1. RÉSZ
Amint föld hullott Illés koporsójára, a boltos elkezdte szétosztani a 10 gyermekét, mintha Magdaléna is halott lenne.

– Az idősebb lányok dolgozhatnak az Armenta-házban. Tomás az istállóba fog járni. Chihuahuában van egy hospice a kicsiknek.

Magdalena a mellkasához szorította a nyolc hónapos Guillermót. Körülötte a másik kilenc gyermek várakozott a nyitott sírnál.

– A gyerekeim velem jönnek vissza.

–Nem fogod őket tiszta büszkeséggel etetni.

Senki sem ellentmondott Don Laureanónak. A pap lesütötte a tekintetét. A 15 éves Sara megfogta a 14 éves Tomás kezét, mielőtt a fiú megtámadhatta volna a kereskedőt.

A Chihuahua hegyei között eldugott San Jacinto del Pinóban november azzal kezdődött, hogy dér borította be az itatóvályúkat. Elias vakbélgyulladásban halt meg, mielőtt orvoshoz vihették volna. Rosszul fedett házat, elzálogosított legelőt és 10 gyereket hagyott maga után, akik még mindig kérdezősködtek felőle.

A szomszédok kifizették a gyertyákat és a koporsót, és úgy tűnt, ezzel teljesítettnek tekintik a kötelezettségüket. Egyikük sem kérdezte meg, hogy reggeliztek-e a gyerekek, mielőtt munkát ajánlottak volna nekik.

Azon az estén Magdalena felszolgálta az utolsó bablevest. A bab a gyerekek tányérjába hullott; az övében csak víz maradt.

– Nem vagy éhes, anya?

Lassan ivott, hogy a 7 éves Sámuel ne lássa remegő száját.

– Már ettem, miközben főztem.

Aztán megszámolta a pénzérméit: 2 pesót, amit hajnalban kukoricára és sóra költött. Elias jegyzetfüzetében volt egy adósság, ami a tavasz beköszöntével esedékessé vált. Az udvaron kevesebb mint egy hétre való tűzifa.

Négy nappal később Laureano rajtakapta Tomást, amint engedély nélkül elvett egy zsák lisztet. Kilökte a folyosóról, és felemelte a kezét, amikor a fiú megpróbálta felszedni a lisztet a sárból.

– Anyukám két napja nem evett.

Egy hatalmas kéz állította meg a csapást. Damián Rojas volt az, az öszvérhajcsár, aki magasan az erdőben lakott, lovával és két bőrrel megrakott öszvérrel. Egy puma okozta sebhely húzódott az arcán. Lejött a faluba, hogy eladja portékáját, készleteket vásároljon, majd időnként hónapokra eltűnt.

„Engedjétek el” – mondta.

– Tőlem lop.

Damian egy érmét hagyott a pulton.

– Most már ki van fizetve.

Tomás vitte a lisztet. Nem kért többet. Alig hajtotta le a fejét, és máris futásnak eredt.

Útban a hegy felé Damian elhaladt a háza mellett. Látta, hogy Magdalena egy zöld rönköt aprít fel egy fejszével. Sara a csecsemőt tartotta a karjában; a kicsik szálkákat szedtek össze. Az asszony elhibázott egy ütést, homlokát a nyelére támasztotta, és továbbment.

Megsarkantyúzta a lovat. Tíz évet töltött azzal, hogy senkinek se legyen rá szüksége.

Három nappal később jött a heves havazás. Magdalena közelebb tolta a matracokat a kandallóhoz, és anyagdarabokkal tömte be a réseket. Épp az utolsó fiókot égette el, amikor kopogást hallott a fal mögül.

Elias puskájával a kezében kinyitotta az ajtót. Damian száraz fatörzseket hasogatott a hó alatt. Két öszvére egy rögtönzött szánkó mellett várakozott.

– Nincs semmim, amivel fizethetnék neki.

– Nem vádoltam meg.

– Szóval, mit akarsz?

Damian a hidegtől feldagadt kezeire nézett.

– Csukd be. Szökik a hő.

Két órán át csörgött a fejsze. Magdalena várt valami parancsra, valami feltételre, bármire, amit megértett. Amikor az ütések abbamaradtak, a férfi eltűnt. Tűzifát hagyott az eresz alatt, és egy köteget, amiben szárított hús, kukorica, disznózsír és kávé volt.

Az ellátmány között volt egy fa hintaló is, amit a sokszori körbeadogatástól már elhasznált. Az ötéves Clara szorosan a hálóingéhez ölelte.

– Nekünk való?

Magdalena bólintott. Meg kellett fordulnia, mielőtt a lány meglátná az arcát.

Az étel 16 napig tartott. Magdalena megőrölte a kukoricát, húst húslevesekbe főzte, és megtartott belőle egy keveset arra az esetre, ha Damian visszatérne. Csak azután tért vissza, hogy Clara köhögni kezdett.

Aztán Samuel és Maria, mindketten háromévesek, megbetegedtek. Az utakat továbbra is eltorlaszolták a hótorlaszok. Tomás ki akart menni orvosért, de a kerítésből már nem látta a patakot. Magdalena visszafordulásra kényszerítette.

Ahogy leszállt az est, Clara abbahagyta a víz kérését. A szeme nyitva volt, és olyan gyorsan lélegzett, hogy az anyja elkezdte számolni mellkasa minden mozdulatát.

Aztán kopogtak az ajtón. Damian belépett egy újabb zsákkal, meglátta a lányt, és megdermedt. Magdalena egészen addig nem látott félelmet az arcán.

– Tudsz neki segíteni?

Leguggolt a matrac mellé. Clara szorosan markolta a hintalovat. Damian lehunyta a szemét, és úgy hátrált, mintha megütötték volna.

– Legutóbb hajnalig vártam – mormolta. – Most nem.

Megbíznál benne? Mesélj róla, oszd meg ezt a történetet, és a 2. részt keresd meg a hozzászólásokban; a legrosszabb még hátra volt.

2. RÉSZ
Damian begombolta a kabátját, és kötelet kért Tomástól.

– Salcedoba megyek. Te maradj anyádnál.

– Nem pénz nélkül jön – mondta Magdalena.

Damian ellenőrizte, hogy nála van-e az érmékkel teli zacskója, kötelet vetett a vállára, és kinyitotta az ajtót.

– Akkor lesz pénze.

Az öszvérek ismertek egy védett ösvényt a fenyők között. Még így is órákig tartott. Magdalena akkor hallotta a tehénkolomp visszatérését, amikor azt hitte, hogy ő is eltévedt. Salcedo egy takaróba volt csavarva, a nyereghez kötözve, hogy ne essen el.