Még odáig is elment, hogy azt mondta neki, egy nap kiváló anya lesz.
Az egész hazugság volt.
Gabriel megkérte Raúlt, hogy kísérje ki Estebant az ingatlanról, és azonnal mentesítette Mateót a feladatai alól. Elrendelte, hogy minden felvételt és biztonsági naplót őrizzenek meg, de ne semmisítsenek meg semmilyen dokumentumot.
„Ennek itt nem lesz vége” – figyelmeztette Esteban, mielőtt elindult.
Gábriel anélkül nézett rá, hogy lehajtotta volna a fejét.
– Tudom. Ezért ezúttal nem fogom eltitkolni az igazságot.
Amikor a jármű elhagyta a kúriát, Inés remegni kezdett.
Évekig képzelte el ezt a szembesülést. Azonban rémisztő volt felfedezni, hogy ezek a férfiak még mindig hozzáférnek az életéhez.
Gábriel lassan közeledett.
– Inés, nem hagyom, hogy újra megfenyegessenek.
Hátralépett.
– Ugyanezt mondtad nekem hat évvel ezelőtt is.
Gábriel megállt.
A kifejezés egy olyan éjszakára emlékeztette, amelyet megpróbált elfelejteni.
Inés a lakásában ült, és aggódott a bátyja miatt. Megkérte, hogy nyomozzon Rafael ügyében.
A megbeszéléstől kimerült Gabriel azt válaszolta, hogy az apja soha nem bántana senkit, aki közel áll hozzájuk.
Nem volt hajlandó meghallgatni a részleteket.
Megcsókolta a homlokán, megígérte, hogy másnap mindent elintéz, és elment.
Ez volt az utolsó este, amikor együtt voltak.
– Nem hallottalak – ismerte be végül. – És amikor eltűntél, inkább azt hittem, hogy elhagytál.
Inésnek könnyek szöktek a szemébe.
„Nem arra volt szükségem, hogy hatalmas légy, Gabriel. Arra volt szükségem, hogy bízz bennem.”
Lehajtotta a fejét.
Először értette meg, hogy élete legnagyobb kudarca nem Inés elvesztése volt, hanem az, hogy hagyta, hogy mások döntsék el, mit higgyen róla.
Azon a délutánon egy független ügyvéd érkezett a kúriába.
Inés engedélyezte a dokumentumok másolatainak áttekintését. Ezek között voltak átutalások, hamisított szerződések és a mozgásának nyomon követésével megbízott személyeknek teljesített kifizetések.
Mellékelték Gábriel megtévesztésére használt levelek másolatait is.
Az egyiket Rafael utasítására írták. Egy másikon a fia hamisított aláírása szerepelt.
De a legfájdalmasabb dokumentum egy 5 évvel ezelőtti magánjelentés volt.
Megerősítette, hogy Rafael tudja, hol lakik Inés, és hogy Sofía született.
Csatolgatott fényképeket a lányról, amikor még csecsemő volt.
Gábriel percekig nézte a képeket.
A lánya egy sárga takarón ülve jelent meg, mosolyogva, miközben egy kis plüssállatot tartott a kezében.
Egy másik fényképen éppen járni tanult.
Az utolsóban az anyja ölelésében aludt.
Gábriel mindkét kezével eltakarta az arcát.
Az apja fényképeket kapott az unokájáról.
Tudtam a nevét.
Láttam őt felnőni.
És minden karácsonykor Gabriellel szemben ült, és hallgatta, ahogy a családjáról beszél, amelyet egy napon remélt alapítani, anélkül, hogy elárulta volna, hogy már van egy lánya.
„Miért?” – mormolta.
Inés mellette maradt, de nem próbálta megvigasztalni.
Voltak sebek, amelyeket nem lehetett magyarázattal begyógyítani.
Ahogy leszállt az éj, Gabriel olyan döntést hozott, ami még az ügyvédjét is meglepte.
Átadná a birtokában lévő összes dokumentációt Rafael és Esteban bűncselekményeivel kapcsolatban.
Vallomást tenne a saját felelősségéről is.
Tudta, hogy ez üzletekbe, ingatlanokba és évekig tartó szabadságba kerülhet.
Az ügyvédje teljes egyértelműséggel figyelmeztette.
– Gabriel, az együttműködés nem jelenti azt, hogy mindent meg fognak bocsátani, amit tettél.
– Nem kérek bocsánatot.
Inés csendben figyelte.
– Miért csinálod ezt?
Gabriel a nappali felé nézett, ahol Sofia rajzolt, míg Bruno a lábánál pihent.
– Mert nem akarom, hogy a lányomnak el kelljen menekülnie előlem, ahogy neked kellett elmenekülnöd az apám elől.
A következő napokban a nyomozás haladt előre.
A banki nyilvántartások lehetővé tették a nyomozók számára, hogy számos illegális tranzakciót rekonstruáljanak. Volt alkalmazottak vallomásai megerősítették Sergio elleni fenyegetéseket és a dokumentumok hamisítását.
Estebant letartóztatták és bírósági eljárás alá vonták.
Mateónak a megfigyelésben és az eltussolásban való részvételéért is felelnie kellett.
Gabriel betartotta az ígéretét, hogy együttműködik a hatóságokkal, de ez a döntés nem törölte el a múltját. Saját üzleti ügyeivel kapcsolatban vizsgálatot kellett indítani, és el kellett fogadnia a jogi következményeket.
Inés nem tért vissza azonnal az oldalára.
Továbbra is Sofiával élt, Teresa nagynénje bölcsődéje közelében. Azt akarta, hogy lányának békés gyermekkora legyen, távol a családi vitáktól és titkoktól.
Gábriel tiszteletben tartotta ezt a döntést.
Idővel, miután jogilag megállapították apaságát, elkezdte megismerni Sofiát az Ines-szel megszervezett találkozók révén.
A lány először csak Brunóról akart beszélni.
Megkérdeztem tőle, mit eszik, hol alszik, és hogy emlékszik-e még a rózsaszín papucsra.
Gábriel minden kérdésre olyan türelemmel válaszolt, amilyet még soha senki nem látott benne.
Aztán jöttek más kérdések is.
– Miért van ennyi rajz a karodon?
– Mert fiatalon azt hittem, hogy minden fontos dolognak a bőrre kell lennie írva.
-És most?
Gábriel szomorúan elmosolyodott.
–Most már tudom, hogy fontos dolgokat vittek el itt.
A mellkasára mutatott.
Sofia látszólag megfontolta.
–Akkor én is viszek oda dolgokat.
-Melyik az?
– Anyának. Teresa néninek. Brunónak.
Szünetet tartott.
– És azt hiszem, te is.
Gabrielnek el kellett fordítania a tekintetét, hogy elrejtse a könnyeit.
Hónapokkal később, amikor szembesülni kezdett múltja jogi következményeivel, Inés úgy döntött, hogy a korának megfelelő módon beszél Sofíával.
Elmagyarázta neki, hogy Gabriel az apja, hogy nem tudott a születéséről, és hogy nagyon komoly döntéseket próbál korrigálni.
A lány figyelmesen hallgatott.
