Magdaléna a tányérra gondolt, amit a férfi köszönet nélkül tett elé. Aztán a gyermekeire nézett, akik a veranda alatt várakoztak.

– Beszélnem kell velük.

-Természetesen.

Ez a válasz nagyobb megnyugvást adott neki, mint a pulton lévő pénz.

Azon az estén a tűz körül ültek. Sara megkérdezte, hogy folytathatják-e az olvasás tanulását. Inés és Mateo tudni akarták, mi lesz a legelővel. Jacinta a rózsabokrjai miatt aggódott; Nicolás amiatt, hogy lesz-e hol játszaniuk. A kicsik hallgattak, összebújva.

Tamásnak eltartott egy ideig, mire megszólalt.

– És apa?

Magdalena levette a polcról Elias fényképét, amelyet az esküvője napján készítettek.

–Ő is jön. Senki sem fogja azt kérni tőlünk, hogy felejtsük el őt.

Klára otthagyta a kis lovat az asztalon.

– Az arca nem ijeszt meg.

Sara ajkába harapott. Tomás az anyjára nézett.

– Akarod?

A temetés óta nem tették fel neki ezt a kérdést. Magdalena elhúzódott a válaszadástól, mert a válasz nem csak az éhségről szólt.

–Találkozni akarok vele anélkül, hogy megvárnám, míg tragédia történik.

Másnap reggel Damiant kereste.

– Mutassa meg, hová tervez építkezni.

A jelzáloghitel törlését még azelőtt véglegesítették, hogy egy táblát is elmozdítottak volna. A legelő továbbra is Magdalenáé és gyermekeié volt. Damián nem írta rá a nevét ezekre a papírokra.

Egy sziklafallal védett domboldalra kapaszkodtak fel. A közelben víz, használható fenyőfák és egy nagy háznak is volt hely. Lent megőrizhették a termőföldet; fent pedig anélkül tölthették a telet, hogy a szél áthatolt volna a falakon.

Damian eladott egy kis fát, hogy szerszámokat vehessen, és fizessen a legnehezebb feladatokhoz szükséges segítségért. Az öszvérek vitték az anyagokat. Ők bontották le, amit a régi házból meg lehetett menteni: ajtókat, deszkákat, a vaskályhát. Magdalena még a szögeket is megtartotta.

Az építkezés arra kényszerítette őket, hogy udvariatlanul ismerkedjenek meg. Damian dühös lett, ha szerszámokat hagytak az esőben. Magdalena pedig dühöngött, ha Damian anélkül hozott döntéseket, hogy megkérdezte volna őt. Sara vezette a könyvelést, és visszaküldte azokat a vásárlásokat, amelyeket nem engedhettek meg maguknak.

Egyik délután el akarta húzni Magdalénát egy gerendától.

– Túl sokat nyom.

Megtámasztotta a lábát.

– Tíz gyermeket neveltem fel, és eltemettem az apjukat. Mielőtt döntesz helyettem, kérdezd meg, hogy megtehetem-e.

Damian ránézett. Aztán megmozdította a kart, hogy helyet csináljon neki.

– Szólj, ha készen állsz.

Alig mosolygott, de a lánynak sikerült meglátnia.

Tomás megtanulta, hogyan kell használni a fejszét anélkül, hogy megsértené magát. Amikor a hólyagjai megrepedtek, Damián azt mondta neki, hogy pihenjen.

– Folytathatom.

– Tudom. Ezért mondom, hogy hagyd abba.

A gyerekek köveket gyűjtöttek az udvarra, és azon vitatkoztak, hogy ki kapja az ablak melletti ágyat. Azzal is eltöltötték az időt, hogy kergetőzzenek a fák között. Damian a szerszámait élezte, miközben hallgatta őket, mintha a lárma segítené neki a munkát.

Júniusban egy vihar letépte az újonnan épült tető egy részét. Damian káromkodott, és elment, hogy ne kelljen kiabálnia a gyerekekkel. Magdalena egy csésze kávéval követte.

– Nem kell mindent megcsinálnod ahhoz, hogy maradhassunk.

Úgy nézett rá, mintha soha nem gondolt volna erre a lehetőségre.

Együtt tértek vissza. Sara letakarta a szerszámokat; Tomás a többiekkel együtt tartotta a ponyvát. Amikor Damián meglátta őket, letette a kávéját és odament segíteni.

Augusztusban házasodtak össze, polgári szertartás keretében. Mind a tíz gyermek jelen volt. Magdaléna tiszta ruhát viselt, a copfjai fel voltak kötve; Damián pedig egy inget, amit Sara türelmesen kivasalt.

Laureano látta őket elmenni mellette, és hangosan felnevetett.

– Majd meglátjuk, meddig bírod még elviselni ezt a terhet.

Damian meg akart állni, de Magdalena megfordult.

– Sara, Tomás, Inés, Mateo, Jacinta, Nicolás, Samuel, Clara, María és Guillermo a nevük. Megtanultad az adósságainkat; megtudhatod a nevüket is.

A boltos nem válaszolt. Tomás megfogta anyja karját, és továbbmentek.

Azon az estén tamalét ettek, amit Magdalena és Sara készített. Damián az ajtó mellé tette a priccsét, és elhagyta a kész szobát.

– Nem kell ezt csinálnod – mondta neki Magdalena.

– Mondd meg, mikor szeretnéd, hogy lefeküdjek veled.

Nehéz volt a tekintetébe néznie. Hónapokig védte azt a keveset, amije volt; nem tudta, mit tegyen, ha valaki választás elé állítja.

Szeptemberben Damian egy táborban elhagyott farkaskutya kölyökkel tért vissza. A kabátjában hordozta. A gyerekek Tizónnak nevezték el, és azon veszekedtek, hogy ki vehessen neki ágyat.

A férfi megtartotta csapdáit és túráit a hegyekben, de abbahagyta a túl hosszú távollétet. Hússal, valamilyen erdei gyümölccsel vagy rövid történetekkel tért vissza, amiket a gyerekek kérdéseikkel kicsikartak belőle. Tomás elkezdte elkísérni rövid utakra; visszatérve a nyomokról és az öszvérek gondozásáról beszélt.

A legelő terméséből és a fuvarból származó pénzből megtöltötték az éléskamrát. Ott zsákokban álltak a kukorica és a bab, a burgonya, a tartósított hús és a tűzifa, védve az esőtől. Magdalena minden este ellenőrizte a készleteket. Néha meg kellett érintenie őket, hogy elhiggye, még mindig ott vannak, amikor felébred.

November végén visszatért a hó. Ezúttal a szél a falakat csapkodta. Inés a kandalló mellett olvasott; Sara és Tomás dámáztak egy szénnel jelölt táblán. Tizón a gyerekek között aludt, kimerülten a sok játéktól.