1. RÉSZ
Perla Molina felemelte elhunyt férje nehéz puskáját, miközben Santa Lucía leggazdagabb és legrettegettebb embere a város fele előtt kinevette.

– Szánj rá annyi időt, amennyire szükséged van, Doña Perla – mondta Silvestre Barragán. – Itt senki sem siet a kudarcoddal.

Nevetés visszhangzott a faajtókon keresztül.

Nem válaszol

300 méterrel arrébb, a kovácsműhely melletti oszlopon egy régi lemezkávéfőző állt.

Csizmáit szilárdan a földre támasztotta, vett egy mély lélegzetet, és lőtt.

A csattanás visszhangzott a vályogház homlokzatain.

A kávéfőző darabokra tört.

Senki sem nevetett többé.

Coahuila, 1888

Az egész mindössze néhány perccel korábban kezdődött, amikor Perla két érmét tett a regisztrációs asztalra, és nem volt hajlandó levenni őket.

Több mint 200 ember vett részt a Barragán éves kihívásán.

Egy hatalmas, kézzel festett tábla hirdette:

„1000 peso annak, aki jobban tud lőni, mint Silvestre Barragán.”

Barragán éveket töltött azzal, hogy ezt a versenyt látványossággá változtassa. Kölcsönt adott a kétségbeesett farmereknek, megvette a földjeiket, amikor nem tudtak fizetni, majd partikat rendezett, hogy emlékeztesse őket, ki az úr a völgyben.

Tomás Cárdenas biztos kényelmetlenül nézte Perla érméit.

—Manapság lehet llevárselas

– A hirdetés szerint bárki részt vehet.

Barragán bukkant elő a kantina árnyékából.

Fekete öltöny, fényes csizma, ezüst sarkantyú. 46 éves volt, és olyan magabiztossággal rendelkezett, mint aki már régóta nem hallotta a nemet.

– Mondja bárki, aki ért a dolgához.

Ránézett Perla kopott ruhájára, majd a kezeire, melyeket megkeményített a földeken végzett munka.

– Ez nem özvegyeknek szóló gyűjtemény.

Néhány férfi nevetett

Perla kinyitotta a kezében lévő bőrtokot.

Sacó un Sharps kaliber 50-90, nyolcszögletű.

Barragán mosolya elhalványult.

Ismertem az ilyen puskát. Nehéz, pontos és nagy távolságból brutális fegyver volt.

– Akkor bizonyítsd be – mondta, a kávéfőzőre mutatva –, 300 méter.

Eltűnő gyöngy

Miután tönkretette a kávéfőzőt, kinyitotta a kamrát, kivette a forró burkolatot, és zsebre tette.

– Név – kérdezte a biztos.

—Perla Molina

Barragán nem szólt semmit. Megfordult és visszament a bárpulthoz.

Perla odament a kocsijához.

Csak akkor engedte meg magának remegni a kezét, amikor maga mögött hagyta a tömeget.

A puskapor szaga visszarántotta Guillermóra.

A férje fiatalkorában harcolt, de aztán 30 évet töltött azzal, hogy elfelejtse az erőszakot. Kukoricát, búzát és almafákat termesztett egy kis földdarabon a hegyek lábánál.

Ő tanította meg Perlát lőni.

„Soha ne tegyél semmit dühösen” – ismételgette. „A düh arra késztet, hogy gyorsan befejezd. És amikor gyorsan akarsz befejezni, kudarcot vallsz.”

Guillermo két ősszel ezelőtt halt meg egy lázban, amely négy nap alatt emésztette.

Aztán megérkeztek az orvosi számlák.

Aztán két aszályos évszak.

Perla eladott 3 tehenet, a csirkéket, egy öszvért, és szinte az összes szerszámot, amit pótolni tudott.

Ennek ellenére 800 pesóval tartozott.

A kölcsön pedig egy olyan céghez kapcsolódott, ahol Barragán csendestárs volt.

Volt időm a hét végéig.

Később elveszítette a házat, a gyümölcsöst és a kis dombot, ahol Guillermot eltemették.

Egy árnyék vetült rá.

Elias Rocha volt az, egy öreg mezőgazdasági munkás és a férje barátja.

– Veszélyes volt, amit tett.

– Szükséges volt.

– Barragán már elrendelte a célpontok áthelyezését. Az első lövés 400 méterről lesz.

Perla lezárta az ügyet.

– Akkor 400-zal lövök.

Elias lehalkította a hangját.

– Fegyvereseket is felbérelt. Férfiakat Chihuahuából, Nuevo Leónból, sőt, még egyet is, aki a Rurales-szel dolgozott. Kétségbeesett öregasszonynak akarja beállítani.

Perla ránézett.

– Nem vagyok kétségbeesett, Elias.

Felkelt.

–El vagyok adósodva. Más a helyzet.

Délben 20 versenyző foglalta el helyét a falutól nyugatra fekvő síkságon.

Barragán egy emelvényről hirdette ki a szabályokat.

5 lövés.

400 méter.

A legrosszabb kiküszöbölhető lenne.

Perla lefeküdt egy gyapjútakaróra.

A szél balról fújt.

Várjon.

Lövés.

Később megszólalt a fém hangja.

Hatás.

Aztán egy másik.

És még egy.

Az ötödik lövésnél hirtelen elállt a szél.

Perla levette az ujját a ravaszról.

Várt 10 másodpercet.

Visszatért a levegő.

Lövés.

—Hatás! 5-ből 5 a 20. helyen!

A tömeg elcsendesedett.

Csak 12 lövész jutott tovább.

Köztük volt Julián Pardo, a Barragán által felbérelt profi, magas, sebhelyes és nyugodt játékos.

Odalépett Perlához.

– Az a puska még a befejezés előtt tönkreteszi a vállát.

Perla a hálószobát takarította.

– Minden reggel vizet merítek egy 18 méteres kútból. A vállam túléli.

Julián elmosolyodott.

– Ki tanította meg őt a széljárásra?

Perla felnézett.

—A férjem.

– Biztosan jó lövész volt.

– Jobb volt várni.

Barragán ismét megszólalt.

– Második kör: 600 méter.

Szünetet tartott.

– És csak 90 másodpercük lesz.

Voltak tüntetések.

Perla nem szólt semmit.

Elővett a zsebéből egy vékony kék cérnát, amivel Guillermo a magoszsákokat szokta megkötni.

A célpont közelében kötötte.

A biztos felemelte az óráját.

-Tűz!

Dörögni kezdtek a puskák.

Perla kétszer lőtt.

2 hatás.

Aztán a kék szál mozdulatlanná vált.

A szél eltűnt.

30 másodperc volt még hátra.

Perla várt.

20.

21.

A szál az ellenkező oldalra emelkedett.

A szél teljesen megváltozott.

Perla javította ki.

Lövés.

4 hatás.

– 10 másodperc!

Behelyezte az utolsó patront.

A cérna hevesen megfeszült.

Perla célzottabb lett.

A síp szinte egy időben harsant a lövéssel.