az ő kijelentése sem volt elég.
Egy pincér azonban felismerte Beatriz autóját, ami a barkácsbolt előtt parkolt a megbeszéléseik alatt. A földtulajdonos megerősítette, hogy Beatriz megígérte neki az öntözőárok bérleti díját. A nyomozók fizetési bizonylatokat is találtak.
Beatrizt letartóztatták, miközben az ügyben való részvételét vizsgálták.
Az ikrek apjuktól való elválasztására irányuló kérelmet elutasították.
A bíró a plébánossal látogatta meg Los Pinost. Tomás megmutatta neki az ágyát, a jegyzetfüzeteit és a megjavított ablakot.
Lucía bemutatta a babáját.
Magdalena nem mondott beszédet. A kérdésekre a közelben lévő gyerekekkel válaszolt, Mateo pedig őszintén elismerte a nehézségeket, amelyeken átmentek.
A gazdasági katasztrófa megoldása hosszabb időt vett igénybe.
A szomszédok kölcsönadták a takarmányt. Mateo tél előtt eladta az állatállományát. Magdalena megbízásokat fogadott el, és két lányt tanított varrni, a keresetükből fizetve nekik.
Nehéz számvetés éjszakái voltak.
Voltak viták, kimerültség és egy asztal, ahol senkinek sem kellett egyedül szembenéznie a nehézségekkel.
Mire elkezdődött a tavasz, új fészert építettek.
Egyik délután Mateo bordó színű anyagot vágott, és Magdalenát ott találta.
Az ajtóban maradt.
– A ruha a baj?
A nő bólintott.
– Még meggondolhatom magam.
Odalépett, és egy kis csomagot tett az asztalra: gombokat rendelt a faluban.
Magdalena a tenyerében tartotta őket.
– Erre nem kellett pénzt költenem.
– Meg akartam csinálni.
Mateo megfogta a kezét.
– Amikor megkértem a kezét, azt mondtam neki, hogy nem ígérhetem meg a szerelmét.
Lesütötte a tekintetét.
– Emlékszem.
– Tévedtem azzal kapcsolatban, hogy mit érezhetek.
Magdaléna mozdulatlan maradt.
– Szeretem, amikor nevet. Amikor ellentmond nekem. Amikor fáradt és nem akar senkivel beszélni. Azt akarom, hogy itt legyen velem, még akkor is, ha holnap nem lesz erőm egy vödröt sem emelni.
A szeme megtelt könnyel.
– Mi lett volna, ha azon az éjszakán nem tudtam volna megállítani?
Mateo a homlokát az övéhez támasztotta.
– Akkor is szeretném őt.
Magdalena féktelenül ölelte át, anélkül, hogy felmérte volna az elfoglalt teret.
Hónapokkal később a falu kis kápolnájában ünnepelték az esküvőjüket.
A bordó ruhát viselte. Tomás és Lucía együtt sétáltak, egy-egy virágcsokrot tartva ketten.
Amikor végzett, Lucía megbotlott, és kinyújtott kézzel Magdalénához lépett.
-Anya.
A szó felkészületlenül hangzott el.
Magdalena felvette, és a válla fölött Mateóra nézett.
Könnyes szemekkel mosolygott.
Azon az estén, vissza a ranchra, Magdalena gondosan elrakta a ruhát. A láda alján megtalálta a portrét, amit Rodrigo küldött neki.
Egy pillanatig fogta, majd bedobta a tűzbe.
A hálószobából Tomás megkért, hogy menjek el és hallgassam meg az apja dalát.
Magdalena becsukta az üres csomagtartót és elment.
Lucia mezítláb, a babával a hóna alatt várta az ajtóban.
A lány megfogta a kezét, és a helyére vezette.
