Barragán dühösen meredt rá.

—Ne feledd, ki fizeti az irodádat.

Tomás Cárdenas mély levegőt vett.

Évek óta most először nem sütötte le a szemét.

– És emlékszel, hogy az egész város hallotta, amikor beismerted, hogy egy versenyző adósságát kezeled, miközben megváltoztatod a verseny szabályait.

Barragán arckifejezése megváltozott.

Perla nem várt tovább.

Lefeküdt a takaróra, és a Sharps-ot a vállához támasztotta.

1000 méter magasan a fehérség csak egy fehér foltnak tűnt a forró levegőben.

Nem fújt a szél a közelében.

De a gerinc felett egy porfelhő szállt lassan.

Balról jobbra.

Perla lehunyta a szemét.

Hallotta Guillermo hangját.

„Ürítsd ki a fejed.”

Kinyitotta a szemét.

Nem a célpontra célzott, hanem egy abszurdnak tűnő, tőle távoli térre.

Pihenő.

Várjon.

Lövés.

A puska dördült.

Majdnem 3 másodpercig semmi sem történt.

Aztán egy fémes hang hallatszott a hegy felől.

Természetesen.

Mély.

Félreérthetetlen.

A fehér felszerelésért felelős férfi felvonta a sárga zászlót.

Hatás.

Perla felállt.

Barragán sápadt volt.

– Azt mondtad, lelősz, hogy eltörd a nyakkendőt – emlékeztette a lány.

A völgyben minden szem felé fordult.

És Silvestre Barragán most először látszott úgy, bárcsak soha nem szervezte volna meg azt a versenyt.

3. RÉSZ
Barragán néhány másodpercig mozdulatlan maradt.

Körülötte olyan férfiak álltak, akik évek óta kértek tőle kölcsönt, értékük alatt adták el az állatokat, vagy földeket adtak át, hogy fedezzék a soha véget nem érőnek tűnő kamatot.

Ott voltak az alkalmazottai is.

A gyalogjai.

A bankja vezetője.

A biztos, akit nyilvánosan megalázott.

És mindannyian hallottak valamit, amit Barragán mindig is szívesen tartott pletykaként: hogy Perla adóssága, a verseny, sőt még a föld is, ahol lövöldöztek, mind ugyanazon kis birodalom részei.

Silvestre felemelte a puskáját egy céltávcsővel.

-Nagyon jó.

Másképp csengett a hangja.

Már nem az a férfi irányított egy pártot.

Olyan valaki képe volt, akit csapdába ejtett a saját ígérete.

Perla hátralépett, hogy szabaddá tegye a pozícióját.

— Ugyanazok a feltételek.

– Nem kell elmagyaráznod nekem a szabályokat.

Barragán a porba feküdt.

A puskát a vállához emelte.

A fegyvere lenyűgöző volt. Kifejezetten neki készítették. A távcső többe került, mint amennyit sok Saint Lucia-i család keresett több év alatt.

De a hőség a felnagyított képet hullámzó masszává változtatta.

Silvestre megpróbálta kijavítani magát.

Alig mozdította a puskát.

Újra ránézett.

Várjon.

Perla elégedettség nélkül figyelte.

Nem akartam megalázva látni.

Csak 800 pesóra volt szükségem.

Meg kellett tartania a házat, ahol 30 évig lakott.

Szüksége volt arra, hogy a Guillermo által ültetett fák tovább nőjenek azon a földön, amely még mindig a vezetéknevét viselte.

Barragán megkönnyebbülten felsóhajtott.

Izzadság csorgott le a halántékán.

30 másodperc telt el.

1 perc múlva.

A tömeg nem csapott zajt.

Az ujja megállapodott a ravaszon.

Abban a pillanatban egy forró áramlat szelte át a síkságot.

Könnyű volt.

Szinte lehetetlen érezni.

Perla észrevette az ujja anyagán.

Barragánnak is éreznie kellett ezt.

De nem várt.

Lövés.

A hang eljutott a sziklákig.

Mindenki a zászlót kereste.

Semmi.

A fehérért felelős személy ellenőrizte.

Aztán keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt.

Sikertelen.

2 másodpercig teljes csend volt.

Illés felemelte a botját.

—Perla Molina nyert!

Valaki tapsolni kezdett.

Aztán egy másik.

Aztán tucatnyi.

A zaj addig erősödött, amíg be nem töltötte a síkságot.

Julián Pardo az elsők között vette le a kalapját.

Perla egyszerűen kinyitotta a puskája töltényűrét, és ellenőrizte, hogy üres-e.

Barragán porosan feltápászkodott.

– Annak az utolsó lövésnek nem kellett volna számítania.

A taps elült.

A biztos ránézett.

-Mert?

-Idő.

Tamás elővette az óráját.

– Soha nem szabott határt a döntőre nézve.

– Aztán a célpont. Talán eltévedt.

Julian szárazon felnevetett.

– Mindannyian ugyanarra a célra lőttünk.

Barragán megszorította a puskát.

– Majd én eldöntöm, hogy odaadom-e a pénzem.

Perla rámeredt.

-Nem.

Silvestre meglepettnek tűnt.

– Mit mondott?

– Azt mondtam, hogy ez nem az ő döntése.

Perla a regisztrációs asztalra mutatott.

– Feladtad a hirdetést. Beszedted a jegyek árát. A nyereményt egy ládába tetted a tanúk előtt. A biztos feljegyezte az eredményeket.

Tamás bólintott.

– Így is volt.

Perla folytatta:

– Ha most nem hajlandó fizetni, akkor nem a célzásról fogunk beszélni. A csalásról fogunk.

A morajlás felerősödött.

Barragán körülnézett.

A hatalma mindig azon múlott, hogy mindenki higgye, egyedül van előtte.

Egy farmer félhet tőle.

Egy özvegy félhet tőle.

Egy eladósodott kereskedő félhet tőle.

De az, hogy 200 ember nézte egyszerre, az egészen más tészta volt.

Silvestre a biztosra mutatott.

– Nyisd ki a dobozt.

Tamás elvette a kulcsot.

Benne összesen 1000 peso értékű bankjegyek és érmék voltak.

Mindenki előtt megszámolta az összeget.

Aztán egy vászonzsákba tette a pénzt.

Odaadta Perlának.

Néhány másodpercig fogta a táskát.

Kevesebbet nyomott, mint képzeltem.

2 év félelem.

2 éve számolom a filléreket.

Két éven át azon tűnődött, vajon mikor érkezik valaki papírokkal, és mondja neki, hogy hagyja el az egyetlen házat, amit az övéként érzett.

És mindez elfért egy kis táskában.

Barragán közeledett.

– Élvezd ki, amíg lehet.

Perla figyelte őt.

– Fenyegetésről van szó?