Mielőtt megmutathatta volna, egy fekete autó hajtott be az ingatlanba.
Esteban Salvatierra, Gabriel nagybátyja és a családi vállalkozások nagy részének igazgatója, kiszállt az autóból.
Amikor meglátta Inést, az arca megkeményedett.
– Szóval végül elkövetted azt a buta hibát, hogy visszajöttél.
Gábriel közbelépett.
– Vigyázz a szavaidra!
Esteban a kert felé nézett, ahol Sofia Brunóval játszott.
–A lány felnőtt. Rafaelnek igaza volt: nagyon hasonlít az apjára.
Gábriel érezte, hogy meghűl benne a vér.
– Ezt te is tudtad?
Esteban nem válaszolt.
Elővett egy nemrégiben készült fényképet Sofiáról, amelyen az iskolából távozik, a pénztárcájából.
Mögötte egy kézzel írott cím volt.
Ez volt az a ház, ahol Inés a visszatérése óta lakott.
– Nem az apád volt az egyetlen, aki ismerte a titkot – jelentette ki Esteban. – És ha ez a nő azért jött, hogy felkavarja a múltat, jobb, ha emlékezünk arra, hogy valójában ki irányítja ezt a családot.
Abban a pillanatban Gabriel rájött, hogy valaki figyeli a lányát.
És hogy a veszély, amely elől Inés menekült, soha nem tűnt el.
3. RÉSZ
Gabriel néhány másodpercig teljesen mozdulatlan maradt.
Az előtte álló férfi a tanácsadója, a nagybátyja és az a személy volt, akiben Rafael halála után a legjobban megbízott.
Esteban megszervezte a testvére temetését, irányította a családi vállalkozásokat, és elkísérte Gabrielt a legnehezebb pillanatokban.
Most ott állt előtte, és úgy beszélt Sofiáról, mintha egy megoldandó probléma lenne.
– Mióta figyeled őt? – kérdezte Gabriel.
Esteban vállat vont.
– Apád mindig tudni akarta, hol van az unokája.
– Az unokád? – ismételte meg Gabriel. – Tudtad, hogy van egy unokád, és eltitkoltad előlem?
– Rafael mindent megtett, hogy megvédje a vezetéknevünket.
Inés ökölbe szorította a kezét.
– Senkit sem védett meg. Tönkretett egy családot.
Esteban megvetően mosolygott.
– Soha nem tartoztál ehhez a családhoz.
Gábriel előrelépett, mígnem a nagybátyja elé állt.
„Ő a lányom anyja. Ha még egyszer tiszteletlenül viselkedsz vele, kikerülsz a házamból.”
Esteban elvesztette a mosolyát.
– Ne feledd, ki építette mindazt, amid van.
– Pontosan erre kezdek én is emlékezni.
Egy gyerek nevetése hallatszott a kertből.
Sofia Bruno után futott, míg Julia a rózsabokrok közül figyelte.
Gábriel a lányra nézett.
Majdnem hat éven át pénz, vagyon és neki engedelmeskedni hajlandó férfiak vették körül. Mégis, soha nem tudta, hogy van egy lánya, aki nélküle tanult meg járni, kimondani az első szavait és megünnepelni a születésnapját.
Inés felé fordult.
– Látni akarom azokat a dokumentumokat.
A nő habozott.
– Nem fogom odaadni őket, ha csak úgy eltűnnek.
– Akkor átnézzük őket az ügyvédje előtt.
Ez a válasz meglepte Inést.
Az a Gábriel, akit ismert, engedelmességet követelt volna tőle. Az előtte álló férfi látszólag megértette, hogy a szava már nem elég.
Inés elmagyarázta, hogy az eredeti dokumentumokat egy valenciai ügyvédi iroda védi. Előzetes feljelentést is tett az ügyészségen.
Visszatérése nem volt meggondolatlan. Heteket töltött azzal, hogy nyilatkozatot készítsen azok ellen, akik üldözték a testvérét.
Esteban elsápadt.
– Voltál már az ügyészségen?
– Igen – felelte. – Ezúttal nem fogok elbújni.
Gabriel nagybátyja elővette a telefonját, de Gabriel felemelte a kezét.
– Hagyd az asztalon.
– Nincs jogod nekem parancsolni.
– Az én házamban, igen.
Aztán Bruno megjelent a teraszon.
A német juhász Gabriel mellett állt, és feszülten bámulta Estebant. Nem lépett közelebb, és semmilyen agressziót sem mutatott, de éber maradt, amikor a férfi megpróbált közelebb lépni a kerthez.
Sofia mögötte érkezett.
– Bruno, gyere ide. Még beszélnünk kell a cipőmről.
Gábriel azonnal a lány felé fordult.
– Hercegnő, tudnál segíteni Juliának a reggeli elkészítésében?
– Bruno is jöhet?
-Természetesen.
Sofia az anyjára nézett engedélyért. Ines bólintott.
Amikor eltűntek a házban, Gabriel felhívta Raúlt, a biztonságiak második emberét.
– Tudni akarom, ki engedélyezte Inés és a lánya megfigyelését.
Raúl lesütötte a tekintetét.
Ez a reakció elég volt.
– Beszélj! – parancsolta Gabriel.
– Mateo utasításokat kapott a nagybátyjától. A jelentések már jóval Don Rafael halála előtt elkezdődtek.
Gábriel mély csalódottságot érzett.
Mateo évek óta dolgozott mellette. Ismerte az időbeosztását, a mozgását és a magánéletét.
Részt vett Inés keresésében is.
És Gabriel most már megértette, miért nem hozott soha eredményt a keresés.
– Egész idáig hazudtál nekem?
Matthew, aki az ajtó közelében maradt, megpróbált igazolni magát.
– Az apja azt mondta, hogy az ő biztonsága érdekében tette.
– A biztonságom érdekében nem kellett elvennem egy lányomat az apjától.
Esteban ököllel az asztalra csapott.
„Elég! Az a nő tökéletesen tudta, kivel barátkozik. Maradhatott volna, ha elfogadja a feltételeket.”
Inés felháborodottan nézett rá.
– Elfogadom, hogy megfenyegetted a testvéremet? Hagyom, hogy te dönts a terhességemről és az életemről?
Esteban hallgatott.
Gabrielnek nem is kellett volna többet hallania.
De egy kérdés maradt.
– Az apám rendelte mindezt, vagy te győzted meg?
Esteban elnézett.
– Rafael nem akarta, hogy egy ápolónő a vagyonunk egy részére igényt tartson.
Ezek a szavak jobban megütötték Gabrielt, mint bármilyen sértés.
Az apja találkozott Inéssel. Vacsorázott vele, átvette a születésnapi ajándékait, és minden alkalommal boldognak tettette magát, amikor együtt látta őket.
