1. RÉSZ

– Salvatierra úr, miért rejtőzik egy férfi az arca mögött?

Egy ötéves kislány kérdése miatt Leandro Salvatierra néhány másodpercre elállt a lélegzete.

A hatalmas ezüstkeretes tükör előtt állt, amely a Valencia külvárosában, Rocafortban található kúriája nappaliját díszítette.

A tükörképe megjelent az üvegben.

De Abril, a szobalány lánya, rámutatott valamire, amit nem egészen értett.

– Milyen ember, kicsim?

– A mögötte lévő.

Amikor megmozdulsz, folyton téged néz.

Noelia, Abril anyja, azonnal megjelent az ajtóban.

Munkaruhát viselt, és az arca eltorzult.

– Elnézést, Don Leandro.

Mondtam neki, hogy ne hagyja el a szobánkat.

Ez nem fog újra megtörténni.

Leandro a nőre nézett.

Csak hat hete dolgozott abban a házban, és mindig bocsánatot kért, még akkor is, ha nem követett el semmilyen hibát.

– Jól van, Noélia.

Vidd el pihenni a lányodat.

April megölelte régi barna mackóját, akit Brunónak nevezett el.

Mielőtt elment, még egyszer a tükörbe nézett.

-Vigyázz!

Az az ember nem tűnik jó embernek.

Amikor eltűntek a folyosón, Leandro egy rövid nevetést hallatott.

Azonban ez a figyelmeztetés továbbra is ott motoszkált az agyában.

38 évesen egy valenciai kikötőhöz kapcsolódó jelentős tengeri szállítmányozási vállalatot vezetett.

Örökölte apja vállalkozását, és egy több millió eurós értékű üzleti csoporttá alakította.

Az élete tökéletesnek tűnt.

Pénze, befolyása, lenyűgöző kastélya és egy elegáns barátnője, Vera Montes volt, egy régiségszakértő, akivel már 3 hónapja randiztak.

Ott volt Armando Llorente is, aki apja jobbkeze volt, és aki apja halála óta gyakorlatilag második apjaként viselkedett.

De volt valami, amit Leandro soha nem vallott be nyilvánosan: emberek között élt, mégis teljesen egyedül érezte magát.

Azon az estén, amikor a személyzet visszavonult, visszatért a társalgóba.

A tükör ajándék volt Verától.

„Szüksége van valamire, ami visszahozza az életet a házadba” – mondta neki, amikor mindössze 6 nappal korábban átadta.

Leandro közel vitte az ujjait a kerethez.

Szokatlanul hideg volt.

Aztán finoman megkopogtatta az üveget különböző pontokon.

A hangzás a mélypont közelében megváltozott.

Összeráncolta a homlokát.

Lekapcsolta a főlámpát, és csak a halvány világítást hagyta a folyosón.

Ahogy ismét közelebb ért, valami lehetetlent vélt felfedezni.

Egy apró zöld fény jelent meg az üveg túloldalán.

Aztán egy szék sziluettje.

És végre bekapcsolt egy képernyő.

Leandro hátralépett, képtelen volt levenni a tekintetét.

Az nem egy átlagos tükör volt.

Egy egyirányú kilátóablak volt, amelyet egy rejtett szoba elé szereltek fel.

Valaki figyelte őt azóta a nap óta, hogy Vera elhozta azt az ajándékot.

Magánbeszélgetései, üzleti megbeszélései és a barátnőjével töltött legbensőségesebb pillanatai is idegeneknek voltak kitéve.

De a legrosszabb akkor következett, amikor abban a titkos szobában az asztalon észrevett egy saját fényképét, amelyen egy hatalmas vörös kereszt volt.

És alatta egy dátum.

Pontosan 9 nap volt hátra.

Valaki nem csak kémkedett utána.

Valaki eldöntötte, mikor kell meghalnia.

2. RÉSZ
Másnap reggel Leandro felhívta Sergio Vidalt, a kúria biztonsági vezetőjét és egykori rendőrfelügyelőt.

– Ellenőrizned kell valamit.

És nem akarom, hogy Armando megtudja.

Sergio megvizsgálta a tükröt, és egy rejtett ajtót talált a nappali régi fa panelei mögött.

A folyosó egy olyan szobába vezetett, amely nem szerepelt a ház jelenlegi tervein.

Belül kamerákat, mikrofonokat, fényképeket és magánbeszélgetések felvételeit találták.

Az egyik asztalon egy naptár volt, amelyen pirossal volt bejelölve a szombat.

– Ezen már hetek óta dolgoznak – mormolta Sergio –.

Aki telepítette, tökéletesen ismeri a házat.

Leandro ekkor felidézett egy nyugtalanító részletet: Armando mutatta be őt Verának egy madridi jótékonysági vacsora során.

Armando volt az is, aki Noelia felvételét javasolta.

Ez a véletlen már nem tűnt ártatlannak.

Reggeli közben Leandro ott találta Abril-t, amint az ablaknál rajzolt.

Egy hatalmas házat, egy tükröt és egy mögötte elrejtett apró alakot festett.

„Ki az?” – kérdezte.

– Az az ember, aki virraszt, amikor mindenki alszik.

Noelia elejtette a csészét, amikor meghallotta.

Leandro kikísérte a konyhába.

– Armando szerezte neked ezt az állást?

A nő bólintott.

– Azt mondta, hogy itt védelem alatt állunk.

A férjemmel történtek után újra kellett kezdenem.

— Mi történt vele?

Noélia lesütötte a tekintetét.

– Két évvel ezelőtt autóbalesetben halt meg.

Azon a délutánon Sergio megtalálta a dossziét.

Noelia férjének a neve Daniel Reyes volt.

Könyvelőként dolgozott a Salvatierra csoport egyik leányvállalatánál, amely kikötői műveletekre szakosodott.

Járművét roncsként találták meg egy El Saler közelében lévő út mellett.

A belső vizsgálatot Armando felügyelte.

De volt egy furcsa részlet.

A balesetet megelőző hetekben Daniel letöltötte azokat a dokumentumokat, amelyek több millió dolláros átutalásokkal kapcsolatosak ismeretlen cégeknek.

Ezenkívül a megtakarításait arra fordította, hogy kifizesse a Noelia nevére szóló kis lakás előlegét.

„Tudtam, hogy veszélyben vagyok” – zárta Sergio.

Leandro úgy érezte, eltűnik a talaj a lába alól.

Armando, a férfi, aki gyakorlatilag serdülőkora óta nevelte, kapcsolatban állhatott ezzel a halálesettel.

Ugyanazon az éjszakán egy Sergio által diszkréten felszerelt kamera rögzítette, amint Armando egyik megbízható alkalmazottja belépett Noelia szobájába.

Szekrényeket, bőröndöket és fiókokat kutatott át.

Aztán odament Abril ágyához, és megpróbálta felvenni a mackóját.

A lány megmozdult álmában, és a betolakodó hátrált.

Sergio felnagyította a képet.