2. RÉSZ: Eljöttek a húsvéti vacsorára, hogy végignézzék, ahogy elbukok – aztán megtudták, kinek a neve alapozta meg a vagyonukat

Furcsa nyugtalanság futott végig a szobán.

Tanulmányoztam az arcát.

„Mikor?” – kérdeztem.

Idősebbnek látszott, mint amikor megérkezett.

„Sok évvel ezelőtt.”

“Hány?”

„Majdnem húsz.”

Harmincöt éves voltam. Húsz évvel korábban még tinédzser voltam.

“Ahol?”

„Egy madridi finanszírozási konferencián.”

„Apám ritkán vett részt konferenciákon.”

„Részt vett azon.”

Valami a modorában arra késztetett, hogy letegyem a villát.

„Mit nem mondasz?”

Beatriz türelmetlensége visszatért. „Ignacio, ez már nevetségessé válik.”

Nem törődött vele.

– Apáddal beszéltünk a Mendoza Logisticsról – mondta. – A cég akkoriban kisebb volt. Két regionális szállítmányozót szerettünk volna megvásárolni.

„Emlékszem arra a felvásárlásra” – mondta Rafael. „Majdnem megduplázta az útvonalainkat.”

Ignác bólintott.

„A hagyományos finanszírozás nehézkes volt. Az apád bemutatott minket egy magánhitelezőnek.”

Gondolataim gyorsan cikáztak.

Apám részletes feljegyzéseket vezetett. Halála után sokat átnéztem közülük. Évekkel a Saint Cecilia alapítvány előtt is voltak utalások a Mendoza Logisticsra, de feltételeztem, hogy ezek közönséges piaci jegyzetek.

„Befektetett?” – kérdeztem.

„Nem közvetlenül.”

– Akkor miért segítesz?

Ignacio Alejandróra nézett.

„Egy ígéret miatt.”

Alejandro összevonta a szemöldökét. – Milyen ígéret?

Apja arca elkomorult.

„Ez nem a megfelelő időpont.”

Keserű nevetés szökött ki a torkomon. „Eljöttél hozzám, az asztalomnál ettél, és végighallgattad, ahogy pénzügyi megállapodásokat magyaráztam a családodnak, amiket már évekkel ezelőtt meg kellett volna értenie. Azt hiszem, a megfelelő idő már régen elmúlt.”

– Elena – mondta Ignacio –, apád megkért, hogy soha ne beszéljek róla veled.

A szoba mintha megdőlt volna.

„Az apám már nyolc éve halott.”

„Tudom.”

„És megtartottad a titkát, miközben hagytad, hogy a családod kigúnyolja?”

Fájdalom suhant át Ignacio arcán.

„Nem értettem, mit mond Beatriz.”

„Elég gyakran voltál jelen.”

Lesütötte a szemét.

„Igazad van.”

Beatriz közöttünk nézett. „Milyen titok?”

Ignacio hallgatott.

Alejandro odahajolt hozzá. „Mondd el.”

Egy pillanatra ugyanazt a küzdelmet láttam Ignacióban, amit egykor a fiában: a hűség küzd az igazsággal, a szokás a felelősséggel.

Aztán hátratolta a székét.

„Szükségem van egy kis levegőre.”

Felállt és kilépett a terasz ajtaján.

Beatriz utána szólt, de a férfi nem fordult meg.

Másodpercekig senki sem mozdult.

Aztán felkeltem.

Alejandro is felállt.

– Megyek – mondta.

“Nem.”

„Elena…”

„Ismerte az apámat.”

A szavak élesebben jöttek ki, mint szerettem volna.

Alejandro bólintott, és újra leült.

Ignacio kint állt a szökőkút mellett, mindkét kezét zsebre dugva. Lehűlt a délután, és a ciprusfák árnyékai végignyúltak a gyepen.

Pár méterre megálltam.

„Apám kapcsolatban állt a családoddal, mielőtt megismerkedtem Alejandróval?”

“Igen.”

“Hogyan?”

A vízbe bámult.

„Olyan módokon, amiket sosem értettem teljesen.”

„Ez nem válasz.”

