1. RÉSZ

„A KUTYÁD ELLOPTÁK A PAPUCSOMAT!” – kiáltotta egy ötéves kislány Valencia legrettegettebb férfijának kúriája előtt.

A két testőr megdermedt. Még soha senki nem merte felemelni a hangját Gabriel Salvatierra előtt, nemhogy számon kérni a kutyája viselkedését.

Gabriel 35 éves volt, és a Földközi-tenger partvidékének egyik leghatalmasabb bűnszervezetét vezette. Vezetékneve ajtókat nyitott, csendet teremtett és félelmet keltett.

De azon a reggelen egy szőke fürtös, rózsaszín ruhás és koszos zoknis kislány állt készen arra, hogy szembeszálljon vele.

– Akarom a papucsomat! Az a kutya egy tolvaj!

A teraszról Gabriel felnézett.

Aztán megjelent Bruno, a hatalmas német juhászkutyája, akit a birtok védelmére képeztek ki. Egy apró rózsaszín papucsot tűzött a fogai közé.

Az állat nyugodtan odasétált a gazdájához, a cipőt a csempén hagyta, és csóválta a farkát.

Gábriel hangosan felnevetett.

Ez volt az első alkalom, hogy nevetett apja temetése óta, ami négy hónappal korábban volt.

– Nyisd ki az ajtót – parancsolta.

Mateo, a biztonsági főnöke, habozott.

– Uram, nem tudjuk, honnan származik.

–Ő egy lány, Mateo. Nem fenyegetés.

A kislány félelem nélkül lépett be.

– Sofía Roldán vagyok. Öt és fél éves. És a kutyádnak bocsánatot kellene kérnie.

Gábriel térdelt előtte.

– És hogyan javasolod, hogy csináljam?

– Anélkül, hogy újra lopna.

Bruno Sofia kezére hajtotta a fejét. A lány megsimogatta, és végül elmosolyodott.

– Megbocsáttatott neki.

Gabriel a kék szemekbe nézett. Volt bennük valami ismerős, bár nem tudta pontosan megmondani, mi az.

— Hol van az édesanyád?

– A nagynéném gyerekszobájában. Bruno kijött egy kis ajtón, és elvette a cipőmet. Követtem őt.

Gabriel az őreire nézett. Valakinek meg kell magyaráznia, miért maradt nyitva a szolgálati bejárat.

– Elmondjuk anyádnak.

De Zsófia kinyitotta a hátizsákját.

– Mielőtt megmutatnék neked valamit, anya ezt a párnája alatt tartja, és néha sír, amikor ránéz.

Elővett egy összehajtogatott fényképet.

Gábriel magához ölelte, és az arca elsápadt.

A képen egy barna hajú nőt ölelt a tenger előtt Jáveában.

Inés Roldán.

Az egyetlen nő, akit valaha szeretett.

Ugyanaz, aki majdnem hat évvel ezelőtt eltűnt anélkül, hogy elköszönt volna.

– Hol találtad ezt a fotót? – kérdezte remegő hangon.

–Otthon. Anya azt mondja, hogy az a férfi nagyon boldoggá tette.

Gábriel ismét Sofiára nézett.

A kora. A szeme. Az a büszkén tartott áll.

Lehetetlen gyanú kezdte gyötörni.

Aztán megszólalt Mateo telefonja.

– Uram, egy nő áll a bejáratnál. Azt mondja, Inés Roldánnak hívják, és a lányát keresi.

Gábriel azonnal felállt.

–Engedd át őt.

De Máténak még mindig volt mondanivalója.

– Uram, könyörög tőlünk, hogy ne fedjük fel a lánynak, hogy ki ön.

Gábrielt hideg futotta végig.

Amikor Inés megjelent a rácsok mögött, és meglátta, hogy a férfi a kezében tartja a fényképet, sírva fakadt.

– Gabriel, kérlek, még ne mondj neki semmit.

– Miért? Sofia a lányom?

Inés a kislányra nézett, majd a férfira, akit oly sok éven át került.

– Igen, Gabriel. Ő a lányod.

Hátralépett, képtelen volt megszólalni.

De Inés következő szavai még lesújtóbbak voltak.

– És az apád tudta ezt. Ő kényszerített arra, hogy eltűnjek, mielőtt találkozhattál volna vele.

2. RÉSZ
Gabriel közel hat évig hitte, hogy Inés saját akaratából hagyta el. Most azonban rájött, hogy apjának, Rafael Salvatierrának köze volt az eltűnéséhez.

– Az lehetetlen – mormolta. – Apám kedvelt téged.

Inés keserűen felnevetett.

– Előtted, Gabriel. Amikor jelen voltál.

Zsófia odaszaladt az anyjához és átölelte.

– Anya, Bruno már visszaadta nekem a cipőt.

Inés letérdelt, megnézte, hogy jól van-e, és magához ölelte a mellkasához.

Gabriel megkérte Juliát, az asszonyt, aki évtizedekig gondozta a házat, hogy kísérje el Sofiát a kertbe Brunóval. Inés beleegyezett, miután megerősítette, hogy látja őt a teraszról.

Amikor kettesben maradtak, elkezdte elmondani az igazat.

Majdnem hat évvel ezelőtt Inés felfedezte, hogy Rafael több családi vállalkozást is felhasznált kikötői kisvállalkozók zsarolására. Testvére, Sergio, aki az egyik ilyen cég könyvelését vezette, terhelő dokumentumokat talált.

Inés felkérte Gabrielt, hogy vizsgálja meg.

Megígérte, hogy megteszi, de az apja előbb ért oda.

Rafael egy este egy mappával és egy fenyegetéssel jelent meg Inés lakásán.

Tudtam, hogy terhes.

Megmutatta neki egy állítólag Gabriel által aláírt parancsot, amely Sergio elhallgattatását kérte, és biztosította, hogy ha beszél, mindkét testvére elszenvedi a következményeket.

Aztán adott neki pénzt és egy jegyet Murciába.

– Azt mondta, hogy a családod soha nem fogadná el a lányomat – suttogta Inés. – És hogy te úgy döntöttél, hogy megvéded az üzletet.

Gábriel lassan megrázta a fejét.

– Soha nem írtam alá ilyen parancsot.

– Évekig ezt gondoltam. De aztán megláttam az aláírásodat.

Amíg Inés bujkált, Rafael egy hamis levelet adott a fiának, amelyben kijelentette, hogy nem akarja többé látni.

Gabriel hónapokig kereste. Az apja által felbérelt nyomozók azonban mindig üres kézzel tértek vissza.

Inés ápolónőként dolgozott, hogy megéljen. Sergio egy másik városba költözött, és minden kapcsolatot megszakított vele, hogy megvédje őt.

– Miért jöttél vissza most? – kérdezte Gabriel.

– Mert Rafael meghalt. És három héttel ezelőtt kaptam egy mappát a volt könyvelőjétől. Bizonyítékokat tartalmaz arról, hogy mit tett.