„Taníts meg olvasni” – kérte a cowboy… Az első szó pedig, amit leírt, a nő neve volt.

A boltban Armando letett egy nyugtát Mateo elé, és követelte, hogy olvassa fel hangosan négy vásárló előtt. Amikor Mateo nem volt hajlandó átvenni az újságot, Armando hangosan felnevetett, és elárulta, hogy ez a „nagyszerű tulajdonos” nem tud olvasni. Senki sem nevetett. Celso, az alkalmazott, még Armandót is kijavította, mert nyolc zsákért próbált számlát kérni, miközben csak hatot szállított ki. Mateo emlékezetből számolva rájött a csalásra, kifizette a helyes összeget, és méltóságával épségben távozott. Ennek ellenére úgy érezte magát a délután során, mintha átverték volna a bevásárlóközpontban.

– Most már érted, miért akartam ezt a pillanatot választani – mondta Jacintának aznap este.

– Igen. És megesküszöm, hogy egy szó sem jön ki a számon.

Az ígéret, melyet a károk láttán megismételtek, sokkal fájdalmasabbá tette a hetekkel később történteket.

Egyik reggel Armando meglátogatta Mateo legelőjét egy szerződéssel.

– Jacinta emelni akarja a lakbéredet. Írd alá most, és gondoskodom róla, hogy betartsa az előző árat.

Mateo eltette a papírt anélkül, hogy megjelölte volna.

– Először elolvasom.

– Mióta?

A gúnyos hangnem megerősítette, hogy Armando ismeri a titkát. Mateo nem reagált. Aznap este megmutatta a szerződést Jacintának. Nem megújításról volt szó: 84 ökröt adott Armandónak egy nem létező adósság fedezetéül.

– Azt akarja elhitetni velünk, hogy a másik elárul minket – mondta Jacinta.

– Akkor ne adjuk meg neki az elégtételt.

Folytatták a leckéket. Mateo csak a „bikák” szót találta egy árlistában, és elolvasta a mellette lévő ábrát. Egy másik napon észrevette, hogy Jacinta jószágai közül több is túl gyorsan hagyja el az itatóvályút. Megvizsgálta a vizet, és olyan sókoncentrációt fedezett fel benne, amely csökkenthette volna a szarvasmarhák súlyát. A nő bekerítette a területet, és ezzel jelentős összeget megspórolt az eladásból.

– Fizetnem kellene ezért.

– Minden kedden és pénteken fizetsz nekem.

A kapcsolat már nem tűnt szomszédok közötti adósságnak. Egyik este, tanulás után, Mateo bevallotta, hogy egy falusi tanár is taníthatta volna őt.

–Azért választottalak, mert itt akartam lenni veled. Négy éve keresem az okokat, hogy miért ne mondjam ki.

Jacinta emlékezett rá, kiket akart a családja a helyére választani, és hogy Mateo sosem próbált uralkodni rajta.

–Én is ugyanilyen régóta várok arra, hogy abbahagyd az okok keresését.

Először megcsókolta. Nem jelentettek be semmit, de Ezequiel, La Noria öreg elöljárója észrevette, hogy az órák egyre később érnek véget.

A konfliktus a szállítás előtti megbeszélésen robbant ki. Kevés volt a marhaszállító ketrec, és hat termelő versengett a kezdeti helyekért. Jacinta megegyezett, hogy La Noria fedezi a késedelmet, ha a kisebb földbirtokosok időben el tudnak indulni. Mateo helyet biztosított 96 bikájának.

Armando megpróbált leülni a Fuentes család képviselőjeként, de Jacinta ragaszkodott hozzá, hogy jegyzőkönyvbe vegyék: nincs semmilyen tisztsége a La Noriánál. Azt válaszolta, hogy egy tisztességes nővér nem alázná meg nyilvánosan a saját vér szerinti embereit. Jacinta nem mozdult. Az igazgató megerősítette, hogy az engedélyek, a bélyegzővas-regisztráció és a számlák mind az ő nevére szólnak. Armando hátul helyet foglalt, forrongva a dühtől, mint aki épp most veszítette el tekintélyét azok előtt a férfiak előtt, akiket remélt lenyűgözni.

A vezető új szabályokat adott át a súlyra és az órákra vonatkozóan. Jacinta éppen a veszteségeket számolgatta, amikor gondolkodás nélkül átnyújtott egy példányt Mateónak.

—Olvasd le a változást a skálán.

A csend arra késztette, hogy felemelje a fejét. Mateo tartotta a papírlapot, amíg mindenki várt. Visszautasíthatta volna, de elkezdte. Lassan olvasott, megállva a hosszú szavak előtt, és hiba nélkül befejezte.

– Hűha, a néma ember megtanult írni és olvasni – mondta Armando az ajtóból. – Nemrég keresztet húzott a nevére.

Jácinta dühösen felállt.

– Öt héttel ezelőtt még a nevét sem tudta leírni, most pedig jobban érti ezt a szabályt, mint te.

Mateo elsápadt. Armando elmosolyodott: az előbb árulta el, mennyit tud, mióta, és ki tanította. A producerek kerülték a tekintetét.

Az irodán kívül Jacinta megpróbálta utolérni.

– Senki sem gúnyolt ki minket. Nincs ebben semmi szégyellnivaló.

– Folyton olyasmire válaszolsz, amit nem is kérdeztem.

– Csak meg akartalak védeni.

– Rád bíztam a jogot, hogy eldöntsd, ki és mikor tudhatja meg. Az, hogy büszke voltál rám, nem tette az enyémmé a titkodat.

A mondattól elállt a szava.

– Teljesítem a szállítmányt – tette hozzá. – De most már nincs mit mondanom, ami igaz lenne.

Kilenc napig semmi másról nem beszéltek, csak a szarvasmarhákról. Mateo segített összeterelni az állatokat, ahogy ígérte, de nem tért vissza az asztalhoz. Jacinta újra meg újra felidézte a hibáját, mígnem megértette: összekeverte a szégyenérzet hiányát az engedéllyel.

A szállítás előestéjén Armando több vevő előtt is megjelent egy újabb dokumentummal. Ezúttal egy Mateónak tulajdonított keresztet mutatott fel, és azt állította, hogy a 84 ökör már az övé egy lejárt tartozás miatt.

– Én ezt nem írtam alá – mondta Mateo.

– Itt van a bélyeged, és két tanúm is van – felelte Armando. – Ha felrakod azokat a jószágokat, lopásként jelentem.