1. RÉSZ
Jacinta Fuentes bátyja ököllel az asztalra csapott, és bejelentette, hogy kidobja apjuk farmjáról, ha nem írja alá hajnalig. Armando feleségével és egy összehajtott meghatalmazással a zsebében érkezett La Noriába. Szerinte egy egyedülálló nő nem tud 410 szarvasmarhát eltartani, nem tud kifizetni az előző ciklus adósságát, sőt, még a chihuahuai vevőkkel sem tárgyalni.
– Apa rád hagyta a takarmányboltot, és rám ezt a ranchot – felelte Jacinta – Nem fogom neked odaadni azt, amit nem tudsz megkeresni.
„Földet adott neked, mert beteg volt, te pedig összekeverted valaki mással. Írj alá 40% felett, vagy jogilag alkalmatlannak nyilváníttatlak a gazdálkodásra.”
Armando az asztalra dobta a dokumentumot. A felesége úgy mosolygott, mintha már a nagy ház függönyeit választaná. Jacinta hozzá sem nyúlt a papírhoz. Megtanulta, hogy minden záradékot átnézzen, mióta a tüdőgyulladástól legyengült apja elfogadott egy kölcsönt, amit Armando kényelmesen összefoglalt neki, és ami majdnem La Noriába került nekik.
– Tűnj el a házamból.
Armando elment, megígérve, hogy ügyvéddel tér vissza. Ahogy leszállt az este, megérkezett Mateo Ríos, 96 ökör tulajdonosa, akik hat kilométerre lévő bérelt földön legelésztek. Jacinta négy éve ismerte. Megosztották egymással rodeókat, aszályokat, és kézfogással pecsételtek meg üzleteket. Még soha nem látta, hogy bármitől is félne.
Jacinta már nem az a szerencsétlen asszony volt, akit a bátyja leírt. Apja halála óta visszaszerzett két legelőt, újratárgyalta a kölcsönt, és minden munkást foglalkoztatott a száraz évszakban. Mindazonáltal több nagynénje is támogatta Armandót, mert helytelennek tartották, hogy egy 32 éves nő egyedül éljen, parancsokat adjon a cowboyoknak, és elutasítsa az előnyös házasságokat. Ez a családi nyomás jobban fájt, mint a jogi fenyegetés: meg akarták büntetni, amiért nem engedelmeskedett a számára választott sorsnak.
Azon az estén a kalapját az asztalon hagyta, egy beszállási hirdetményt tett mellé, és a fára szegezte a szemét.
– Taníts meg olvasni.
Jacinta egy mosolyra várt, ami viccé változtatja a dolgot. Nem jött.
–Meg tudom számolni a szarvasmarhákat, felismerem a vidék összes márkáját, és szóról szóra megjegyzem az üzletet. De egy mondatot sem tudok elolvasni. Még a nevemet sem tudom leírni.
Valaki megtévesztett téged?
– Nem hiszem, hogy így lenne. Ezt nem bírom tovább elviselni: a nem tudást.
A közlemény tartalmazta a feltételeket, amelyek alapján a bikákat Ciudad Juárezbe küldheti. Addig csak egyetlen alkalmazott vagy vevő olvasta el. Mateo belefáradt abba, hogy mások szavai alá keresztet húzzon.
– Miért pont én?
– Mert úgy magyarázol el dolgokat, hogy senki sem érezze magát haszontalannak. És mert benned bízom, nem az egész völgyben.
Arra kérte, hogy a titok ne távozzon az asztaltól. Jacinta megígérte. Megegyeztek, hogy kedden és pénteken vacsora után tanulnak; Jacinta pedig azzal hálálja meg, hogy segít neki az őszi összejövetelen.
Jacinta egy tiszta papírlapot tett elé.
– Kezdj egy olyan szóval, amit soha nem fogsz elfelejteni.
Mateo úgy tartotta a ceruzát, mintha egy túl kicsi tű lenne a kezéhez. Több percig is eltartott. A betűk nagyok, ferdék és felfelé dőlve jöttek ki. Amikor elhúzta a kezét, Jacinta érezte, hogy valami szorítja a mellkasát: azt írta, hogy JACINTA.
– Senki sem betűzte le neked – mormolta.
– Olyan szót kértél, amit nem tudtam elfelejteni.
A következő foglalkozásokon nem használtak gyerekkönyveket. Jacinta listákat készített sóról, drótról, kávéról, borjúról, mérlegről és karámról. Mateo lassan tanult, de fenomenális memóriája volt. Miután meghallotta a 40 szót, ugyanabban a sorrendben tudta ismételni őket. Jacintának meg kellett változtatnia a mondatokat, hogy rákényszerítse őt az olvasásra a szavalás helyett.
Azt mondta neki, hogy az édesanyja tanította meg neki az ábécé egy részét, mielőtt meghalt, amikor 7 éves volt. 9 évesen az apja lovak gondozásával bízta meg. Felnőttként szégyellte, ha általános iskolás gyerekek mellett kell ülnie.
– Attól, hogy nem ismered a betűidet, még nem leszel kevésbé intelligens – mondta Jacinta. – Csak nyitva hagy egy ajtót, hogy valaki más dönthessen helyetted.
– Ezért akarom én magam kinyitni.
A 2. hét végére Mateo már képes volt leírni a MATEO RÍOS nevet. Sokáig nézte a nevét.
– Ez fog a papírjaimra kerülni a kereszt helyett.
Senki sem látta Armandót a nyitott ablak mögött. Visszajött a meghatalmazásért, de ott maradt, hogy meghallgassa őket. Amikor a karámhoz mentek, bement, felvett egy gyűrött papírdarabot, és elolvasta Jacinta nevét az esetlen betűk között. Aztán megértette Mateo titkát, és elmosolyodott.
– Már találtam is egy módot, hogy elvegyem a ranchot tőlük – suttogta.
Bíznál valakiben, miután meghallottad ezt a fenyegetést? Kommentelj, oszd meg, és a 2. részt keresd meg a hozzászólásokban, mielőtt ítélkezel.
2. RÉSZ
Armando kezdte a pletykákkal. A boltban azt mondta, hogy Mateo udvarol Jacintának, hogy vegye át La Noria irányítását, és hogy a nő, mivel kétségbeesetten szeretné megtartani a ranchot, bármelyik férfit elfogadná. Mateót tudatlan farmmunkásként írta le, aki farmernek tetteti magát. A hazugság előbb eljutott a karámokhoz, mint bármelyikük.
