„Ez tény. Megszégyenítettél a völgy előtt. Holnap senki sem fogja megvenni a termésedet. Senki sem fogja elszállítani a gabonádat. Egyetlen bolt sem fogja átvenni a termékeidet.”

Többen hallgatták.

Elias dühösen előrelépett, de Perla felemelte a kezét.

– Hadd beszéljen.

Barragán elmosolyodott.

„Kifizetheted az adósságodat. Ez nem jelenti azt, hogy túlélhetsz itt.”

Aztán valami olyasmi történt, amire Silvestre nem számított.

Julián Pardo közeledett.

– Megvenném a búzáját.

Barragán elfordította a fejét.

– Nem lakik itt.

–Ismerek Saltillóban olyan embereket, akik vásárolnak.

Egy férfi a tömegben felemelte a hangját.

– Tíz zsákot el tudok vinni.

Mateo Salinas volt az, két szekér tulajdonosa.

Aztán megszólalt egy másik személy.

– Az üzletem továbbra is felvásárolja az almáitokat.

Barragán a kereskedőre nézett.

– Gondold meg alaposan, Esteban.

– Már 11 éve gondolkodom rajta.

Egy nő a csoportból felkiáltott:

– Már azelőtt is veszek tőled tojást, hogy a városba jöttél volna.

Volt némi nevetés.

Barragán hátrált egy lépést.

Perla ekkor értette meg, hogy aznap délután az igazi változás nem a pénz volt.

A nyeremény megmentené a vagyonát.

De valami más is eltört.

Félelem.

Nem tűnt el teljesen.

A félelem ritkán múlik el egy nap alatt.

De most először repedés lett rajta.

Perla eltette a puskát.

– Biztos úr, a bankba akarok menni.

Tamás a napba nézett.

– A vezető valószínűleg már bezárt.

Egy ideges hang szólt közbe mögöttük.

-Még nem.

Ramón Vélez volt, a bank adminisztrátora.

Barragán hirtelen megfordult.

—Ramón.

A férfi nagyot nyelt.

Évekig Silvestre közvetett utasításait követve írt alá dokumentumokat.

De ő is tanúja volt mindennek.

– Tudunk segíteni.

Perla felmászott a kocsijára.

Elias el akart kísérni.

– Mehetek egyedül.

– Tudom – felelte az öregember. – Ezért akarok elkísérni.

20 perc múlva megérkeztek a bankba.

Ramón kinyitotta az irodát.

Perla 800 pesót tett az asztalra.

– Ki akarom fizetni a teljes adósságot.

A menedzser megszámolta a pénzt.

Elővette az eredeti váltót.

Perla észrevette Guillermo aláírását alul.

A dalszöveg váratlan fájdalmat okozott neki.

Ez az adósság már Vilmos életében elkezdődött.

Pénzt kértek a kút javítására és magvak vásárlására egy rossz évszak után.

Aztán megbetegedett.

Perla újratárgyalt.

Aztán jött az érdeklődés.

Felárak.

Új körülmények.

– Itt 800 peso van – mondta Ramón.

– Ennyivel tartozom.

A férfi habozott.

—Az adminisztrációért további 90 forintos díjat számítunk fel.

Perla felnézett.

– A birtokomban lévő példányban nem szerepel.

A menedzser elsápadt.

Illés mindkét kezét a botjára tette.

– Fiatalember, gondolja meg nagyon alaposan, mit fog most mondani.

Ramón kinyitott egy másik könyvet.

Dokumentumokat vizsgált át.

Végül becsukta a mappát.

– Igazad van. Ez a pozíció nem helyénvaló.

Elvett egy bélyeget.

Rákényszerítette a váltóra.

FIZETETT.

A bélyeg hangja a papíron fontosabb volt Perla számára, mint bármelyik lövése.

– Kérek egy példányt.

-Természetesen.

– És szeretném a dokumentumot, amely kimondja, hogy az ingatlan mentes a garancia alól.

Ramón visszanézett az ablakra.

Barragán kint volt.

Lóháton érkezett.

A bank előtt állt és figyelt.

– Ramón – kiáltotta az utcáról – Gyere ki!

A menedzser nem mozdult.

– Először is ezt fejezem be.

Silvestre belépett.

– Nem kértem engedélyt.

Tomás Cárdenas jelent meg mögötte.

A biztos követte a csoportot.

– És neki sincs szüksége sajátra a munkájához.

Barragán keserűen felnevetett.

– Most már mindenki bátornak érzi magát?

Tamás így válaszolt:

– Nem. Most már mindannyian fáradtak vagyunk.

Silvestre átnézte a dokumentumokat.

– Annak a kölcsönnek feltételei vannak.

Perla letette a példányát az asztalra.

– Olvastam őket.

Barragán elvette a papírt.

Keresett egy záradékot.

Semmit sem talált.

Ramón végül átadta Perlának a nyugtát és a szabadon bocsátó okmányt.

– A telek teljes egészében ki van fizetve.

Perla elvette a papírokat.

Barragán olyan közel ért, hogy Elías a botjával a padlóra csapódott.

– Egyetlen lépést sem többet.

Silvestre az öregemberre nézett.

– El fogják felejteni ezt az egészet.

Illés lassan tagadta.

– Ez a baj az olyan férfiakkal, mint te. Azt hiszik, az emberek azért felejtenek, mert hallgatnak.

Perla eltette a dokumentumokat.

– Nem azért jöttem, hogy elpusztítsam, Don Silvestre.

Barragán gyanakodva nézett rá.

– Csak azért jöttem, hogy megtartsam, ami az enyém.

Elment.

A délutáni fény már aranylóan ragyogott.

Többen gyűltek össze a bank előtt.

Senki sem sikított.

Senki sem sértegette Barragánt.

Egyszerűen csak nézték, ahogy Perla a kocsijához sétál.

Elias elkezdte kefélni a lovat, miközben a lány elrendezte a táskát a maradék 200 pesóval.

– Mit fogsz ezzel csinálni?

Perla néhány másodpercig gondolkodott.

– Javítsd meg a tetőt.

— Nagyon izgalmas.

– És talán vehetnék még egy tehenet.

Elias elmosolyodott.

– Ez jobban hangzik.

Perla az ülés alá rögzítette a Sharpokat.

Julián Pardo megjelent, mielőtt elment.

– Holnap Saltillóba megyek.

-Jó utat!

Előhúzott egy gyűrött kártyát.

– Ismerek egy kereskedőt, aki gyümölcsöt vesz. Ha a gyümölcsöse annyit terem, amennyit állítanak, írj neki.

Perla elvette a kártyát.

-Köszönöm.

Julian a puskatokjára nézett.

– Jövőre újra versenyzel?

Perla majdnem elmosolyodott.

– Remélem, ezt nem kell tennem.

A lövöldöző hangosan felnevetett.

– Ezt reméltem hallani.