Canela szolgáltatta a második egyértelmű bizonyítékot: haszontalannak minősítették, majd egészséges állatként kínálták fel, a pénzt pedig egy olyan számlára szánták, amely nem a ranchhoz tartozott.

Amikor Mauriciót beidézték, tagadta, hogy bármit is ellopott volna.

Azt állította, hogy csupán „kompenzálta” az évekig el nem ismert munkáját.

A kijelentés jobban felháborította Estebant, mint bármilyen hazugság.

Amikor szemtől szembe találkoztak az ügyészségen, Mauricio fáradtnak tűnt.

„Sosem éheztél amiatt, amit tettem” – mondta.

Esteban hangtalanul nézett rá.

– Nem arról van szó, hogy volt-e elég.

– Apád megértette volna.

– Soha többé ne beszélj a nevében.

Mauricio összeszorította a száját.

– Apád tudta, mennyit ér a munkám.

Esteban letette a zöld jegyzetfüzetet az asztalra.

-Pontosan.

Mauricio felismerte a jegyzetfüzetet, és elsápadt.

Esteban kinyitotta a püspök lapját.

– Azt is tudta, mennyit jelent nekem ez a ló.

Mauricio nem válaszolt.

A hatóságok folytatták a nyomozást, dokumentumokat, kimutatásokat és fizetési nyilvántartásokat vizsgáltak felül. Nem történt csoda vagy teljes beismerő vallomás. Számos tranzakciót felülvizsgáltak, mivel egyes nyilvántartások túl régiek voltak. Azonban elegendő bizonyíték állt rendelkezésre a közelmúltbeli eladásokról ahhoz, hogy Mauricio ne tudja tovább a Rancho Cárdenas képviselőjeként kiadni magát, és hivatalosan is követelje a megfelelő pénzt.

Esteban visszaszerezte az elveszett dolgok egy részét.

Hogy mit nem sikerült visszaszereznie, azt már nehezebb volt kiszámítani.

Hónapokon át átnézte az összes könyvet, minden márkát és minden állatot. Rájött, hogy az árulás nemcsak pénzbe került. Megváltoztatta a tenyésztési döntéseket, az értékesítést és az állatorvosi kezeléseket is, mivel néhány feljegyzést manipuláltak.

Lucía végül sokkal tovább maradt, mint amennyi napban eredetileg megállapodtak.

Először a 6 lovat ellenőrizte.

Ezután kijavította a kezelési problémákat.

Aztán fiatal csikókkal kezdett dolgozni.

Soha nem fogadta el, hogy Esteban úgy bánik vele, mint egy alkalmazottal, akinek mindent el kell magyaráznia.

– Ha azt akarod, hogy elmondjam az igazat a lovaidról, ne fizess azért, hogy egyetértsek veled – figyelmeztetett.

– Mauricio után elég ostobaság lenne felbérelni valakit csak azért, hogy azt mondja, amit hallani akarok.

– Jó. Akkor az a szürke ló még nem eladó.

– Az a szürke ló egy vagyont ér.

– Amikor készen állok.

Esteban hangosan felnevetett.

-Értettem.

A püspök visszatért eredeti istállójába.

Az első néhány napban Esteban alig lovagolt rajta. Mellette sétált, mintha attól félne, hogy ha felébreszt valamit, az újra eltűnteti.

Lucia észrevette, hogy a ló tovább merevíti a nyakát, mielőtt balra fordult volna.

– Mondtam neki, hogy valaki befejezetlenül hagyta a munkáját.

Esteban kezébe vette a gyeplőt.

– Mindig ezt csinálta.

– Akkor lehet, hogy veled kezdődött a probléma.

– Ez jobban fáj, mint a csalás felfedezése.

– A lovak nem védik senkinek a büszkeségét.

Hetekig dolgoztak. Lucía rájött, hogy Obispo nem szenved fizikai fájdalmakban. A probléma egy régi szokás volt, amit akkor szerzett, amikor Esteban túl fiatalon beavatta, és ragaszkodott hozzá, hogy inkább kézzel, mint lábbal fordítsa.

– Megtanítottad neki, hogyan védje meg magát.

– 20 éves voltam.

– A ló nem tudja a korát. Csak a nyomásra emlékszik.

Esteban türelmesen újrakezdte.

Egy októberi délután elvitte Obispót az északi legelőre. Tiszta volt az ég, és a szél fújta a száraz füvet a karám körül, ahol Mauricio elrejtette az állatokat.

Lucía Mora kancáján lovagolt.

„Miért jöttél ide?” – kérdezte.

– Mert itt vesztettem el az eszemet.

– És azt is, hogy hol találták meg.

– Mauricio visszakapta. Később én is visszakaptam.

Lucia gyengéden megrázta a fejét.

– Bishop egyedül sétált vissza a ranch kerítéséhez. Talán úgy döntött, hogy előbb tér vissza, mint bármelyikőtök.

Esteban a ló füleire nézett.

— 3 év múlva.

– És megtalálta az utat.

Egy útelágazáshoz értek.

A bal oldali ösvény a régi karámhoz vezetett.

A helyes út a főépület felé vezetett.

Esteban teljesen elengedte a gyeplőt.

-Mit csinálsz?

– Az első reggelen, amikor visszatért, azt mondtad, hogy a saját tempójában engeded majd menni.

– Mert az övé volt.

– Most már csak azt szeretném látni, hogy mit választ.

A püspök néhány másodpercig mozdulatlanul állt.

Aztán a helyes útra tért.

Lúcia elmosolyodott.

– Úgy tűnik, soha nem voltak kétségei.

Esteban sem állította meg.

Ahogy közeledett a házhoz, ugyanazt a sípot adta elő, amit akkor használt, amikor Bishop csikó volt.

A ló felhúzta a fülét.

Aztán olyan energiával gyorsított, amilyet Esteban évek óta nem érzett.

Lucia sietség nélkül követte őket.

Doña Teresa a folyosó előtt várakozott. Amikor meglátta őket megérkezni, diszkréten megtörölte a szemét.

Esteban leszállt a lováról, és homlokát Bishop homlokához támasztotta.

– 3 évig tartott.

A ló kifújta a levegőt az ingére.

Lucía lejött Morából.

– Talán arra vártam, hogy valaki ellenőrizze a könyvelést.

Esteban Rio.

– És az egyetlen lótól vásároltál, amely mindent felfedhetett.

– Éppen munkát kerestem.

– Sok mindent talált.

– Úgy tűnik, igen.

A nap kezdett eltűnni a mesquite fák mögött.

Esteban a kapu felé nézett, ahol hónapokkal korábban puskával szegezte rá a kezét egy idegenre anélkül, hogy a nő bármit is magyarázkodhatott volna neki.

– Lúcia

-Újra?

– Azon a reggelen azt hittem, hogy ellopja a lovamat.