Mariana végül megnyitotta a saját éttermét. Rugalmas munkaidő-beosztást hozott létre várandós alkalmazottak és egyedülálló anyák számára. Adrián finanszírozott egy koraszülött babáknak fenntartott egységet, de nem volt hajlandó a nevét az épületre írni.
„A családoknak nem kell egy gazdag ember vezetéknevét látniuk a falon” – mondta. „Orvosokra, felszerelésre és reményre van szükségük.”
Gael úgy nőtt fel, hogy tudta, váratlanul ért, de soha nem nem kívántan.
Évekkel később egy este Mariana és Adrián ismét leültek ahhoz az asztalhoz, ahol először találkoztak. Mariana bevallotta, hogy azt hitte, a világegyetem gúnyolódik a fájdalmán.
– Rájöttem, hogy egy kívülről tökéletes, belülről üres életet építettem fel – válaszolta.
Marianna megfogta a kezét.
Egyik éjjel a véletlen hozta össze őket. Egy elveszett üzenet elválasztotta őket, és egy gyermek kényszerítette őket a találkozásra.
De nem a véletlen tette őket családdá.
Az ezt követő napokban mindketten úgy döntöttek, hogy maradnak.
