Amikor Jacinta már fájdalom nélkül tudott járni, felfedezte a könyvtárat. Mateót könyvelési könyvek, térképek és levelek között találta.

– Úgy tűnik, inváziót tervez – jegyezte meg a nő.

– Még rosszabb. Egy somerseti birtok könyvelését próbálom megérteni.

Jacinta ránézett az egyik oldalra.

—A főnöke kétszer is hozzáadott 300 fontot, és elfelejtette levonni a gabonaszállítás költségeit.

Mateo áttekintette a műveletet.

—Igazad van.

– Jorge kirúgta a családunk könyvelőjét. Négy évig őriztem a könyvelését, hogy ne fogyjon el a szén vagy az élelmiszer.

Mateo odatolt hozzá egy széket, és tollat ​​nyújtott neki.

– Akkor szükségem van a segítségedre.

Nem úgy bánt vele, mint egy rokkanttal. Felelősséget adott neki.

A következő két hónapban együtt dolgoztak. Jacinta számos ingatlanon szabálytalanságokat fedezett fel, és rájött, hogy egy munkavezető sikkasztotta a cornwalli erdőkből származó nyereség egy részét. Mateo fontos döntésekben kezdett konzultálni vele.

Visszanyerte a színt az arca, és már nem rándult össze minden alkalommal, amikor egy férfi lépett be az ajtón.

Felfedezett valami nyugtalanítót is: nem akart elmenni.

Egyik délután Doña Águeda ragaszkodott hozzá, hogy elvigye egy Bond Street-i szabóhoz.

– Egész életében nem hordhat szürkét – mondta az idős asszony. – Úgy néz ki, mint egy szomorú varjú.

Máté a Parlamentben volt, így a nőket egy kocsis és két gyalogos kísérte.

Jacinta épp kiszállt a hintóból, amikor egy hangot hallott maga mögött.

– Nézd, ki él most úgy, mint egy hercegnő!

Jorge volt az.

A kabátja piszkos volt, a szakálla ápolatlan, és gin szaga terjengett körülötte. Jacinta hátrált, amíg a falnak nem ütközött.

– Nem szabadna a közelembe gyere.

– A herceg elvette a házamat és a lovaimat.

– Elvesztetted őket.

Jorge megragadta a karját.

– Bemész a lakhelyére, és hozol nekem ékszereket, ezüstöt vagy bármit, amit el tudok adni. Mindennel tartozol nekem.

A félelem megbénította Jacintát. Egy pillanatra újra úgy érezte magát, mint a lány a lépcsőn.

Aztán meglátta a kirakatokat, Mateo hintóját és a zöld ruhát, amelyet a szabónő mutogatott az üveg mögött.

Az az élet már nem Jorgé volt.

–Engedd el.

Mateo éppen átkelt az úton. Egy parlamenti ülésszakról távozott, miután egyik emberétől figyelmeztetést kapott. Arcán szörnyű düh tükröződött.

Jorge megpróbálta Jacintát egy sikátorba vonszolni.

De a lány felhagyott az ellenállással, odalépett hozzá, és sarkával a lábába vágta a kezét. Jorge felsikoltott, és elengedte.

Jacinta félreállt. Nem futott Mateo felé, és nem is keresett menedéket mögötte.

Szemben állt a mostohatestvérével.

– Nem birtokolsz engem.

– Jacinta, én vagyok a családod.

– A családom meghalt, amikor az örökségemet fogadásokra használtad, és úgy ajánlottál fel Hastingsnek, mint egy kancát. Mateo nem tett tönkre téged. Te magad tetted.

Jorge körülnézett, megalázva az emberek láttán, akik megálltak nézelődni.

-Nincs semmim.

– Akkor majd megtudod, mit éreztem minden este a tetőd alatt.

Matthew közelebb lépett, de nem avatkozott közbe. Megértette, hogy ezt a csatát neki kell megvívnia.

Jorge megpróbált elmenekülni, de két rendőr megállította az utca végén.

– Mi történik? – kérdezte Jácint.

Mateo elővett egy dokumentumot.

– A könyvvizsgálat ma reggel befejeződött. A mostohatestvéred nemcsak elköltötte a pénzedet. Meghamisította apád aláírását, és eladott egy ingatlant, amely jogilag a tiéd volt. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Jorge elsápadt.

– Megígérted, hogy nem hajtod be az adósságaimat!

– És megtartottam az ígéretemet – felelte Mateo. – De soha nem ígértem, hogy eltussolom a bűneidet.

Az igazi sokk még aznap délután ért. Az ügyvédek tájékoztatták Jacintát, hogy örökségének jelentős részét apja korábbi könyvelője egy vagyonkezelői alapba rejtette. A férfi Jorge-ra gyanakodott, és addig őrizte a pénzt, amíg a nő ki nem szabadult az irányítása alól.

Jácinta már nem volt szegény.

Mateo anyagi segítségére sem volt szüksége.

Azon az estén a könyvtárban találta, a kiégetlen kandalló előtt állva.

„Most már maga választhatja meg a jövőjét anélkül, hogy bárkitől függne” – mondta. „Az ügyvédem elkészíti a dokumentumokat a vagyonkezelői alap átruházásához. Vehet házat, utazhat, vagy akár a saját földjét is kezelheti.”

– Nem megyek Cornwallba.

Mateo arca megkeményedett.

– Értem. Ha el akarsz távolodni ettől a családtól, elintézem…

– Én sem akarok eltávolodni.

Néma maradt.

Jácinta megállt előtte.

„Amikor találkozott velem, nem volt pénzem, hírnevem és hatalmam. Most vagyonom van, és ott élhetek, ahol akarok. Ezért kell megértetnie vele, hogy a döntésem nem hálából fakad.”

– Milyen döntés?

– Itt akarok maradni.

– A társadalom nem fogad el egyetlen nőt sem, aki határozatlan ideig a házamban él.

– Nem mondtam, hogy a vendéged akarok lenni.

Matthew úgy nézett rá, mintha minden érve szertefoszlott volna.

– Jacinta, nem akarom, hogy kötelesnek érezd magad…

– Ne szervezd tovább az életemet. Kérdezd meg, mit akarok.

Mély lélegzetet vett.

– Mit akarsz?

– Egy partner, aki tiszteletben tartja az intelligenciámat. Egy otthon, ahol egy csukott ajtó nem ijeszt meg. Dolgozni akarok ezeken a lehetetlen számításokon, és vitatkozni Doña Águedával a függönyök színéről.

– És mi lesz velem?

Jácinta megfogta a kezét.

– Jobban szeretlek, mint azt valaha is gondoltam volna, hogy egy férfit szeretni tudok.