“Nem.”

Szembefordult velem.

„Az apád a madridi konferencia után keresett meg. Azt mondta, tanulmányozta a cégünket, és úgy véli, hogy fontossá válhat, ha nem próbálunk gyorsabban növekedni, mint ahogy azt a pénzügyeink lehetővé teszik.”

„Ez rá hasonlít.”

„Egyenletes volt. Azonnal megutáltam.”

Akaratom ellenére majdnem elmosolyodtam.

„Olyan hatással volt az emberekre.”

Ignacio szája halványan megmozdult, de a kifejezés eltűnt.

„Idővel tanácsadó lett. Nem hivatalosan. Bemutatta a hitelezőket, áttekintette a szerződéseket, és óva intett minket egy olyan partnerségtől, amely tönkretette volna a céget.”

“Miért?”

– Ezt már sokszor megkérdeztem tőle.

“És?”

„Azt mondta, hogy törleszti az adósságát.”

Hideg futott végig rajtam.

„Kinek?”

„Sosem mondta.”

A szökőkút suttogott közöttünk.

„Ismerte Alejandrót?” – kérdeztem.

„Nem jól. Alejandro akkoriban külföldön tanult.”

– De tudott róla.

“Igen.”

Arra gondoltam, ahogy apám alkalmanként kérdéseket tesz fel Alejandróról, amikor először randizni kezdtünk. Akkoriban azt feltételeztem, hogy csak védelmezően viselkedik.

Mit épít a családja?

Miről hiszi, hogy az övé?

Kivé válik, amikor bizonytalan?

Csúfoltam, amiért úgy beszélt, mint egy befektető.

Mosolygott és témát váltott.

„Apám bátorította a kapcsolatot?” – kérdeztem.

Ignacio habozott.

Ez a habozás jobban megijesztett, mint bármilyen válasz.

– Tudta, hogy jártok – mondta.

„Nem ezt kérdeztem.”

„Nem. Nem bátorította.”

Visszanéztem az étkező ablakaira.

Alejandro az asztalnál ült, lehajtotta a fejét, miközben Sofia halkan beszélt mellette. Beatriz a kertbe bámult, láthatóan próbált olvasni a szánkról.

„Milyen ígéretet kért tőled apám, hogy tartsd be?”

Ignacio az arcát dörzsölte az egyik kezével.

„Miután megbetegedett, megkért, hogy védjek meg bizonyos dokumentumokat.”

„Milyen dokumentumok?”

„Azt mondta, hogy a cégünkbe történő befektetés jövőbeli tulajdonjogával kapcsolatosak.”

„A Szent Cecília alap?”

„Valami korábbit.”

Kutattam az emlékezetemben.

Apám irataiban tucatnyi holdingtársaság, tröszt és különleges célú alap szerepelt. Éveket töltöttem a rendszerezésükkel, de a legrégebbi anyagok nagy részét külső jogi tanácsadó digitális archívumba helyezte.

„Milyen tulajdonjog?”

„Nem tudom. Adott nekem egy lezárt borítékot, és azt mondta, hogy ne bontsam fel, hacsak két dolog nem történik.”

Felgyorsult a pulzusom.

„Milyen dolgokat?”

„Vagy a Mendoza Logistics-et eladták…”

Szünetet tartott.

„Vagy elváltatok Alejandroval.”

Mögöttünk egy tányér csörömpölt az ebédlőben.

Mereven bámultam rá.

„Nyolc éve kaptál egy borítékot az apámtól?”

“Igen.”

– És nem szóltál semmit, amikor elváltunk?

„Nem tudtam, hogy a válást ilyen gyorsan lezárják.”

„Tizennyolc hónapig tartott.”

Szégyen suhant át az arcán.

„Folyton halogattam. Talán nem akartam tudni, mi van belül.”

„Hol van?”

„A dolgozószobámban.”

„El kellett volna hoznod.”

„Megtettem.”

Nem szóltam semmit.

Ignacio benyúlt a kabátja alá.

Előhúzott egy hosszú, krémszínű borítékot, amelynek sarkai kissé megkoptak. Apám kézírása terült szét az elején.