1. RÉSZ
A ló alig lépte át a tanya kapuját, Esteban Cárdenas puskáját a rajta lovagló nőre szegezte, és azt kiáltotta, hogy az állatot három évvel korábban ellopták tőle. Lucía Rivas gyengéden megrántotta a gyeplőt. A nő nem emelte fel a kezét, és nem próbált meg elmenekülni. Egyszerűen csak nézte, ahogy a magas férfi lejön a főház lépcsőjén, olyan arckifejezéssel, amelyben a düh keveredett valami sokkal rosszabbal: a felismeréssel.

– Ne lépj egy lépést sem tovább. Honnan szerezted azt a lovat?

– Tegnap vettem San Jacintóban. Mi a baj?

Esteban elérte a kerítést. Megnézte a sötét gesztenyebarna ló bal vállán lévő félhold alakú sebhelyet, majd a jobb fülén lévő kis bevágást.

– A neve Bishop

Lucia lassan lemászott a székről.

—Az értékesítési levélben az áll, hogy Villám.

– Néhány hónapos kora óta neveltem. Három évvel ezelőtt egy viharban tűnt el erről a farmról.

Lucia egy összehajtott borítékot vett elő a nyeregtáskájából.

– Aztán valaki eladott nekem egy lovat, amit nem tudott eladni.

Esteban durván kinyújtotta a kezét.

—Nem tudom

Még nem adta oda neki.

—Először is, meg kellett ütnie a puskát.

Esteban láthatóan tudatában volt annak, mit csinál. A fegyvert a kerítésnek támasztotta.

– Igazad van

Lucía megnyitotta a dokumentumot.

– Doña Inés Salgado karámján keresztül vettem. Délig nála van a pénz. Az eladó a Rancho Cárdenas képviselőjeként jelenik meg.

Esteban tekintete elidőzött az aláíráson.

Mauricio Salas

Te is tudod

A férfi, aki évekig dolgozott apja mellett, és aki Don Rafael Cárdenas halála után gyakorlatilag a család részévé vált.

– Ismered az aláírást? – kérdezte Lucia.

– Mauricio a parancsnokom.

— Eladhatnád a kabalókat?

-Csak azokat selejteztem ki, akiket én engedélyezek.

—Engedélyezett ez?

—Nem

A formát váltó csend.

Esteban abbahagyta Lucía szemmel tartását, mintha tolvaj lenne.

– Milyen bort ittál a ranchról?

– Doña Inés azt mondta, hogy olyan valakit keresel, aki tudja, hogyan kell nehéz lovakat idomítani. Ez volt a tervem, mielőtt puskával üdvözölt.

Esteban összeszorította az állkapcsát.

–Megláttam Bishopot, és abbahagytam a lovagló tekintetemet.

– Legközelebb te kérdezz meg előbb.

– Majd legközelebb megkérdezem.

A ranch irodája felé sétáltak. Esteban kinyitott egy vastag, megsárgult naplót. Talált egy három évvel ezelőtti bejegyzést: „Bishop. Eltévedt az északi legelőn. Vihar. Kerítés ledőlt.” Alul Mauricio aláírása állt.

Lucía egy másik, nemrégiben bejegyzett bejegyzésre mutatott rá.

– Mit jelent a „munkaidőn kívüli” kifejezés?

—Hogy egy ló kora, sérülése vagy temperamentuma miatt már nem hasznos. Később eladható, de ehhez jóvá kell hagynom.

Lucía leyó másik név.

– Fahéj. Gesztenyebarna kanca, 7 éves. Pataproblémák.

Esteban bólintott

– A felismerés

– Én is. Tegnap ellenőriztem, mielőtt Bishopot választottam. Tisztán, egyenes vonalban járt, fájdalom nélkül fordult, és nem mutatott érzékenységet.

Esteban felnézett.

Biztos vagy benne, hogy Canela volt az?

—Fehér bal hátsó láb, keskeny csillag és egy alacsony dörzsölési nyom a jobb oldalon.

Esteban becsukta a könyvet.

– Fahéj volt az.

10:20-kor mindketten megérkeztek Doña Inés karámjához. Az ezüst hajú, pálmakalapos nő aggódva üdvözölte őket.

– Azt hittem, a lóügy miatt fognak visszajönni.

Esteban előállt az értékesítési prezentációval.

– Ő volt a püspököm.

Inés elsápadt.

—Mauricio hivatalos lóként adta át nekem.

– Eladtál már másokat is a tanyámról?

A nő elővett egy mappát.

– Ezen a tavaszon, 3.

Esteban ütést érzett a mellkasán.

—Nem hagytam jóvá 3 eladást.

Inés felbontotta a nyugtákat. Mindegyiken ugyanaz az aláírás állt: „Rancho Cárdenas, M. Salas megbízott megbízásából.”

– Mauricio mindig személyesen szedte be a fizetést – magyarázta –. Azt mondta, hogy a meghatalmazások a könyveiben vannak.

Esteban és Lucía egymásra néztek.

– Canela még mindig itt van – mondta Inés –. Senki sem vette meg.

Egy hátsó karámban találták meg. Lucia bement, végigsimított a lábain, járkálni, ügetni kényszerítette, majd megfordulni.

– Nem rokkant.

Esteban tudta, mit jelent ez.

Mauricio egy egészséges kancát használhatatlannak jelölt meg, eltávolította a leltárból, majd megpróbálta eladni a ranch képviselőjeként.

– Van még valami – mondta Inés. – Mauricio említette, hogy az eladásra szánt állatokat az északi régi karámban tartotta.

Esteban mozdulatlan maradt.

– Az a karám évek óta zárva van.

– Nem ezen a tavaszon.

Kevesebb mint két óra volt hátra, mielőtt a püspök pénzét kiadhatták volna. Esteban másolatot kért az összes dokumentumról, és Lucíával elindult az északi legelőre.

Érkezéskor friss lábnyomokat, friss trágyát és több ló nyomait találták. Egy kék varrással díszített bőrdarabot találtak egy kerítés közelében.

Esteban felvette.

–Ez a nyergesárunkból származik.

Lucia megvizsgálta a lábnyomokat, amelyek az út felé vezettek.

– Valaki használta ezt a helyet.

Aztán egy ló tűnt fel a domb túloldalán.

Mauricio Salas egyenesen feléjük tartott.

Néhány méterre megállt, ránézett Esteban kezében lévő bőrre, majd Bishopra nézett.

Nem mutatott meglepetést.

– Szóval visszajött – mondta.

Esteban érezte, hogy meghűl az ereiben a vér.

– Mióta tudod, hogy Bishop él?

Mauricio levette a kalapját.

– 4 hónapig.

2. RÉSZ
Estebannak több másodpercbe telt, mire reagált.

– Négy hónapja találtad meg a lovamat, és nem mondtál semmit?

Mauricio nyugodtan leszállt a lováról.