Vacsorára érkezett a menyasszonyával… de a terhes pincérnő a gyermekét hordozta a méhében.

Mariana Reyes még azelőtt felismerte a parfümöt, hogy felnézett volna.

Egy fás, diszkrét és mély illat volt, amely hirtelen felidézte benne a hotelszobát, a zavaros kora reggelt és egy férfi emlékét, akit hetek óta keresett.

A mellkasához szorította a tálcát, és az ablak melletti asztal felé fordult.

Ott volt Adrian Montejo is.

Nyolc hónap telt el azóta az egyetlen éjszaka óta. Sötét öltönyt viselt, és egy elegáns, piros ruhás nővel beszélgetett. Egy hatalmas eljegyzési gyűrű csillogott a kezén.

Mariana érezte, ahogy a fia mozog a méhében.

Első ösztöne az volt, hogy a konyhába meneküljön, levegye a kötényét és elmeneküljön. De már majdnem kilenc órája dolgozott, szüksége volt a pénzre, és nem hagyhatta magára a kollégáit a műszakjuk alatt.

Mély levegőt vett, és az asztalhoz lépett.

Minden egy polancói klubban kezdődött. Mariana épp akkor veszítette el az állását egy vendéglátóipari cégnél. Két havi lakbért tartozott, és az anyjának drága gyógyszerekre volt szüksége. Legjobb barátnője, Paola, arra kényszerítette, hogy menjen el szórakozni, nehogy még egy éjszakát egyedül kelljen sírnia.

Adrian azért látta meg, mert ő volt az egyetlen nő, aki nem próbált figyelmet magára vonni.

– Úgy tűnik, mintha el akarna tűnni – mondta neki.

–Nem akarok eltűnni. Csak szeretnék pár órát lélegezni anélkül, hogy a holnapra gondolnék.

Egész éjjel beszélgettek. Adrián nem említette, hogy egy szállodaláncot vezet, vagy hogy a vezetékneve megjelent üzleti magazinokban. Csak a keresztnevét mondta.

Mariana sem tettette magát másnak. Elmondta neki, hogy arról álmodik, hogy megnyit egy kis éttermet, és attól tart, hogy nem fogja tudni megfizetni anyja kezelését.

Néhány órára két fáradt idegenként találtak békére együtt.

Éjfél után együtt mentek el szórakozni, és egy közeli szállodában szálltak meg. Semmi sem volt erőltetett vagy előre megtervezett.

Hajnal előtt Adrián hívást kapott. Az apja szívrohamot kapott.

Írt egy üzenetet, amiben elmagyarázta a vészhelyzetet, otthagyta a telefonját, és megkérte a személyzetet, hogy ne keltsék fel Marianát. A levelet a táskája mellé tette, és elindult a kórházba.

Azonban egy alkalmazott korán bejött, összeszedte a poharakat, és a cetlit a többi papírral együtt kidobta.

Amikor Marianna felébredt, a szoba üres volt.

Majdnem egy órát várt. Ellenőrizte a fürdőszobát, és érdeklődött a recepción, de a foglalás Adrian egyik barátja nevére történt. Meggyőződéssel távozott, hogy a barátja megszökött, miután megkapta, amit akart.

A hányinger három héttel később kezdődött.

A terhességi teszt megerősítette azt, amit már gyanított. Visszament a klubba, beszélt az alkalmazottakkal, és fényképeket keresett aznap este. Senki sem tudott segíteni neki. Csak az Adrian nevet ismerte, és abban sem volt biztos, hogy valódi.

Az anyja nem ítélte el, amikor meghallotta a hírt.

– Az a baba nem hibáztatható az apja távollétéért – mondta neki. – Ne hagyd, hogy a szégyen döntsön helyetted.

Két hónappal később a nő álmában meghalt.

Mariana a családi ékszerek utolsó darabjainak eladásával szervezte meg a temetést. A gyász szinte elöntötte, de a baba minden mozdulata emlékeztette arra, hogy még mindig van valaki, aki számít rá.

Úgy döntött, hogy Gaelnek nevezi el.

Verónica Álvarez, egy elegáns étterem vezetője a Reformán, pincérnői állást ajánlott neki. Nem kérdezte meg, hogy ki az apa.

– Csak azt szeretném tudni, hogy őszinte-e, és hogy képes-e tartani az ütemtervet.

–Őszinte vagyok. És addig fogok dolgozni, amíg a testem engedi.

Mariana minden borravalót egy Gael feliratú fémdobozban tartott. Benne pelenka-, orvosi időpont-, ruha- és gyógyszerlisták voltak. Vett egy használt kiságyat, és fehérre festette. Aztán papírcsillagokat vágott ki, hogy díszítse a falat.

És így elérkezett az az éjszaka.

Az Adriant kísérő nő fel sem nézett, amikor Mariana közeledett.

„Ásványvizet és egy üveg pezsgőt” – kérte. „Házassági évfordulónkat ünnepeljük.”

Adrian tovább nézegette az étlapot.

– Kiválasztottad már az ételeidet? – kérdezte Mariana.

A hangjára megdermedt. Lassan felemelte az arcát. Először a szemébe nézett, majd a hasára, végül pedig vissza az arcára.

—Mariana.

A piros ruhás nő összevonta a szemöldökét.

– Ismered őt?

– Egyszer találkoztunk – válaszolta Mariana, mielőtt ő találkozott volna –. Szeretnél rendelni?

A menyasszony neve Ximena Landa volt. A legdrágább fogásokat rendelte, és hideg mosollyal hozzátette:

– Csak két poharat hozz. Inni nyilván nem szabad.

Mariana válasz nélkül szerzett gólt.

Adrian sápadt maradt.

– Mióta dolgozol itt?

— Több hónap.

Ximena egyre növekvő ingerültséggel nézett rá.

Mariana kivitte a rendelést a konyhába. Veronica azonnal észrevette az arckifejezését.

-Mi történt?

–A 14-es asztalnál ülő férfi lehet a gyermekem apja.

Veronica felajánlotta, hogy helyettesíti, de Mariana nem volt hajlandó.

– Nem fogok titkolózni, mintha valami rosszat tettem volna.

Amikor visszatért a pezsgővel, kissé remegett a keze.

– Egy pincérnőnek ebben az étteremben tudnia kell, hogyan irányítsa a mozdulatait – jegyezte meg Ximena.

– Elég – mondta Adrian.

Ez a szó megváltoztatta a hangulatot.

-Hogy ismerkedtetek meg?-kérdezte Ximena.

– Csak egyetlen este volt – felelte Mariana. – Nem fontos a vacsorád szempontjából.

– Vannak nők, akik egyetlen éjszakát állandó problémává tesznek.

Mariana megértette a célzást.